Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében.
Az egyik egy "kis hívo", a másik egy "kis szkeptikus".

A szkeptikus azt kérdezi: Te hiszel a születés utáni életbenő

Hát persze. - mondja a kis hívo. Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erosekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!

Hülyeség! - mondja a szkeptikus. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élető

Pillanatnyilag még nem tudom,- mondja a kis hívo - de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!

Nonszensz, lehetetlen! - mondja a szkeptikus. - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!ő Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is mőködhetne!
Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!

Hát persze, hogy mőködni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni. -mondja a kis hívo.

Soha sem fog mőködni! - véli a kis szkeptikus. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek!
Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!

Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, - mondja a kis hívo - de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!

Anya!ő Te hiszel egy anyábanő Hol vanő - kérdezi a kis szkeptikus.

Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívo.

Mire a kis szkeptikus: Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!

A kis hívo elgondolkozik egy pillanatra. - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! - mondja aztán halkan - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!