Egy napon, amikor még javában dolgoztunk a kísérleteken, kezembe került az Associated Press egy cikke, és a szemem-szám elállt. Egy pszichológus, bizonyos Dr. Eugene Barnard, aki akkor az Észak-Karolinai Állami Egyetemen dolgozott, a nyilvánosság elé állt egy olyan közleménnyel, amelyben az asztrálprojekció léte mellett foglalt állást. Kijelentette: sikerült a tudatát kivetítenie a testén kívülre, és a dologban hallucináció nem játszott szerepet. A cikk felsorolta Dr. Barnard kutatásait is a parapszichológia területén. Rém izgatott lettem, hogy egy pszichológus a projekcióval kísérletezik; írtam neki. Egy darabig leveleztünk, aztán 1966 novemberében Gene és a felesége ellátogatott hozzánk. Remekül egymásra találtunk. Sohasem éreztem vele, hogy bármit is be kellene bizonyítanom - ami igazából nagy ravaszság volt részéről, mert közben nagyon szerette volna a maga számára igazolni a Seth-ülések hitelességét. Egy este rendkívül érdekes ülést tartottunk, több órán keresztül. Én csak utána jöttem rá, miben sántikált Gene - pszichológus volt a javából! Kérdéseket tett föl Sethnek, bőséggel hintve a hivatásos pszichológia szakkifejezéseit, és sűrűn hivatkozott ezoterikus keleti elméletekre, amelyek előttem teljesen ismeretlenek voltak. Gene az angliai Leeds egyetemén szerezte diplomáját kísérleti pszichológiából, és Cambridge-ben tanított. Beható ismeretei voltak a keleti filozófiákról és vallásokról. És Seth nemcsak hogy állta vele a versenyt, hanem valami módon, amit ma sem értek, Gene saját terminológiáját és szavait használva győzte le Gene-t a saját játékában - ráadásul játszi könnyedséggel és humorral. Ennek az ülésnek a jegyzőkönyve tizennégy gépelt oldalt tesz ki, és a szöveg annyira egységes, hogy nehéz belőle szemelvényeket kiemelni; minden részlethez sok háttér-információ tartozik. Alább az ülés második feléből vett részletek következnek.
Seth és Gene ezt megelőzően a valóságról vitatkozott, és Gene kijelentette, hogy a létezés nem más, mint egy "kedves, kolosszális tréfa". Seth azt válaszolta, hogy "az nem tréfa. A létezés az eszköz arra, hogy az Egész megismerje önmagát". Seth most így szólt: - A "tréfa" nagyon is ideillő kifejezés. Ha tökéletesen át tudnád élni, hogy a fizikai világotok csupán illúzió, attól kezdve nem fogadnád többé az érzékszervi észleleteket. - Nem élhetek át olyan illúziót, amelyet én teremtek saját magamnak? - Átélhetsz illúziót, de ha az illúziót illúzióként éled át, akkor az már nem átélés. Csak szaladsz önmagad előtt. - De nincs hova szaladni - jelentette ki Gene. - Ezt nem tudod. Csak gondolod. Nem leszel mindig ott, ahol most vagy. - Hát lehet máshol is lenni? - Nem és igen - felelte Seth. - Hát van olyan létezés, amely nem illúzió? - Erre azt válaszolom: van. - Honnan lehet észrevenni? Meg lehet egyáltalán másként is különböztetni egymástól a valóságot és az illúziót, mint a saját agyi tevékenységem által? - Ezt most még nem tudhatod. De ha elérsz egy bizonyos pontot, képes leszel átélni bármilyen "valóság/illúziót", ami csak tetszik, de az az Éned, aki átéli ezeket a "valóság/illúziókat", valóságként fogja őket átélni. Az ő számára ugyanis ez lesz az egyetlen létező valóság, amely elől nem menekülhet sehová, és így megteremti hozzá a saját környezetét is. - De hát ez a jelenlegi, itteni Énemre is vonatkozik. - A ti fogalmaitok szerint - mondta Seth. - A te fogalmaid szerint is. - A ti fogalmaitok szerint - ismételte Seth. - A te fogalmaid szerint is. - Akkor alaposan vizsgáld meg az utolsó kijelentést. - Teljesen körbeértünk. Azonos vagyok azzal a valósággal, amelyet megteremtek magamnak. Innen nincs hova menni - érvelt Gene. - Mégis lehetséges, hogy átéld ezeket az illúziókat, jól tudva, hogy csupán illúziók; tökéletesen tisztában lehetsz a jellemzőikkel, és tudhatod közben, hogy a valóság alapja te magad vagy. Nincs hely, ahová elmehetnél, mert te vagy a hely - e fogalmak szerint minden hely. De a "tréfa" releváns. Mindenből, amit ma este mondtam, ez a legfontosabb: a tréfa releváns. Eléggé szabadnak kell lenned, hogy megfigyelj és átélj a rendszeredben mindent, ami él, tudva, hogy az te magad vagy, s aztán elhagyd a rendszeredet. Ezeknek közvetlen élményeknek kell lenniük. - De hát nem hagyhatom el a rendszert, hiszen egyszerre benne vagyok minden rendszerben. - Most a te fizikai fogalmaid szerint beszélek. De még e fogalmak szerint is kapcsolatban állsz más rendszerekkel. - Nincs választásom. - A magyarázat kedvéért egy folyamat fogalmait használom. Eszerint van egy időszak, aztán el is múlik, amikor úgy elmerülsz egy adott rendszerben, mintha több rendszer nem is léteznék; ezen a módon általában értékek szoktak kiteljesedni. De mindez nem jelenti azt, hogy közben ne állnál kapcsolatban más rendszerekkel. Az illúziónak a mélyére kell hatolni. - Ami nincs neki - vetette közbe Gene. - A mélységét te teremted meg. - Hát jó, de akkor a behatolás is együtt jár vele. Nincs mibe behatolni. - A behatolásra szükség van. Bizonyos játékokra szükség van, és az eredményük fontos. - És vajon nem maga a játék a cél? Nem a teremtés vagy a behatolás a lényeg? - E fogalmak szerint te magad vagy a játék. - Minden más fogalom szerint is. - Magad teremted meg saját korlátaidat - mondta Seth. - Hát létezik több nézőpont is? - Igen. Nem engedsz teret a változatosságnak, pedig az létezik. - Szívesen elismerem, hogy sokféle illuzórikus formát ölthet ugyanaz a dolog... Például te meg én. Ez egy és ugyanaz... - Önmagadat nem csaphatod be - így Seth. - Úgy van, de másokat sem. - Csakhogy az önbecsapás ideája torzításokhoz vezethet. - Viszont ezek a torzítások hozzátartoznak Síva játékához. - Szívesebben nevezném ezt a szeretet művének. - Persze - helyeselt Gene. - Gondolj csak a klasszikus szoborra, amelyen Síva az összetört gyermeken áll - szeretettel vállal részt a tragédia illúziójában. Még az önbecsapás illúziójában is. - Sok lépcsőfokot ki akarsz hagyni. - De hát nincsenek is lépcsőfokok. - Számodra egyelőre vannak. - És nem illuzórikusak? - De azok - felelte Seth. - Hát ha ezek mesterséges akadályok, melyeket a saját utamon emelek, akkor nyilván el is távolíthatom őket. - Elméletben ez így igaz. De a gyakorlatban szükséged van rájuk, hogy figyeld, hová lépsz. - Igaz. Sziddhartha is ezt a tanácsot kapta. - Vannak gyönge gyermekek, akiket nyugovóra helyezünk. Meg kell gyászolnunk őket akkor is, ha csak... [Itt néhány szó kimaradt.] Együtt kell éreznünk velük, bár a földdel válnak azonossá, mint a tehéntrágya - felelte Seth. - Szeretnünk kell őket, mert azonosak velünk. - Nem tehetsz ennél kevesebbet - mondta Seth. - De ennél sokkal többet sem. - Aki ezt teszi, fél szemét kinyitotta, és meglátja, hogy már csupán egyetlen rövid lépést kell megtennie. - Te játékot űzöl - korholta Seth. - Persze. És te is. Azt szokás mondani, hogy Síva játszik, márpedig ki más volna Síva, mint te magad? - Valóban játékot játszol önmagaddal, de ez a játék nem releváns, sőt talán irreleváns. De jobb lenne, ha több tisztelettel játszanád. - Tisztelettel ki iránt? - Az Én iránt. - Helyes. A céljaink nem ütköznek. - Van szent tiszteletlenség és van léha tiszteletlenség. Te játékot játszol. E kettő egy és ugyanaz. De bizonyosodj meg arról, hogy ezzel tökéletesen tisztában vagy.
Dr. Barnard oly kedves volt, hogy levelet írt e mostani könyvem kiadójának; a levélben leírta véleményét, és megemlítette ezt a 303. számú ülést is. (Ennél többet is tett: engedélyezte, hogy kitalált álnév helyett a valódi nevét használjam a könyvben.) Levelében azt írta: az üléseken "olyan beszédtémákat választottam, amelyekről tudni lehetett, hogy Seth számára elviselhetően érdekesek, az én számomra pedig kiváltképp érdekesek voltak, s melyekről addigra már megállapítottam, hogy Jane számára ismeretlen területek. E témákat olyan bonyolultsági fokig vittem, ahol már, úgy éreztem, teljesen valószínűtlen, hogy Jane bolonddá tudjon tenni: hogy tudattalanul bár, de a saját tudását és szellemi munkáját állítsa Seth helyébe." "Azt az estét a legjobban úgy tudnám összefoglalni: számomra rendkívül kellemes beszélgetés volt egy személlyel, intelligenciával, mindegy, minek nevezzük, akinek szellemessége, intellektusa és tudásának tárháza messze meghaladta a sajátomat. Úgy értelmezve az alábbiakat, ahogyan egy, a nyugati tudományos hagyományokon nevelkedett pszichológus értelmezheti: nem hiszem, hogy Jane Roberts és Seth ugyanaz a személy, vagy ugyanaz a személyiség, vagy ugyanannak a személyiségnek különböző oldalai." Az ülésen kívül Rob meg én és Barnardék kitűnően elszórakoztunk azzal, hogy testen kívüli élményeinket meséltük egymásnak. Nem sokkal e látogatás után végre megjelent a könyvesboltokban a könyvem, a Hogyan fejlesszük ESP képességeinket? Kaptam utána néhány levelet, de az érdeklődők azért nem árasztottak el küldeményeikkel. A legelső levelek egyike volt a kiváltója a következő testen kívüli élményemnek, amely egy Seth-ülésen következett be. 1967. május 3-án Peg és Bill Gallagher jött át látogatóba a szokásos hétfő esti ülésre. Az ülés előtt beszélgettünk, és én meséltem nekik egy levélről, amely egyszerre szórakoztatott és felháborított. - Ajánlva adták fel, még alá is kellett írnom, hogy megkaptam - meséltem. - Ehhez mit szóltok? Két fivér küldte valahonnan Kaliforniából, és arra kíváncsiak, hogy Seth mit tud mondani róluk. - Akarsz nekik válaszolni? - kérdezte Peg. - Talán írok egy pár sort, amiben megköszönöm az érdeklődésüket, vagy ilyesmi. Seth meg azt tesz, amit akar. De kétlem, hogy akarna bármit is. De most is, mint annyiszor, ha Seth fejével próbáltam gondolkodni, nagyot tévedtem. Nem sokkal ezután kezdetét vette az ülés, a 339., én pedig szinte azonnal elhagytam a testemet, bár ezt alig észleltem. Egyszerűen csak azt vettem észre, hogy a levegőben lebegek, és lenézek egy helyre, amelyről jól látszott, hogy valahol Dél-Kaliforniában van. Seth ezalatt a nappaliban mesélte, hogy mit látok, de csak távolról hallottam a hangját. Sokkal kevésbé volt érthető, mint egy nagyon rossz minőségű interurbán telefonkapcsolat. Nem tudtam, hogyan hozhatnám Rob tudomására, hogy nem tartózkodom a testemben, miközben Seth úgy beszél, mint bármikor máskor. Egyszer fölnevettem magamban, mert az jutott eszembe: táviratot kellene küldenem neki. De ezalatt végig a levegőben lebegtem, eléggé magasan, és a Seth által leírt környéket néztem. Képes voltam helyzetváltoztatásra, el is mozdulhattam a helyemről, hogy jobban lássak. De egyáltalán nem voltam kapcsolatban a nappaliban ülő testemmel. Seth ezt mondta: - Van itt egy kis udvar, ahol a testvérek citromot termesztenek; egy rózsaszín stukkós ház, hátul két hálószobával, a ház nem új. A konyhában használták az Ouija-táblát. A ház az utcasarokhoz közel van, de nem a sarkon áll. Nincsenek távol a víztől. Egy területen magas fű nő, és valami facölöpök meg drótok vannak itt.
A szöveg annyira részletes volt, hogy Rob ezen a ponton föltette a kérdést: - Ott vagy most a helyszínen? - Bizonyos mértékig. Homokdűnék vannak. Most megfordultam. A ház felé nézek. Az irányok a helyzetváltozás miatt kissé eltolódtak. Tőlem most jobbra áll egy garázsszerű épület, és mögötte más építmények vannak, rajtuk túl pedig a víz. Az épületeken túl homokdűnék és a strand. Éppen dagály van. Mármost én voltam az, aki megváltoztatta a helyzetét a levegőben. Amennyire meg tudtam állapítani, én voltam ott a helyszínen, nem Seth. - Hány óra lehet most? - kérdezte Rob. (Elmirában elmúlt már este kilenc.) - Kora este. Elég vékony facölöpök vannak itt, nem kerek, hanem négyszögletes a tetejük, úgy derékig érhetnek. - Seth kézmozdulatokkal mutatta Robnak a cölöpök magasságát és vastagságát. Én közben ott lebegtem e cölöpök felett, eléggé tanácstalanul, mert nem tudtam rájönni, mire valók, négyzetes keresztmetszetüket is talányosnak ítéltem. - Bal felé valami öbölszerűség van. Ilyen a part, látod, szóval nem egyenes. Kanyarodik a partvonal, aztán megint van egy kiszögellés. - Seth ismét széles gesztusokkal jelezte a tengerpart alakját. Azt is hozzátette, hogy a család erősen kötődik valami távoli országhoz, bár a nevük nem idegen hangzású, és tett még néhány megjegyzést a család történetéről és tagjairól. Robert elküldött egy példányt az ülés jegyzőkönyvéből a testvéreknek. Ők magnószalagon válaszoltak: a felvételen kiértékelték az információt. Később aláírtak egy nyilatkozatot is, amely megtalálható az archívumunkban. Seth leírása a házukról minden ponton helyes volt, beleértve a környék és a tengerpart részleteit is. A fivérek Chula Vistában éltek - soha életemben nem jártam ott.
Egy rózsaszín stukkós házban laktak, hátul két hálószobával. A jobb oldali utcasarok két házzal volt távolabb. Maga az épület fél mérföldnyire állt a San Diegó-i öböltől. Voltak homokdűnék a közelben, és a dűnéken, ahogy mondtam, sok facölöp volt leverve. A család Ausztráliából érkezett, és azt remélték, hogy vissza is térhetnek oda. Több más, itt nem közölt észlelet is pontosnak bizonyult, viszont akadtak tévesek is. Seth például azt állította, hogy az anyjuk meghalt. Az anya a valóságban életben volt még, viszont a család erősen elhidegült tőle, és az asszony nem is mindig lakott együtt velük. Ez az élmény ismét fölvetett egy sereg kérdést azzal kapcsolatban, vajon milyen viszony van Seth és énközöttem a testen kívüli élmények alatt. Alkalmasint ő van benne a testemben, amíg én kilépek belőle, de biztos, hogy ez erős leegyszerűsítés. Egyelőre az üléseken és önállóan is gyűjtjük az információt ahhoz, hogy meg tudjunk felelni ezekre a kérdésekre. Mint mindig, ha ilyen jó visszaigazolásokat kapok, ezúttal is naphosszat csak mosolyogtam. Sohasem voltam az a típus, aki feltétel nélkül elfogadja mások magyarázatait - bár még így is jóval többet fogadtam el életemben, mint kellett volna. Én mindig mindent magam akartam megtapasztalni. Senki sem lehetett volna kritikusabb a saját élményei iránt, mint én - de mindig fenntartottam magamnak annyi szabadságot, hogy kísérletezhessem.
Ez után az eset után kezdtem kissé fölengedni, ellazulni. Ismét elhagytam a testemet, és tapasztalataim ismét beigazolódtak. Hogyan segített ebben Seth? Miként foghatta az én észleleteimet, mikor én a kontinens túlsó partján jártam? Annyira izgattak ezek a kérdések, hogy el sem mondhatom. Egyet biztosan tudtam: Seth nagyon cselesen járt el - úgy "küldött el", hogy nem tudtam előre a szándékáról. Így sokkal jobban tudtam teljesíteni, mert nem éreztem azt, hogy próbatétel alatt állok, és időm sem volt izgulni, hogy vajon milyen lesz az eredmény. (Pszichológusnak Seth sem utolsó ám!) Ez az élmény és újonnan megerősödött önbizalmam tette lehetővé néhány későbbi esemény bekövetkezését. Újabb ismeretlenek írtak, és mindenféle segítséget kértek. Seth ugyan mindig azt hangoztatja, hogy a segítség belülről jön, néhányuknak kitűnő tanácsot adott, és helyes leírást a környezetükről - ezzel, azt hiszem, azt akarta bebizonyítani, hogy a megfelelő embernek adja a tanácsot, de a bizonyítékot inkább nekem szánta, mint bárki másnak. Hétfői és szerdai üléseink, ahol Seth folytatja az elméleti anyag közlését, továbbra is zártak, bár olykor be-betoppan egy-egy vendég. Seth néha ülést tart ESP-tanfolyamom hallgatóinak, és ezeken a foglalkozásokon az anyag gyakorlati felhasználásához ad útmutatást. Tulajdonképpen Philip az az egyetlen ember kettőnkön kívül, aki kisebb-nagyobb rendszerességgel részt vett az üléseken. Seth neki is adott információt az üzleti ügyeivel kapcsolatban, többek között helyesen megjósolta bizonyos részvények árfolyamának változásait; Phil százalékos kimutatást készít Seth "telitalálatairól". Némelyik jóslat időtartama több évre terjed, de azok közül, amelyeket Philnek mostanáig módja volt ellenőrizni, Seth igen sok esetben adott pontos előrejelzést. Seth egyébként nemigen osztogatja a tanácsokat az üléseken: az az elve, hogy az embereknek saját döntéseiket maguknak kell meghozniuk. Igazából sohasem tudtuk, mi várható az egyes üléseken, és Seth egy este nagyon meglepett bennünket. Aznap Phil is beállított; mint mindig, most is bejelentés nélkül. Elmondta, hogy béremelést kapott. Hogy mennyit, arra csak mulatságos fintorral vállat vont, és a levegőben hagyta a kérdést. Az ülés azzal kezdődött, hogy Seth dollárra pontosan megnevezte az összeget, és közben szélesen mosolygott. Ekkor Phil megkérdezte, mit tud Seth arról a hangról mondani, amelyet Phil egy helybeli bárban hallott. - Férfihang volt, ugye? - kérdezte Seth. - Igen - mondta Phil. - És nem ismerted fel? Akkor nem mondom meg. Nem én. - A te hangod volt? Olyan gyorsan történt, gondolkodni se volt időm - vigyorgott Phil. Sethként derűsen bólintottam. Az első szünetben Phil elmesélte az esetet.
Egy hónappal azelőtt egy bárban beszélgetett egy fiatal nővel, amikor egyszer csak meghallotta, hogy egy férfihang tisztán, hangosan azt mondja: - Nem, nem. - A hang mintha Phil fejében szólalt volna meg. Soha még csak hasonló sem történt vele azelőtt; annyira megdöbbent, hogy gyorsan valami kifogást motyogott a nőnek, és elment a bárból. Seth beismerte, hogy ő szólította meg Philt. A szünet után így magyarázta: - Az a nő annyira tapadós, hogy az már katasztrofális mindenki számára, aki kapcsolatba kerül vele. Ütközőként használt volna téged - folytatta - önmaga és egy másik férfi között, és a huzakodásban felnagyította, eltúlozta volna a te legcsekélyebb érdeklődésedet. Kellemetlen helyzet alakult volna ki. Mivel hallgattál rám, megváltozott a lehetséges jövő. - Ezután tekintélyes mennyiségű háttérinformációval szolgált, többek között elmondta, hogy a nőnek van egy gyermeke, és viszonya van egy másik férfival. - A férfinak valami köze van az autószereléshez. - Hozzátette még, hogy a nő katolikus, és hogy valami bírósági irattal kapcsolatban van problémája. Seth ezután elmondta Philnek, hogy hol lakik a nő, bár pontos címet nem adott. - A ház, ahol lakik... a harmadik vagy negyedik ház egy zsákutcában, a város északkeleti részén, de nyugatra attól az intézménytől, ahol találkoztál vele... Phil ezt az egészet rendkívül érdekesnek találta. Fogalma sem volt, hol lakik a nő; egyáltalán, a nevén kívül csak annyit tudott róla, hogy körülbelül milyen idős lehet. Még egy napot kellett eltöltenie a városban, így visszament a bárba, és kérdezősködött. A csapostól megtudta a nő címét, és kocsival odament. Kiderült: Seth tudta, mit beszél. A nő egy zsákutca harmadik házában lakott, a város északkeleti részén, de nyugatra a bártól. Katolikus volt, egy gyereket nevelt, bár a partnere autókereskedő volt, nem szerelő. Phil azóta sem ment vissza abba a bárba! Rob meg én nem tudtuk, mit gondoljunk erről az esetről. Nyilvánvalóan Seth független személyére vonatkozó bizonyíték volt, hacsak nem az történt, hogy Phil hallucinálta a hangot, Seth pedig visszaélt ezzel a ténnyel, azt állítva, hogy az övé. Ha így történt is (amiben kételkedem), Seth akkor is tudott olyan dolgokat a nőről, amit Phil nem. Seth szerint nyilvánvaló, hogy meg tudjuk változtatni a jövőt.
Philnek így magyarázta: - Az események sohasem predesztináltak. Minden pillanatban változol, és minden cselekedeted befolyásol minden más cselekedetet. Én képes vagyok más perspektívából szemlélni a dolgokat, de még én is csak valószínűségeket látok. Azon a bizonyos estén olyan lehetőséget láttam, ami nem tűnt valami vonzónak. Te meg én megváltoztattuk. Egy másik alkalommal az történt, hogy egyik barátunk meglátta Sethet, méghozzá különös körülmények között. Egy éjszaka az ágyamban feküdtem, amikor egyszer csak a testemen kívül találtam magam, egy zsúfolt szobában, és nagy hévvel magyaráztam valamit festőbarátunknak, Bill Macdonnelnek. Jó erősen megráztam a vállát, aztán egy szempillantás alatt visszapattantam a testembe. Még tíz perce sem volt, hogy lefeküdtem, mégis azonnal fölkeltem az ágyból, leírtam, hogy mi történt, és még azon melegében elmeséltem Robnak is. Pontosan egy hétre rá felhívott Bill, és a hangja nagyon ideges, feszült volt. Elmesélte, hogy valami igencsak különös dolog történt vele, ami még mindig nyugtalanítja. Nekem azonnal eszembe jutott a saját élményem; megkértem Billt, hogy várjon egy kicsit, amíg Rob odahozza a jegyzeteimet, így amíg Bill mesélte a maga történetét, össze tudtam hasonlítani a saját benyomásaimmal. Bill azt mesélte, hogy épp egy héttel ezelőtt éjszaka hirtelen felébredt, Seth állt az ágya mellett, tökéletesen háromdimenziós alakban; teljesen olyan volt, mint Rob festményén. Megrázta Bill vállát, aztán eltűnt. Másnap reggelinél Bill elmesélte az esetet az anyjának, és le is írta az egészet azzal a céllal, hogy odaadja nekünk. Az eset elsősorban Bill anyját zaklatta fel; tett is egy félig tréfás megjegyzést, mely szerint Seth meg én jobban tennénk, ha otthon maradnánk. De nem hiszem, hogy ez pusztán vicc lett volna. Bill sem tudta megemészteni a történteket, azért is nem hívott azonnal, és én sem kerestem meg őt a magam történetével.
Először is: a testen kívüli élmény alatt azt hittem, hogy egy zsúfolt szobában vagyok, holott Bill otthon volt, egyedül. És még valami: Bill úgy látta, hogy Seth dohányzik - márpedig én dohányzom. Vajon Bill hallucinációja volt Seth háromdimenziós megjelenése? Ha így van, akkor ez ugyanakkor történt vele, amikor én úgy éreztem, hogy mellette vagyok. Ő azt tapasztalta, hogy Seth megrázza a vállát, miközben a saját élményem során én ráztam meg. Többen mondták már nekem, hogy Seth automatikus írás segítségével szól hozzájuk, de Seth tagad minden ilyen kapcsolatot, azt állítva, hogy minden kommunikációja a velem való munkára szorítkozik - így akarja biztosítani a Seth-szövegek egységességét. Más beszámolók szerint viszont be-benéz olykor egyik-másik ismerősünkhöz. Egy napon összetalálkoztam Mrs. Briannel, egy korábbi hallgatómmal, aki annak idején a betegsége miatt maradt ki a csoportból. Mrs. Brian elmesélte, hogy a helybeli lapban olvasott egy cikket a készülő könyvemről (arról, amelyet az olvasó most a kezében tart). A cikk idézett néhány részletet a Seth-szövegekből is, és volt mellette egy fotó is, amely Rob Sethről festett portréját ábrázolta. Mrs. Brian iszonyú fejfájást kapott, miközben a cikket olvasta, aztán hirtelen megérezte Seth jelenlétét. Egy belső hang, alighanem Seth hangja azt mondta neki, hogy most már eleget sajnálta magát, hagyjon fel végre az egészsége miatti aggodalmakkal, tüstént keljen föl, és menjen ki sétálni. Ha így tesz, az egészsége azonnal javulni kezd. Az asszony megdöbbent ugyan, de engedelmeskedett. A fejfájása abban a szempillantásban elmúlt. Másnapra már jobban érezte magát, mint fél éve bármikor. Rászokott a rendszeres sétákra, és valósággal megfiatalodott. Mikor elmesélte a történetét, én csak bólintottam és mosolyogtam. Igazán nem tudtam, mi mást tehetnék. Megkérdeztük Sethet erről az esetről. Mrs. Brian, mondta Seth, a saját belső Énje, felső tudata jelképeként használta őt, hogy segítséggel és gyógyító hatásokkal, nemkülönben tanácsokkal szolgáljon. Ez az élmény megtanította az asszonyt arra, hogy használja meglévő képességeit, Seth ideája lehetővé tette számára, hogy aktivizálja öngyógyító képességét. Seth azt mondta, ne izgassam magam emiatt. Láthatólag kedvét leli abban, hogy másokat ilyen módon inspirál: hogy saját, belső kreatív energiáik gyújtópontjaként szolgál.
Kereken visszautasítja, hogy az emberek mankónak használják - ez rám is vonatkozik -, és azt hangoztatja, hogy maguk a Seth-szövegek tartalmazzák azt az eszközt, amelynek segítségével az emberek, átértékelve és megváltoztatva a valóságot, jobban megérthetik önmagukat. Időnként tartottunk ugyan üléseket kifejezetten abból a célból, hogy egy-egy bizonyos emberen segítsünk, és ők is tapasztaltak időnként érzékeken túli észleleteket, az ülések középpontjában mégis az anyag átadása maradt. Úgy érezzük, ez az ülések legfontosabb célja. Bennünket a Seth-szövegek sokkal jobban érdekelnek, mint az ESP-bemutatók, és ez sohasem volt másként. Úgy érezzük, a szövegek kitűnő magyarázatot adnak arra, hogyan működik az ESP és egyáltalán, mindenféle érzékelés, és számunkra ez sokkal fontosabb. Seth kijelentéseit a valóságra és az embernek a valóságban elfoglalt helyére vonatkozó, fontos és érvényes magyarázatoknak tartjuk. A többdimenziós személyiségről szóló elméletei nemcsak intellektuális, hanem érzelmi kihívást is hordoznak. Minden egyén számára kínálnak lehetőséget, hogy felfokozza identitás- és céltudatosságát. Az ülések közben tartott ESP-bemutatóknak mindig céljuk volt: vagy az, hogy az önbizalmamat növeljék, vagy az, hogy a képességeimet fejlesszék, vagy valamely, a szövegben előforduló megállapítást illusztráltak, esetleg információt szolgáltattak egy-egy rászorulónak. Könnyű ma már elfeledkeznem egykori érzéseimről, amikor bizonyítékot kívántam Sethtől; könnyű elfelejtenem, hogy én magam is ragaszkodtam a saját "csodáimhoz", sőt többször előfordult, hogy nem voltam hajlandó hinni saját érzékeimnek, engedve annak a tévképzetnek, hogy így tudományosabb vagyok. Fogalmazzunk tehát így: mindig mély tisztelet volt bennem a Seth-szövegek iránt, és felismertem a bennük rejlő merész távlatokat. Az első ülések idején még nagyon kevés paranormális irodalmat ismertünk. Számunkra minden újdonságnak számított. Csak sokkal később jöttünk rá, hogy a Seth által megfogalmazott gondolatok némelyike előfordult már ezoterikus kéziratokban, akár évezredekkel ezelőtt is. Tudásunk gyarapodtával arra is rájöttünk, hogy némely lényeges ponton Seth gondolatai eltérnek attól, amit a spiritualista és metafizikus irodalom általánosan elfogadott. Például: Seth nem ismeri el a történelmi Krisztus létezését, jóllehet a krisztusi szellem létezését nem tagadja. Erről egyébként ebben a könyvben később lesz még szó. Jóllehet tényként kezeli a reinkarnációt, mégis tökéletesen más időösszefüggésbe helyezi, és összehangolja az elméletet a "szimultán" idő fogalmával. Ami talán ennél is fontosabb: a reinkarnációt teljes fejlődési folyamatunkban csupán kis részletnek tekinti. Más, nem anyagi dimenziókban más, ugyanilyen fontos létezésmódok fordulnak elő. Mindezt átszövi az a gondolat, hogy a személyiséget a tevékenység, a cselekedetek formálják. Seth leírása az identitás alapjául szolgáló három teremtő dilemmáról rendkívül gondolatébresztő és eredeti. Istenről szóló gondolatai ezeknek az elméleteknek természetes és izgalmas folyományai. Tudomásunk szerint az inverz idő elmélete és a valószínűségek rendszere teljesen eredeti gondolat a Seth-szövegekben. Seth elképzelése a fájdalomról, azt hiszem, szintén jócskán eltér a mai metafizikai gondolkodás fő vonalától.
Ő a szenvedést pusztán a tudat velejárójának tartja, a vitalitás jelének, amely az identitásnak csak azokat a területeit rémíti meg, amelyek a halált végnek tekintik, és rettegnek tőle. De mostantól átadom a szót Sethnek. Olyan részleteket választottam a szövegekből, amelyek az eddig szóba került témákkal foglalkoznak. Egyes esetekben Seth a gyakorlatban is bemutatta nézeteit. Az egészségről szóló fejezetben például szemelvényeket közlök a konkrét személyeknek szóló szövegeiből. Ugyanezt az eljárást követtem a reinkarnációról szóló fejezetben is. A tárgyi valóság természetéről szóló elméletének magyarázatául annak az ülésnek a jegyzőkönyvét használom fel, amelyen Seth valóban bemutatta, hogy tudja, mit beszél - a nappaliban megjelenő látomást el lehet fogadni érvényes közelítésnek. Ezt a fejezetet a 329. ülés jegyzőkönyvéből vett részletekkel zárom; az ülést 1967 márciusában, egy tanárbarátunk középiskolás csoportja számára tartottuk. Jóllehet Seth ekkor tizenévesekhez beszélt, az üzenet mindannyiunk számára jelentőségteljes. - A valóságot ti formáljátok saját hitetek és reményeitek képére, ezért fontos, hogy alaposan vizsgáljátok meg ezeket. Ha a világotok nem tetszik nektek, vegyétek vizsgálat alá várakozásaitokat. Így vagy amúgy, de minden gondolatot fizikai értelemben ti konstruáltok. - Világotok hű leképezése gondolataitoknak. Léteznek bizonyos telepatikus körülmények, amelyeket alap- vagy gyökérfeltételeknek nevezünk; ezek tudat alatt ott munkálnak minden egyénben. Ha ezeket használjátok, olyan összefüggő fizikai környezetet hozhattok létre, amelyben a tárgyak helyét és kiterjedését mindenki elfogadja. Ez bizonyos értelemben hallucináció, mégis ez a valóságotok, ezen belül kell cselekednetek. A világ, amelyben a szüleitek éltek, eleinte csak gondolat volt. Először álmaik anyagában létezett, majd kisarjasztották belőle saját univerzumukat, és ebből megteremtették a maguk világát. - Ha olcsón adjátok magatokat, azt mondhatjátok: "Anyagi szervezet vagyok, a tér és az idő által rám szabott korlátok között élek. Ki vagyok szolgáltatva környezetem kényére-kedvére." Ha nem adjátok magatokat olcsón, így beszéltek majd: "Egyéniség vagyok. Anyagi környezetemet magam alakítom. Megváltoztatom és megteremtem világomat. Független vagyok tértől és időtől. Része vagyok mindennek, ami van. Nincs helye bennem másnak, mint ami kreatív.