AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
Kincsesbánya - ezotérikus írások Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.


Vissza a  témakörhöz

Seth a szeánszon - új ujjak

Erre a kincsre eddig 10094 alkalommal voltak kíváncsiak.


A könyvemhez szükséges kísérletek sorában egy szeánsz következett. Csupán halvány sejtéseink voltak arról, mi is a szeánsz, egyikünk sem vett részt soha ilyenen. De arra gondoltunk, hogy kettőnél több résztvevőre van szükség, ezért úgy döntöttünk, hogy elhívjuk Bill Macdonellt; ő volt ugyanis az egyetlen, aki tudott a kísérleteinkről. Bill 1964. január 2-án beugrott hozzánk, és én megragadtam az alkalmat: azt javasoltam, hogy most mindjárt próbáljuk is meg. Az eredmény annyira meglepő volt, hogy ezúttal nem is fogalmazom át Rob jegyzeteit - úgy másolom ide őket, ahogyan ő papírra vetette. Mindenekelőtt Rob objektívebb megfigyelő volt, mint én. Már a szöveg stílusa jelzi óvatos, kritikus hozzáállását. Bill Macdonell is elolvasta a jegyzeteket, és egyetértett velük. A nappaliban ültünk le egy kis asztal mellé. Az asztalt sötét anyaggal terítettük le. A konyha a nappaliból nyílik, így mindkét helyiségben lezártuk a redőnyöket, és elhúztuk a függönyt. Nem tudtuk, hogyan kezdjük el a szeánszt, ezért bekapcsoltunk egy piros fényő, elektromos karácsonyfagyertyát. A falaink fehérek, így miután a szemünk hozzászokott a homályhoz, egészen jól láttunk. Megkértem Jane-t, hogy tegye az asztalra a jegygyőrőjét. Mindhárman eköré tettük kezünket az asztalra. Némán ültünk a félhomályban, és a győrőt bámultuk. Az jutott eszembe: a felületes megfigyelő itt tényleg azt láthat, amit csak akar. A győrő peremén kis fénypont jelent meg, de amikor a karomat mozgattam, a fény pislogott. Egyszerően csak a gyertya visszfénye volt, így áthelyeztem a gyertyát a függöny mögé, hogy szétszóródjék a fénye. Utána ismét a győrőre meredtünk, és semmi sem történt. Kérdéseket tettem fel találomra, de egyiket sem intéztem Sethhez. Aztán Jane tiszta, erős hangon megszólalt: - Nézzétek a kezet! - Ez parancsnak hangzott, és én tudtam, hogy Seth jelen van. Jane azt érezte, hogy a keze egyre hidegebb. Seth hallható élvezettel, Jane hangján részletesen elemezte a következőket - mint mondta, azért, hogy ne maradjon kétség afelől, mi történik. Azzal kezdte, hogy nézzük Jane hüvelykujját. Az ujj hegye fényleni kezdett, mintha belülről hideg, fehér fény itatta volna át. A fény nem sugárzott, csupán magának az ujjnak a színe változott meg. Mivel a kéz árnyékban volt, a változást nem lehetett nem észrevenni. A fény végigterjedt az egész ujjon, míg elérte a tenyér pereménél a kis dombot. - Nézzétek a dombot - mondta Seth nem csekély elégedettséggel. - Látjátok, hogy megváltozik a színe, és eltőnnek róla az árnyékokő Ha bemutatót akartok, hát tessék, bár eléggé bárgyú... Most pedig a csukló. Látjátok, hogy megvastagodik, és elfehéredikő Jane csuklója valóban megvastagodott. Bal keze fejét az asztal lapján nyugtatta. Fekete pulóver volt rajta, az ujja félig felhúzva, és a fehér fény felfelé haladt a duzzadó csukló után az alkarján is, egészen a pulóver ujjának széléig. Ezután a keze kezdte megváltoztatni természetes arányait. Ezt látva az a kísérteties érzésem támadt, hogy egy állat mellső mancsát látom. Jane hosszú, kecses ujjai tömzsi nyúlványokká zsugorodtak, legalábbis így látszott. A fény átitatta a tenyerét, eltüntetve az ott lévő árnyékokat, ezért az volt a benyomásom, mintha az ujjak egyszerően csak behajlottak volna. A kéz lassan visszanyerte eredeti alakját. Jane keze változatlanul felfelé fordított tenyérrel nyugodott az asztalon. Seth most különösen kitett magáért. Az ujjak láthatólag meghosszabbodtak és kifehéredtek. Ezután Jane ujjai fölött öt új ujj bontakozott ki. Ezt a jelenséget eléggé egyszerően előidézhette volna azáltal, hogy ujjait ebbe a helyzetbe görbíti, de mind a hárman láttuk a fehér, hosszú ujjakat fölemelkedni. Ráadásul ezen az öt új ujjon felül volt a köröm. Ha ezek Jane saját ujjai, a körmök alul helyezkedtek volna el, nem láttuk volna őket. - Első kísérletre elég ügyes vagyok, igaző - mondta Seth. - Mit szóltok ehhező Jól nézzétek meg. - Perceken át tanulmányoztuk a jelenséget. Nekem úgy tőnt, a groteszken görbülő második ujjsorozat viaszos, szinte nedves, mintha frissen formázták volna. Jane nem látszott ijedtnek. Aztán az új ujjak fokozatosan eltőntek. - Most megint a kéz változik meg - jelentette ki Seth. - Tömzsi, kövér kéz lesz belőle. Frank Withersnek volt pont ilyen keze. Frank Withers egy hájfej volt - tette hozzá nagy elégedettséggel, holott Seth saját bevallása szerint Frank az ő entitásának volt egyik személyiségtöredéke. A kéz egy percre valóban tömzsi és kövér lett. Aztán megint átalakult manccsá. - Most pedig - szólt hozzám Seth - nagyon óvatosan nyúlj oda, és érintsd meg a kezet. Azt akarom, hogy érezd, milyen a tapintása. - Vigyázva Jane tenyeréhez érintettem ujjaimat. A mancs nagyon hideg, nyirkos volt, és a bőrfelület egyenetlen, dudoros, amit Jane kezén sohasem éreztem. Seth most még jobban fölerősítette Jane csuklóján és tenyerében a belső fényt. A kéz és a csukló találkozásánál a kéz úgy feldomborodott, mintha egy tojás rejtőzne a bőr alatt. A fehérség felkúszott Jane karján a pulóverig, és leszivárgott az ujjaiba, míg végül eltőnt minden, ami árnyékra emlékeztetett volna. Aztán, a bemutató záróakkordjaként, Seth egymás mellé tétette Jane két kezét az asztalon, hogy jól lássuk a különbséget a kettő között. A kéz végül visszanyerte normális alakját, és Seth pihenőt ajánlott. A szünet után Seth azt mondta, csukjuk be a fürdőszoba ajtaját. Az ajtó külső oldalán egy nagy, egész alakos tükör van; Seth felkért, hogy nézzünk bele. Mivel a tükör hosszú és keskeny, közelebb kellett húznunk egymáshoz székeinket a kis asztal három oldalán, hogy láthassuk tükörképünket. Jane ült középen. Beszéd közben a szája nagyon közel volt a fülemhez. Éreztem minden lélegzetvételét, hallottam, amikor nyelt. Most sokkal halkabban beszélt, és valóban az volt az érzésem, hogy valaki más szól általa (nem pedig egy tudatalatti személyiség, aki éppen Sethnek nevezi magát). - Most mindhárman látjátok a tükörképeteket, ahogy kell. Figyeljetek, mert meg fogom változtatni Jane arcát, átalakítom valaki mássá - mondta Seth. És Jane arcvonásai valóban változni kezdtek. A feje lejjebb kókadt. Ugyanakkor megváltozott a formája is; a haja rövidebb lett, és simábban tapadt a fejéhez. A tükörkép vállai meggörbedtek, összeszőkültek. Aztán a tükörkép feje megbiccent, lefelé nézett, míg maga Jane fölemelt fejjel ült, és egyenesen szembenézett a tükörrel. Jane később elmondta, hogy ez jobban felkavarta, mint bármi más. Előbb őt néztem magam mellett, aztán a tükörképet. Semmi kétség nem fért hozzá, hogy a kettő nem egyezik. Azt is megfigyeltem, hogy a tükörképen árnyék árad szét. Ugyanakkor az az érzésem támadt, hogy az arc előrébb helyezkedik el, mint a test. A tükörbeli fej most kisebb lett. Halvány ragyogást láttam körülötte, ahogy ott függött az őrben, látszólag a tükörkép és mi hármunk között. Az is nyilvánvaló volt, hogy a tükörkép jóval alacsonyabban ül, mint Jane. A titokzatos fej időnként lebukott, és előbbre mozdult a testnél." Itt érnek véget Rob jegyzetei. A szeánsz alatt nem volt lámpalázam, és nem is féltem. A vége felé azért megdöbbentett, hogy ilyen különbség van a tükörképem és önmagam között. Azt hiszem, egy pillanatra megijedtem: hátha tényleg olyan vagyok. Végül is ez elég normális reakció lehet - az ember megszokta, hogy ha tükörbe néz, hiteles képet lát benne, és nincs az a nő, aki örülne, ha egy kísérteties látomás nézne vissza rá. Amikor Seth átkapcsolt, minden más gondolatom, minden kételyem eloszlott. A szemem mindvégig nyitva volt. Meg tudtam szemlélni például a különbséget a két kezem között, láttam az új ujjakat és a fényt, amely felkúszott karomon a pulóver felhúzott ujjáig. Amikor Seth megszólalt, mintha "kikapcsoltam" volna, de óriási energia áradt át rajtam. A végén látott tükörképtől eltekintve semmi sem volt ellenemre. De mihelyt véget ért a szeánsz, nagyon megrémültem. Seth részvétele az eseményekben rendkívüli módon felzaklatott bennünket. Mindannyian tudtuk, mit láttunk. Rob egyszer még meg is érintette a kezet, és Seth több alkalmat adott, hogy ellenőrizzük a jelenségeket, amikor létrejöttek. Érzékeink tanúságát nem tudtuk elfogadni, de ilyen nyilvánvaló bizonyságot el sem utasíthattunk. A könyv miatt végrehajtottuk ugyan a kísérletet, de a szeánszról az volt a véleményünk, hogy hülyeség, komolytalan dolog. Nem akartuk, hogy Seth belekeveredjen, sőt, szándékosan nem őt hívtuk. Intellektuális kételyeimet éppen az okozta, hogy a kísérlet ennyire sikeres volt. Sokat vitatkoztunk azon, vajon a történtekért felelős lehetett-e valamiféle szuggesztió, de tudtuk, hogy az események felét sem lehet ezzel magyarázni. Szuggesztió aligha idézhette elő a dudorokat, amelyeket Rob a kezemen érzett, vagy a tíz ujjat egy kézen; a tükörképet viszont, úgy véltük, kiválthatta szuggesztió. Életünkben most először kísérleteztünk olyasmivel, amit nem tudtunk megmagyarázni, először kellett kételkednünk érzékeinkben, ami mindenki számára kényelmetlen érzés lett volna. Az események akkora hatást gyakoroltak ránk, hogy hasonló szeánsszal ezután három évig nem próbálkoztunk. (Ennek ellenére, mint majd látni fogják, Seth látomás alakjában megjelent a 68. ülésen.) Ettől kezdve mindig égve hagytuk a lámpákat, hogy ellenőrizzük az esetleg bekövetkező jelenségeket. A későbbi munka bebizonyította, hogy a paranormális jelenségek nemcsak azért jelennek meg, mert akarjuk, és nem is csak szuggesztió következtében. Később teljes világításnál figyeltünk meg bizonyos jelenségeket - például az ESP-csoportjaimon. A Seth-látomás is teljes világosságban jelent meg. Azóta hallottam olyan esetekről is, amikor erősen szuggerálható, gyenge kritikai érzékő emberek győltek össze lesötétített szobákban, és felkészültek mindenféle látomásra - de a világon semmi sem történt. Azt hiszem, Rob meg én dühösek voltunk, mert ilyen kurtán-furcsán bántak velünk: olyan dolgokkal kellett szembenéznünk, amelyekre nem voltunk felkészülve. Minden olyan gyorsan történt. Egy hónap sem telt még el azóta, hogy kísérletezni kezdtünk az Ouija-táblával. Korábbi elképzeléseink arról, hogy mi lehetséges, a fejük tetejére álltak. Elhatároztuk: még egyetlen ülést tartunk, hogy megtudjuk, Sethnek mi a véleménye a történtekről, aztán abbahagyjuk a kísérletezést, könyv ide vagy oda. De Sethet nem hibáztathattuk, hiszen a szeánsz eleve a mi ötletünk volt. Könyvem elején egyikében le kellett írnom a szeánsz eseményeit, de nem is tudtam, hogy fogjak hozzá. Másnap este került sor arra az ülésre, amelyről azt gondoltuk, hogy az utolsó lesz. Utána viszont már tudtuk, hogy elköteleztük magunkat, és számunkra ez az ülés jelzi a Seth-szövegek létrejöttének kezdetét - itt végződik a bevezető rész. Most "jött át" Seth először mint határozott, különálló személy: Rob egyszerően nem tudta elhinni, hogy velem beszél. De ami még ennél is többet jelentett: Seth monológja a valóság természetéről megragadott bennünket, és fölkeltette érdeklődésünket. Nem tudtuk, hogy ez erősen leegyszerősített magyarázat, gondosan a mi akkori felfogóképességünkre méretezve. És még így is óriási hatást gyakorolt ránk. Csaknem három órán keresztül beszéltem Sethként; fel-alá jártam a szobában, nevetve, tréfálkozva, időnként elhallgatva, hogy Rob utolérjen a jegyzeteléssel, és a monológot olyan taglejtésekkel, arckifejezéssel, szófordulatokkal főszereztem, amelyek teljesen idegenek voltak a sajátjaimtól. Egyenletes tempóban, tétovázás nélkül beszéltem, a komoly filozófiai szöveget időnként joviális megjegyzésekkel körítettem, mint egy tanár a szemináriumon. Az ülés annyira fölkeltette intellektuális és ösztönös kíváncsiságunkat, hogy többé eszünkbe sem jutott abbahagyni az üléseket. - Képzelj el egy dróthálórendszert, amely minden irányban a végtelenbe nyúlik, úgyhogy ha belenézel, nem látod se elejét, se végét. A ti síkotok úgy képzelhető el, mint négy nagyon vékony drót által határolt kis terület, az én síkom pedig a négy szomszédos drót által határolt kis terület a másik oldalon. Nemcsak, hogy ugyanazoknak a drótoknak az ellentétes oldalán vagyunk, hanem ugyanakkor alul vagy felül is, a nézőpontodtól függően. És ha úgy tekinted a drótokat, mintha kockákat határolnának (ezt a te kedvedért mondom, Joseph, mert tudom, hogy szereted a képeket), akkor a kockák bele is helyezhetők egymásba, úgy, hogy ez a lakóikat egy jottányira sem zavarja. És e kockák maguk is kockákon belül helyezkednek el, és most csak a térnek arról a kis darabkájáról beszéltem, amelyet a te síkod meg az enyém foglal el. - Most gondolkodj ismét a te síkod fogalmai szerint, melyet azok a kis vékony drótok határolnak, és az én síkom a másik oldalán van. Ezeknek, mint mondtam, a sőrőségük és a mélységük végtelen, de az egyik oldal transzparens a másik számára. Átlátni épp nem lehet, de a két sík állandóan átjár egymáson. Remélem, értitek, mit csináltam itt. Bevezettem a mozgás fogalmát, mert az igazi transzparencia nem az átlátszóság, hanem az átjárhatóság. - Ez az, amit ötödik dimenziónak nevezek. Most pedig távolítsuk el a drótok és kockák rendszerét. A dolgok úgy viselkednek, mintha a drótok és kockák léteznének, de ezek csupán mesterséges konstrukciók, amelyekre az én síkomon is szükségünk van... Mi olyan képeket hozunk létre, amelyek a mi érzékeink rendszerével vágnak egybe. Mi csupán képzelt vonalakat alkotunk, amelyeken járhatunk. - A szobátok falainak rendszere annyira valóságos, hogy télen megfagynátok nélküle, de nincs szoba, és nincsenek falak. Hasonlóképpen, a drótok, amelyeket alkottunk, valóságosak, jóllehet nincsenek drótok. A szobátok falai számomra transzparensek, bár nem biztos, hogy ezt be is mutatnám a társaság szórakoztatására, kedves Joseph és Ruburt. - Azok a falak mégis valóban transzparensek. Ugyanígy a drótok is, de gyakorlati okok miatt mindkettő esetében úgy kell viselkednünk, mintha ott lennének... És ha ismét volnál szíves elképzelni a drótháló-labirintust, úgy képzeld el, hogy betölt mindent, ami létezik, és a te síkod meg az enyém olyan, mint két apró madárfészek valami óriási fa koronájában, ami maga is olyan bonyolult szövedéket képez, mint a fészek... - Gondold el, hogy ezek a drótok mozognak, állandóan rezegnek, elevenek, és nemcsak, hogy anyagát hordozzák a világmindenségnek, hanem a kivetülései is, és meglátod, milyen nehéz ezt elmagyarázni. Nem hibáztatlak, ha fáraszt; miután arra kértelek, hogy képzeld el ezt a különös struktúrát, most meg arról van szó, hogy rombold szét, hiszen látni vagy megérinteni csak annyira lehet, mint egymillió méh zümmögését. Seth ezen az ülésen javasolta, hogy hetenként kétszer tartsunk ülést, hangsúlyozva, hogy a rendszeres munka jobb, mint a kapkodás. Így folytatta: - Az én síkomon időnként mindannyian adunk ilyen leckéket, de a tanár és a tanítvány között pszichikai kapcsolatnak kell létrejönnie, ami azt jelenti: várnunk kell, amíg a ti síkotokon a személyek elérik a fejlődésnek azt a fokát, hogy elkezdhessük a leckéket. Akkor aztán elkezdődnek a leckék azok számára, akik pszichikailag kötődnek hozzánk. - Ami a kapcsolatot képezi közöttünk, azt ti érzésnek vagy emóciónak nevezitek; minden síkon, minden körülmények között ez a kapcsolat jeleníti meg legjobban a lét erejét. Ebből szövődik minden anyag a te síkodon és az enyémen egyaránt. Amikor a fent idézett szöveg véget ért, Seth ott maradt még, mintha hangsúlyozná, hogy együttlétünk fesztelen, társasági jellegő. Kérdéseket kért, sőrőn gesztikulált, megállt Rob előtt, és Jane-szerőtlen, tágra nyílt szememmel merően ránézett. - Semmi rossz nincs abban - mondta -, sőt talán sok hasznotok is származhat belőle, ha kipróbáltok minden kísérletet, ami csak eszetekbe jut. Ha akarjátok, házi feladatnak is nevezhetitek... Aztán eleven humorral beszélt az Ouija-tábláról, amelyet még mindig használtunk az ülések elején és végén. - Van benne bizonyos szertartásosság, hogy a megszokott módon veszitek fel újra a kapcsolatot, különben is, bizonyos mértékig mindig kedveltem a formaságokat. A tábla használata olyan, mint a köszönés vagy a kalapemelés. Az a véleményem, hogy az apró szertartások erősítik az elmében tárolt adatokat, miként az elegáns tálalás is jót tesz a konyhamővészet remekeinek... Az ülés végén igen szívélyes elköszönés, ha megérintitek a táblát. Szerencsétekre azt nem kívánom, hogy öltözzetek ünneplőbe. Rob nevetett ezen, és amikor felolvasta a jegyzeteit, én sem álltam meg nevetés nélkül. Nagyon felajzotta érdeklődésünket az ötödik dimenzióról szóló fejtegetés, amelynek teljes terjedelme sokkal nagyobb, mint az itt közölt részleteké. Seth személyisége akkora hatást tett Robra, hogy végre meggyőződésévé vált - legalább neki ő: Seth teljesen független személy. Rob persze jól ismer engem, szinte minden hangulatomat, így kedvező helyzetben van ahhoz, hogy megítélje a Seth személyisége és az enyém közötti hasonlóságokat és különbségeket. Miután Rob elmesélte az ülést, és felolvasta a jegyzeteket, igazi döbbenet vett rajtam erőt. Rob is, én is igen közvetlenek vagyunk, és ilyenek a baráti körünk is. A férfiak például nem kalapban, öltönyben járnak, hanem farmerben és ingujjban vagy pulóverben. Sethet, akárki vagy akármi lett légyen, szerfölött kellemes egyénnek találtam. Ki más akad az ismerőseink között, aki annyira magában hordaná a régi világ normáit, hogy akár csak szót ejtene kalapemelésről, vagy az ennivalót így emlegetné: "a konyhamővészet remeke"ő Egyáltalán nem tőnt ijesztőnek, az ötödik dimenzióról szóló fejtegetése pedig egyenesen provokatív volt. Mégis elkezdtem pszichológiai szempontból tanulmányozni saját viselkedésemet, és Seth valóságosságának kérdése mind jobban és jobban foglalkoztatott. Mivel valami módon Sethté "váltam", sohasem tudtam magam megfigyelni Sethként, ahogy például Rob tudott, vagy a hallgatóim a csoportban, de azt tudom, hogy határozott benyomást tesz az emberekre. Ki őő Mi őő Szakadatlanul ilyen kérdésekkel bombáztam Robot. Hogyan nézek ki ilyenkorő Honnan tudja, hogy valaki más beszélő Mi az, ami meggyőzte arról, hogy Seth több, mint a saját tudatalattim egy függetlenedett részeő Nemhogy minden sarokban Seth után kurkásztam volna; minden elszántságommal azon voltam, hogy megőrizzem szellemi függetlenségemet. Amitől persze hülyén éreztem magam, mert Seth kísérletet sem tett arra, hogy "megszállja" a hétköznapjaimat. Sőt, ennél rosszabb: úgy éreztem, hogy erőfeszítéseim szórakoztatják, de meg is érti őket, és jóllehet alapvetően fölöslegesek, mégis fontosak a lelki nyugalmam szempontjából. És az új fejleményekről mégsem szereztem előre tudomást - mindaddig, amíg maguktól elő nem álltak és meg nem leptek. Ha azt hittük, hogy Seth a legutóbbi üléseken önmagaként "jött át", akkor sokat tanulhattunk a következő ülésen, amikor váratlanul megszólalt Seth saját, erőteljes hangja. Az első ülés Frank Withersszel 1963. december 2-án volt. A tizennegyedik ülésen, január 8-án kész voltam rá, hogy valóban Sethként szólaljak meg, mély férfihangon, ahogy illik. Alig több, mint egy hónap alatt jelentős utat jártunk be. Ezt a harminc-egynéhány napot kétségkívül intenzív pszichológiai tevékenység és izgalom töltötte ki, meg persze a tanakodás, hogy kivel is találkoztunk. Legalább három évnek kellett eltelnie, és a könyvem is megjelent, mire egyáltalán elkezdtük megérteni, hogy mi történt velünk.

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-07


Ezt az írást még senki nem értékelte, légy te az első
Klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!

  

Vissza a  témakörhöz


AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - Ezoterikus Stúdió
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
10 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
Bölcs gondolatok

1. Minden dologról csak egy igazság van, s aki azt megtalálja, annyit tud a dologról, amennyit egyáltalán tudni lehet róla. (Descartes) 2. Ha valaki azt hiszi, hogy birtokában van az igazságnak, akkor ki is kell mondania. Az emberi szellem becsületéről van szó... (Anatole France)
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu