AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
Kincsesbánya - ezotérikus írások Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.


Vissza a  témakörhöz

Karma megnyilvánulásai 3.

Erre a kincsre eddig 7031 alkalommal voltak kíváncsiak.


Az olyanfajta vizsgálódások, mint amilyeneket ma és az elkövetkező napokban folytatunk, nagyon könnyen vezethetnek bizonyos félreértésekhez. Az egészség és a betegség néhány kérdésével fogunk foglalkozni a karma szempontjából, és mivel manapság éppen ezen a területen oly ellentétes koráramlatok hatnak, a szellemtudományi alapok felfogásában könnyen félreértések léphetnek fel, nevezetesen a betegség és az egészség karmával való összefüggésénél. Hiszen Önök is tudják, hogy bárhol kerüljenek szóba az egészség és a betegség kérdései, meglehetősen heves és szenvedélyes viták dúlnak körülöttük. Azt is tudjuk mindannyian, hogy a laikusok, de egyes orvosok is, milyen gyakran fordulnak szembe azzal, amit tudományos orvoslásnak nevezünk. Másrészt könnyen belátható, hogy mivel az orvostudomány képviselői számára az olykor igazságtalan támadások egyenesen kihívásszámba mennek, ezért, ha arról van szó, hogy kiálljanak - amihez joguk van - amellett, amit a tudomány minderről mondani tud, nemcsak bizonyos szenvedéllyel lépnek föl, hanem olykor elmérgesedett küzdelmet folytatnak az ellen, amit a hivatalos orvostudományétól eltérő szempontok alapján bárki joggal elmondhat a szóban forgó témakörben. A szellemtudomány csak akkor felelhet meg magas küldetésének, ha még egy ilyen, vitáktól sokszorosan elködösített területen is megőrzi elfogulatlan és objektív ítéletét. Aki már hallott tőlem hasonló előadásokat, tudja, milyen kevéssé törekszem arra, hogy beálljak azoknak a kórusába, akik ma diszkreditálni akarják azt, amit „akadémikus orvoslásnak” neveznek. A szellemtudománytól a lehető legtávolabb áll, hogy bármilyen pártirányzathoz csatlakozzon. Hadd hangsúlyozzuk itt bevezetésképpen, hogy azok a teljesítmények, amelyek az emberiség egészségével és betegségével kapcsolatos tényekből és a jelenségek tényszerő vizsgálatából születtek, az utóbbi években és évtizedekben valóságos dicshimnuszokat arattak, elismerést és csodálatot váltottak ki éppúgy, mint számtalan egyéb természettudományos eredmény. Azokról az eredményekről pedig, melyek ezen a területen ténylegesen létrejöttek, elmondhatjuk: ha valaki örülhet annak, amit az orvostudomány az utóbbi években nyújtott, az épp a szellemtudomány. Másrészt meg kell mondanunk, hogy a mai tudomány épp a természettudományok vívmányaira, ténybeli felismeréseire és felfedezéseire olykor alig talál helyes és kielégítő értelmezést és magyarázatot. Korunk természettudományos kutatásának sok területén épp az a legszembetőnőbb, hogy a nézetek és elméletek nem nőnek föl az olykor csodálatra méltó ténybeli eredményekhez. De épp a szellemtudományból áradó fény fog világosságot vetni mindarra, amit ezen a területen az utóbbi években kivívtak. Miután ezt előrebocsátottuk, világossá vált és világosnak kell lennie, hogy nem arról van szó, mintha az orvostudomány mai teljesítménye ellen folyó olcsó hadjáratba akarnánk bekapcsolódni. Azt is meg kell mondanunk, hogy azok a csodálatra méltó tények, amelyekre fény derült, korunkban nem gyümölcsözhetnek az emberiség üdvére, mert termékenységüket gátolják az egyébként nagyon is materialista színezető nézetek és elméletek. Ezért a szellemtudomány számára sokkal jobb, ha egyszerően csak azt mondja, amit mondani kell ahelyett, hogy valamiféle pártharcba bocsátkoznék. Így sokkal kevésbé szítja fel a szenvedélyeket, mint a mai álláspontok. Ha valamilyen szempontot akarunk találni a bennünket foglalkoztató kérdésekre vonatkozóan, akkor tudomásul kell vennünk, hogy minden jelenség okát többféle módon kell keresni, a közelebbi és távolabbi okokat is, és ha a szellemtudomány az egészség kérdéseinek karmikus okait keresi, foglalkoznia kell a legtávolabbi okokkal is, melyek nem a felszínen találhatók. Világosítsuk meg ezt egy hasonlattal. Ha ezt a hasonlatot átgondolják, rájönnek, hogy tulajdonképpen miről is van itt szó. Van, akinek az az álláspontja: „mily csodálatosan sokra vittük” ezen a területen, és teljesen lebecsüli azokat a nézeteket, melyek az elmúlt századokban alakultak ki az egészségről és a betegségről. Ha megpróbáljuk áttekinteni az egészség és a betegség kérdéseit, azt látjuk, hogy az effajta álláspontok képviselői általában így ítélkeznek: ami ezen a területen az utóbbi húsz-harminc évben napvilágra került, az egyfajta abszolút igazság, amit tán ki lehet egészíteni, de amit sosem illethet olyan kedvezőtlen ítélet, mint az, melyet az ilyen ítélkezők sajnos saját maguk mondanak ki afölött, amit az emberi gondolkozás és törekvés korábban hozott létre ezen a területen. Gyakran mondják például, hogy e kérdésben hajdan a legvadabb babonák éltek, és riasztó példákat hoznak fel arra, hogyan próbálták az elmúlt századokban ezt vagy azt a betegséget gyógyítani. Különösen akkor szörnyülködnek, ha valahol olyan kifejezésre bukkannak, melynek hajdani jelentése rég elveszett a mai tudat számára, ami mégis beférkőzött a mai tudatba, de amellyel az ember mai gondolkozásával már nem tud mit kezdeni. Egyesek például azt mondják: voltak idők, amikor minden betegséget Isten vagy az ördög számlájára írtak! Annyira rosszul azért mégsem áll a dolog, mint ahogy azok tüntetik fel, akik nem tudják, hogy egy olyan fogalomban, mint „isten” vagy „ördög”, e szemléletnek milyen komplexitása rejlik. Ezt egy hasonlattal világítanám meg. Tegyük fel, hogy két ember beszélget. Az egyik azt meséli a másiknak: láttam egy szobát, ami tele volt léggyel. Valaki azt mondta, ez teljesen természetes; én el is hiszem, mert a szoba nagyon piszkos, és a legyek a piszokban tenyésznek. Nagyon is érthető, ezzel okolni meg a legyek jelenlétét, szerintem is annak van igaza, aki azt mondja, hogy nem lesz több légy a szobában, ha egyszer alaposan kitakarítanak! - Másvalaki azonban azt mondja: ő másképp magyarázza, hogy miért van oly sok légy a szobában; ő nem adhat meg más okot, mint hogy abban a bizonyos szobában már régóta egy rettenetes lusta háziasszony lakik. - Mekkora babonaság, mintha a lustaság valamiféle személy lenne, akinek csak intenie kell, hogy a legyek bejöjjenek! Akkor mégiscsak helyesebb a legyek jelenlétét a felhalmozódott szennyel magyarázni! Alig tér el ez attól, mint amikor azt mondják: valaki megbetegedett, mert valamilyen bacilustól fertőzést kapott; de ha kiirtják a bacilusokat, bekövetkezik a gyógyulás. Vannak emberek, akik valamiféle mélyebben fekvő szellemi okról beszélnek! Pedig hát semmi mást nem kell tenni, csak a bacilusokat kiirtani! - Az se nagyobb babona, ha betegség esetében elismerve minden egyebet - szellemi okról beszélünk, mintha a legyek jelenlétét a háziasszony lustaságával magyarázzuk. És nem kell háborogni, ha valaki azt mondja, nem lesznek ott többé legyek, ha egyszer kitakarítanak. Nem az kell, hogy az egyik álláspont a másik ellen harcoljon, hanem hogy megtanuljuk egymást kölcsönösen megérteni, hogy tekintettel legyünk arra, amit az egyik vagy a másik akar. Ezt pedig mindenképpen figyelembe kell vennünk, ha jogosan a közvetlen kiváltó okokról van szó. Egy objektív szellemtudós semmiképpen sem helyezkedhet arra az álláspontra, hogy a lustaságnak csak intenie kell, hogy a legyek ne jöjjenek a szobába: mert tudja, hogy itt más, anyagi dolgok is számításba jönnek, de tudja azt is, hogy mindannak, ami anyagi módon jut kifejezésre, szellemi háttere van, nekünk ezt a szellemi hátteret kell keresnünk az emberiség javára. Azokat viszont, akik szeretnének bekapcsolódni a küzdelembe, emlékeztetnünk kell arra, hogy a szellemi okokat nem szabad mindig egyazon módon értelmezni, és nem is lehet ugyanúgy leküzdeni, mint a szokásos anyagi okokat. És azt sem szabad gondolnunk, hogy a szellemi okok leküzdése fölmentene bennünket az anyagi okok elleni küzdelem alól; mert különben piszkosan lehetne hagyni a szobát, és csak a háziasszony lustasága ellen kellene harcba szállni. Ha most a karmát vesszük szemügyre, összefüggésről kell beszélnünk az emberi élet egy korai időpontjában fellépő események és azoknak egy későbbi időpontban ugyanarra az emberi lényre való hatása között. Ha a karma szempontjából beszélünk az egészségről és a betegségről, akkor a következőkről van szó: hogyan tudjuk elképzelni, hogy egy ember egészséges vagy beteg állapotának oka az ő saját korábbi tetteiben, cselekvéseiben és élményeiben keresendőő És hogyan képzelhetjük el, hogy az ember jelenlegi egészsége vagy betegsége összefügg olyan jövőbeli okozatokkal, amelyek vissza fognak rá hatniő A mai ember legszívesebben azt hinné, hogy a betegség csak a leges-legközelebbi okokkal áll kapcsolatban. Mert a mi világszemléletünk alapvető beidegződése, hogy az ember minden területen a kényelmet keresi, a legközelebbi oknál megállni, bizony kényelmes dolog. Ezért éppen a betegségek kapcsán hajlamosak vagyunk, és többnyire maguk a betegek is hajlamosak, csak a legközelebbi okokat tekintetbe venni. Mert hogyan is tagadhatnánk, hogy maguk a betegek is hajlanak az effajta kényelmességreő Nagyon sok elégedetlenség származik abból a meggyőződésből, hogy a betegségnek közvetlen oka kell legyen, amit majd a hozzáértő orvos megtalál; ha azután az orvos nem tud segíteni, akkor természetes, hogy valamit elfuserált. Sok minden, amit ma ebben a tárgyban állítanak, a véleményalkotásnak ebből a kényelmességéből ered. Aki képes rá, hogy áttekintse a karma szerteágazó hatásait, az attól, ami ma történik, mindinkább olyan események felé fordul, melyek időben viszonylag távol esnek tőlünk. És mindenekelőtt arra a meggyőződésre jut, hogy az emberre vonatkozó tények átfogó megismerése csakis akkor lehetséges, ha képesek vagyunk a távolabbi múltba behatolni. Különösen az ember betegsége esetén van ez így. Akár beteg, akár egészséges emberről van szó, önkéntelenül felötlik bennünk a kérdés: hogyan lehet egyáltalán fogalmat alkotni arról, hogy mi is a betegségő Ha a szellemtudós a látnoki tekintet segítségével közvetlenül vizsgálja az ember betegségeit, akkor nemcsak az ember fizikai testében vesz észre szabálytalanságokat, hanem lényének felsőbb alkotórészeiben, az étertestben és az asztráltestben is. A szellemi látással bíró kutatónak egy betegség vizsgálatakor mindig figyelembe kell vennie, hogy az az adott esetben hogyan érinti egyfelől a fizikai testet, másfelől az asztrál- és étertestet; mert a betegség érintheti az ember lényének mindhárom alkotórészét. Fölmerül tehát a kérdés: milyen képet nyerhetünk a betegség hogyanjáról. - Ehhez úgy tudunk a legkönnyebben hozzáférni, ha tekintetbe vesszük, hogy mennyire lehet egyáltalán kitágítani a „betegség” fogalmát. Engedjük át azoknak, akik szívesen használnak mindenféle allegorikus-szimbolikus kifejezést ott is, ahol ezeknek semmi keresnivalójuk nincs, hogy az ásványok és a fémek esetében is betegségről beszéljenek: azt mondják például, hogy amikor a rozsda megeszi a vasat, az a vas betegsége. Nekünk tisztában kell lennünk azzal, hogy ilyen absztrakt fogalmak nem vezethetnek az élet valóban megalapozott felfogásához; így csak az élet egyfajta játékos megismeréséhez juthatunk el, de nem egy olyan megismeréshez, amely valóban a tények mélyére hatol. Aki a betegségről és egészségről reális fogalmat akar kialakítani, óvakodjon arról beszélni, hogy az ásványok és a fémek is megbetegedhetnek. Másképp áll azonban a dolog, ha továbbmegyünk, és átlépünk a növényvilágba. A növények megbetegedéséről természetesen már lehet beszélni. A növények betegségei különösen érdekesek és különösen fontosak a „betegség” fogalmának reális megértéséhez. A növények esetében, ha nem játékos módon közelítünk a dologhoz, nemigen beszélhetünk a betegség belső okairól. A betegség belső okairól a növényeknél nem beszélhetünk ugyanolyan mértékben, mint ahogy az állat és az ember esetében. A növényvilágban a betegségek mindig külső kiváltó okokra vezethetők vissza: a talaj ilyen vagy olyan hatására vagy egyéb elemi és természeti erőkre. A növények betegségeit tulajdoníthatjuk élősdiek hatásának, melyek a növényt megtámadják és kárt tesznek benne. A növényvilágra vonatkozóan joggal mondhatjuk, hogy a „belső kórok” fogalma alapvetően nem állja meg a helyét. - Mivel nem beszélhetünk egy féléven keresztül erről a témáról, így természetesen nem tudjuk számtalan bizonyítékkal alátámasztani azt, amire utaltam. De minél mélyebbre hatolunk a növénypatológiába, annál inkább azt látjuk, hogy „belső kórokokról” a növények esetében nem beszélhetünk: itt külső kiváltó okokról és kártevőkről, külső hatásokról van szó. A növény úgy jelenik meg előttünk a külvilágban, mint olyan lény, amely fizikai testből és étertestből áll. Egyben olyan lényként áll előttünk, amely mintegy felhívja a figyelmet arra, hogy elvileg az ilyen fizikai és étertestből álló lény alapvetően egészséges, s ahhoz, hogy megbetegedjen, valamely külső károsító hatásnak kell érnie. Ezzel teljesen egybehangzik a szellemtudomány álláspontja is. A kutató a szellemi látás módszerével az állatvilág és az ember betegségeinek esetében határozottan a lények belső, érzékfeletti részeiben látja a változásokat; de egy beteg növény esetében sohasem beszélhetünk arról, hogy maga az étertest változott volna meg, hanem csak arról, hogy a fizikai testbe és különösen az étertestbe kívülről hatolnak be különféle zavarok és káros befolyások. A szellemtudomány tényei éppenséggel igazolják tehát általános következtetésünket: vizsgálatunk tárgyát - a növény fizikai testét és étertestét - alapvetően az egészség jellemzi. Más dolog az, hogy ha a növényt külső, káros hatás éri, akkor képes a növekedés és fejlődés minden lehetséges eszközével védekezni az ártalom ellen, és meggyógyítani magát. Figyeljék meg egyszer, hogy ha egy növényt megvágnak, miként próbálja benőni a megrongált területet, kikerülni mindazt, ami útjában áll. Szinte a kezünkkel tapinthatjuk, hogy a növényben van valami belső ellenállás, valami gyógyító erő, mely a káros hatással szemben fellép. Láthatjuk tehát, hogy a növény éterteste és fizikai teste képes rá, hogy a külső ártalmakra belső gyógyító erőkkel válaszoljon. Ez a tény rendkívül fontos, ha ezen a téren tisztán akarunk látni. A növény - tehát mint fizikai testtel és étertesttel rendelkező lény - megmutatja nekünk, hogy a fizikai test és az étertest eredendően magában hordozza az egészség princípiumát, de nemcsak olyan mértékben, amennyire ez az illető lény fejlődéséhez és növekedéséhez szükséges, hanem egy ilyen lényben még fölösleg is van ezekből az erőkből, s ez külső támadás esetén gyógyító erőkben nyilvánul meg. - Honnan erednek ezek a gyógyító erőkő Ha egy olyan testet vágunk meg, amely pusztán fizikai, akkor a vágás megmarad. Magától semmit sem fog tudni tenni, hogy a sebet begyógyítsa. Pusztán fizikai testek esetében ezért nem beszélhetünk megbetegedésről, s még kevésbé arról, hogy a betegség és a gyógyulás kapcsolatban állnak egymással. Ezt akkor láthatjuk a legtisztábban, ha egy növény megbetegszik. Itt a belső gyógyító erő princípiuma az étertestben keresendő. Ez viszont kiválóan mutatja a szellemtudományos tényállást. Mert ha egy növény megsebesül, annak éterteste sokkal élénkebb életet kezd a seb körül, mint ami azon a területen korábban zajlott. Egészen új formákat bont ki magából, és más áramlatokat fejleszt ki. Ez az, ami rendkívül érdekes: hogy a növény étertestét egyenesen felfokozott tevékenységre ösztönözzük, ha fizikai testében kárt teszünk. Ezzel ugyan még nem definiáltuk a betegség fogalmát, de valamivel közelebb kerültünk a betegség hogyanjához, elértünk valamit, ami sejtetni enged egyet-mást a gyógyulás mikéntjéről. Menjünk most tovább - mindig a belső, látnoki megfigyelés vezérfonalán -, és próbáljuk meg most józan ésszel felfogni azokat a külső jelenségeket, amelyek felé a szellemtudomány vezet bennünket. A növényeknek okozott ártalmakról térjünk át azokra, melyek az állatokat sújtják, olyan lényeket tehát, melyeknek már asztráltestük is van. Általában véve azt látjuk, hogy a magasabb rendő állatoknál nagyon ritkán, és minél magasabb rendő az állat, annál ritkábban találkozunk azzal, ami a növényeknél általános jelenség volt: nevezetesen az étertestnek a külső áramlatokra adott reakcióival. Ha egy alacsonyabb vagy akár magasabb rendő emlősállat fizikai testét durván megsebezzük, például egy kutyának levágjuk az egyik lábát, azt látjuk, hogy a kutya éterteste nem olyan könnyen mozgósítja gyógyító erőit, mint annak a növénynek az éterteste, melynél hasonló módon okoztunk sérülést. De azért még az állatvilágban is nagymértékben megfigyelhető ez a jelenség. Vegyünk itt példaként egy egészen alacsonyrendő állati lényt, egy tritont vagy ehhez hasonlót. Az ilyen alacsonyrendő állatot szét lehet vágni: ha egy ilyen lény bizonyos szerveit levágják, akkor ez, azt mondhatnánk, az állatnak nem különösebben kellemetlen. A levágott részek nagyon gyorsan újra nőnek, és az állat nemsokára úgy néz ki, mint azelőtt. Itt valami hasonló történt, mint a növényeknél: az étertestben egy bizonyos gyógyító erő gerjed fel. Ki tagadná, hogy ha az ember vagy egy magasabb rendő állat étertestét próbálnánk hasonló módon gyógyító erők kifejlesztésére serkenteni, az az illető lény egészségét súlyosan károsítaná. Az alsóbb rendő állat étertestét azonban ez csak arra ösztönzi, hogy belsejéből egy új szervet növesszen magának. Lépjünk most egy fokkal feljebb. Ha például a rák egyik végtagját vágjuk le, a rák nem képes azonnal másik végtagot növeszteni magából. De amikor legközelebb vedlik, amikor élete következő átmeneti szakaszába ér, akkor a letört tag helyén egy csonk nő ki; a második alkalommal ez a csonk nagyobb lesz, és ha az állat elég gyakran vedlene, akkor az elveszett tag helyébe új nőne. - Itt tehát arról van szó, hogy egy ilyen étertestben már több kell ahhoz, hogy a belső gyógyító erőt felébresszük. A magasabb rendő állatoknál pedig ez már ilyen mértékben egyáltalán nincs meg. Ha egy magasabb rendő állatot megcsonkítunk, az nem tudja ezt a gyógyító erőt azonnal előteremteni az étertestből. De egy dolgot újra hangsúlyoznunk kell, ami ma jelentős szerepet játszik a természettudományos vitákban: ha a megcsonkított állatnak utódai vannak, az utódokra nem száll át a csonkaság; a következő generációknak újra ép tagjai lesznek. Amikor az étertest átörökíti tulajdonságait az utódokra, azok újra képesek lesznek egy tökéletes szervezet kialakítására. A triton esetében az étertest még magában az állatban mőködik, a ráknál csak a vedléskor; a magasabb rendő állatoknál ez csak az utódokban jelentkezik: az étertest csak itt pótolja azt, ami az előző generációkban megrongálódott. A természet ilyen jelenségeit tehát fokonként kell vizsgálnunk, hogy világos legyen számunkra: még akkor is az étertest gyógyító ereje mőködik, amikor az elődökről az utódokra való átöröklés során úgy öröklődik az étertest, hogy újra kialakítja az egész, sértetlen állatot. Itt tehát megkerestük, hogyan mőködnek az étertest gyógyító erői. Most vethetjük fel a következő kérdést: mi hát az oka annak, hogy minél magasabb fokra jutunk az állatvilágban - és ha külsőlegesen nézzük, ez az emberek világára is érvényes - az étertestnek annál nagyobb erőfeszítéseket kell tennie, hogy kifejthesse gyógyító erejét. - Ennek az az oka, hogy az étertest a legkülönbözőbb módokon kapcsolódhat a fizikai testhez. A fizikai test és az étertest között van egy szorosabb és egy lazábbnak nevezhető összetartozás. Vegyünk például egy alacsonyabb rendő állatot: a tritont, amelynek levágott tagja nyomban újraképződik. Itt az étertest és a fizikai test között laza kapcsolatot kell feltételeznünk. Még nagyobb mértékben érvényes ez a növényvilágra. Itt azt kell mondanunk: ez a kapcsolat olyan jellegő, hogy a fizikai test nem képes visszahatni az étertestre, az étertest érintetlen marad attól, ami a fizikai testben történik, és így bizonyos értelemben független tőle. Az étertest lényege pedig az, hogy tevékeny, teremtő, növekedést ösztönző. De a növekedést csak egy bizonyos határig segíti elő. Abban a pillanatban, amikor egy növény vagy egy alacsonyabb rendő állat egyik tagját levágjuk, az étertest azonnal készen áll rá, hogy a levágott tagot pótolja, azaz teljes mőködését helyreállítsa. Mi a helyzet akkor, ha nem tudja a teljes mőködést kibontakoztatniő Akkor az étertest nyilván jobban kötődik az illető tag mőködéséhez. És valóban ez a helyzet a magasabb rendő állatoknál. Az ő esetükben az étertest és a fizikai test sokkal mélyebben, szorosabban kapcsolódik egymáshoz. Amikor a fizikai test formái kialakulnak, ezek a formák - ahogyan a fizikai természetben jelentkeznek - visszahatnak az étertestre. Ha szemléletesen akarunk fogalmazni: az, ami az egészen alacsonyrendő állatoknál vagy növényeknél kívül van, nem hat vissza az étertestre, hanem érintetlenül hagyja, és önálló életet él. A magasabbrendő állatoknál a fizikai test formái már rákényszerítik magukat az étertestre; itt az étertest teljesen hozzáidomul a fizikai testhez és a fizikai testtel egyidejőleg az étertestet is megsértjük. Ekkor az étertestnek természetesen mélyebb erőket kell bevetnie, mert először saját magát kell helyreállítania, és csak azután az érintett testrészeket. Ezért, ha egy magasabb rendő állat étertestéhez akarunk hozzáférni, mélyebb gyógyító erőkhöz kell folyamodnunk. De mitől függ mindező Miért függ egy magasabb rendő állat éterteste olyannyira a fizikai test formáitólő Minél magasabb rendő állatról van szó, a fizikai és az étertest tevékenysége mellett annál inkább figyelembe kell vennünk az asztráltest tevékenységét is. Az alacsonyabb rendő állatoknál még alig beszélhetünk az asztráltest mőködéséről. Ezért van az, hogy az alsóbbrendő állatok annyira növényszerőek. Minél magasabbra megyünk, annál inkább tekintetbe kell vennünk az asztráltestet. Ez viszont úgy mőködik, hogy függővé teszi magától az étertestet. Egy olyan lénynek, mint a növény, mely csak fizikai és étertesttel rendelkezik, csak kevés kapcsolata van a külvilággal; érik ugyan ingerek, de ezek nem fejeződnek ki belső folyamatokban. Ahol azonban már asztráltest is mőködik, ott a külső benyomások a belső folyamatokban tükröződnek. Az a lény, amelyben az asztráltest nem mőködik, belsejét tekintve sokkal zártabb a külvilág felé. Egy lény annyira nyitott a külvilágra, amennyire mőködik benne az asztráltest. Az asztráltest tehát egy lény belsejét köti össze a külvilággal. Az asztráltest fokozottabb mőködése teszi, hogy az étertestnek sokkal nagyobb erőt kell mozgósítania a fellépő károk kiegyenlítése érdekében. De van még más is, amit figyelembe kell vennünk, ha az állatokról áttérünk az emberre. Itt az asztráltestben nemcsak a bevésett, betáplált, előírt rendszerek mőködnek, mint az állatok esetében leginkább: az állat inkább egy kötött, rögzített életprogram szerint él. Az állat esetében nem egykönnyen beszélhetünk arról, hogy ösztöneiben különösen féktelenkedő lenne, vagy különösebb mértéktartást tanúsítana. Az állat a maga életprogramját követi. Az állat megnyilvánulásai egyfajta, jellegzetes programból következnek. Az ember viszont, éppen azáltal, hogy a fejlődés lépcsőfokain magasabbra hágott, képes rá, hogy valamennyi lehetséges különbséget megélje a helyes és a helytelen, az igaz és a hazug, a jó és a rossz között. A külvilággal a legkülönbözőbb módokon, de csakis személyes indíttatásból kerül érintkezésbe. Az érintkezés valamennyi fajtája visszahat az ember asztráltestére. Ebből az következik, hogy most már az asztráltest és étertest közötti kölcsönhatás is ezeknek a külső élményeknek megfelelően alakul. Ha tehát az ember valamilyen szempontból féktelen életet él, az hatással van asztráltestére. Láttuk azonban, hogy az asztráltest visszahat az étertestre - hogy hogyan, az attól függ, hogy mi van betáplálva az asztráltestbe. Így most már megértjük, hogy az ember étertestét megváltoztatja az a körülmény, hogy milyen életet él a jó és rossz, a helyes és a helytelen, az igazság és a hazugság stb. pólusai között. Mindez hatást gyakorol az ember étertestére. Idézzük most fel, hogy milyen folyamatok zajlanak le, amikor az ember átlép a halál kapuján. Tudjuk, hogy leteszi a fizikai testet, és visszamarad az étertest, amely most az asztráltesttel és az énnel kapcsolódik össze. Miután a halál után eltelt egy idő, mely csak napokban mérhető, az étertest leglényegesebb része második holttestként lehull; de megmarad az étertest kivonata, amely továbbhalad és fennmarad minden elkövetkező időben. Az étertestnek ebben a kivonatában minden benne van annak esszenciájaként, ami az élet során belekerült, például a kicsapongó életből, vagy amit az ember a helyes vagy helytelen gondolkodás, cselekvés és érzés következtében magába fölvett. Mindez benne van az étertestben, és ezt az ember egészen addig magával viszi, amíg újból megszületik. Mivel az állatnak egyáltalán nincsenek ilyen élményei, természetesen semmit sem tud ilyen módon átvinni a halál kapuján. Amikor tehát az ember a születés révén újból belép az életbe, korábbi étertestének esszenciája beáramlik új étertestébe és átitatja ennek új felépítését. Ezért az ember új inkarnációja étertestében hordozza a következményeit annak, ahogyan korábbi életében élt. És mivel az új születés után az étertest egy teljesen új szervezet felépítője, így most mindez bevésődik a fizikai testbe. Miért képes mindez bevésődni a fizikai testbeő A szellemtudományos kutatás számára a születéssel az életbe lépő emberi test formája nagyjából megmutatja, milyen cselekedeteket követett el az ember valamely korábbi életében. De fogunk-e teljesen ésszerő magyarázatot találni arra a jelenségre, hogy az állati törzsfejlődés során egyre csökken a gyógyító erőő Mivel az állat a születéskor nem hozza magával egy korábbi földi létből származó individualitás újramegtestesülését, így csak egy egész állatfaj közös asztráltestének mőködéséről beszélhetünk, mely az állatnál korlátozza az étertest gyógyító erőit. Az embernél azonban azt látjuk, hogy nemcsak asztráltestét, hanem étertestét is áthatják az előző életében elkövetett tettek következményei. Mivel az étertest saját erejével képes rá, hogy előhozza magából mindazt, ami korábbról benne van, így érthető, hogy most, amikor egy másik erő jelenik meg benne, szintén képes lesz rá, hogy a szervezet teljes felépítésébe mindazt belevigye, amit korábbi megtestesülésekből magával hozott. Így most megérthetjük azt is, hogy egy korábbi élet tettei mennyire befolyásolják egészségi állapotunkat következő életünkben, és hogy egészségi állapotunkban gyakran egy korábbi életünk tetteinek karmikus hatását kell keresnünk. De a dolgot más módon is megközelíthetjük. Feltehetjük a kérdést: valóban minden egyformán hat vissza étertestünkre, amit életünkben a születés és a halál között véghezvittünkő - Már a mindennapi életben is észlelhetjük, hogy mennyire különbözően hat tulajdonképpeni belső felépítésünkre az, amit tudatos emberként élünk meg, és azok az élmények, melyeket más módon szerzünk. Van itt egy rendkívül érdekes tény, amelyet igazán csak a szellemtudomány tud megvilágítani, de amelyet józan ésszel is felfoghatunk. Az embernek élete során számtalan olyan élménye van, melyet tudatosan fog fel és beépít énjébe. Ezek képzetekké válnak benne, és ezeket a képzeteket feldolgozza. De gondolják csak meg, milyen végtelenül sok élmény, tapasztalat és benyomás nem jut el odáig, hogy képzetté váljon, alapvetően azonban mégis ott van az emberben és hat rá. Nyilván Önökkel is gyakran előfordul, hogy valaki azt mondja: láttalak ma az utcán; rám is néztél! - és Önök mit sem tudnak erről. Ez gyakran előfordul. Az érzékelés természetesen megvolt. Szemünk látta ugyan a másikat, de a közvetlen érzékelés nem vált észleletté. - Számtalan hasonló benyomás ér minket úgy, hogy életünk tulajdonképpen két részre oszlik: a lelki élet olyan sorozatára, amely tudatos képzetekből áll, és egy olyanra, amelyet tisztán sohasem tudatosítunk. De vannak további különbségek is: könnyen megkülönböztethetjük az életünkben minket ért benyomások közül azokat, amelyekre emlékezünk, tehát amelyek úgy értek bennünket, hogy mindig előhívhatók az emlékezetből; és azokat a benyomásokat, amelyekre nem tudunk visszaemlékezni. Lelki életünk tehát egészen különböző kategóriákra oszlik. És valóban nagyon jelentős különbség van az egyes kategóriák között abban a tekintetben, hogy miként hatnak az ember belső lényére. - Maradjunk most még pár percig az ember életénél a születés és a halál között. Ha jól figyelünk, itt megmutatkozik, hogy milyen hatalmas különbség van azok között a képzetek között, amelyek mindegyre felmerülnek emlékezetünkben, és azok között, melyeket később elfelejtünk, s így alkalmatlanná válnak arra, hogy emlékezetünkbe idézhessük őket. Ezt a különbséget a legkönnyebben az alábbiakkal világíthatjuk meg: képzeljenek el egy olyan benyomást, amely Önökben világos képzetet keltett. Tegyük fel, hogy olyan benyomásról van szó, amely Önökben örömet vagy fájdalmat ébresztett, olyan benyomásról tehát, amelyet érzelem kísért. Szögezzük le, hogy a legtöbb benyomást - tulajdonképpen mindegyiket, amelyik bennünket ér - érzelmek kísérnek. Az érzelmek nemcsak az élet tudatos felszínén nyilvánulnak meg, hanem mélyre hatnak, egészen a fizikai testig. Gondolják csak el, van olyan benyomás, amelytől elsápadnak vagy elpirulnak. Ezek a benyomások olyannyira hatnak, hogy még a vérellátást is megváltoztatják! Most térjünk át arra, ami egyáltalán nem, vagy csak futólag jut a tudatba, és amire nem emlékezünk. A szellemtudomány kimutatja, hogy az ilyen benyomásokat semmivel sem kísérik kisebb izgalmak, mint a tudatos benyomásokat. Ha a külvilágból olyan hatás éri Önöket, amelytől, tudatos befogadás esetén, annyira megijednének, hogy szívdobogást kapnának tőle, akkor ez a benyomás akkor se marad hatástalan, ha nem válik tudatossá. Nem marad puszta benyomás, hanem lehat egészen a fizikai testig. Sőt, itt az a sajátos dolog lép fel, hogy az a benyomás, amely tudatos képzetet kelt, egyfajta ellenállásba ütközik, amikor az emberi szervezet mélyére hatol; de ha a benyomás anélkül hat ránk, hogy tudatos képzetet váltana ki, akkor semmi se gátolja, emiatt azonban nem kevésbé hatásos. Az emberi élet sokkal gazdagabb annál, mint amit tudatosítunk belőle. Van az ember életének egy időszaka, amikor különösen sőrőn érnek bennünket olyan benyomások, melyek igen elevenen hatnak a szervezetre, de nem alkalmasak az emlékezet általi felidézésre. Abban az időszakban, amely a születéstől addig az időpontig tart, amikor elkezdünk emlékezni, az embert számtalan gazdag benyomás éri, melyek mind benne maradnak, és meg is változtatják őt ez alatt az idő alatt. Ezek ugyanúgy mőködnek, mint a tudatos élmények; de mivel elfelejtettük őket, semmi sem áll útjukban mindabból, ami egyébként tudatos képzetekben rendeződik el a lelki életben, s ezáltal egyfajta gátat alkot. Ezek a tudattalan benyomások hatolnak a legmélyebbre. Még a külső életben is gyakran beigazolódik, hogy vannak az emberi életnek olyan pillanatai, amikor a belső hatásoknak ez a második fajtája jut kifejezésre. Vannak olyan események az emberi élet késői szakaszában, amelyeket nem tudunk megmagyarázni. Egyáltalán nem értjük, hogy jutottunk oda, hogy épp ezen a módon kelljen ezt vagy azt megélnünk. Történik velünk például valami, ami olyan megrázó hatással van ránk, hogy egyáltalán nem találunk magyarázatot arra, hogyan rázhatott meg bennünket ennyire egy ilyen viszonylag közömbös élmény. Ha megvizsgáljuk a dolgot, lehet, hogy rájövünk: éppen a kritikus időszakban - születésünk és első emlékeink között - volt egy hasonló élményünk, amelyet azonban elfelejtettünk. Semmilyen képzet nem maradt vissza belőle. Annak idején volt egy megrázó élményünk; ez tovább él, összekapcsolódik a mostanival és felerősíti azt. Ami máskülönben sokkal kevésbé rázott volna meg, az most rendkívül erős hatással van ránk. - Aki ezt felismeri, fogalmat alkothat róla, hogy milyen végtelenül felelősségteljes dolog a nevelés a korai gyermekkorban, és hogy egy-egy dolog miképpen vethet roppant jelentőségteli fényt vagy árnyékot későbbi életünkre. Itt tehát valami korábbi dolog hat a későbbi életre. Kiderülhet tehát, hogy az ilyen gyermekkori élmények - különösen, ha megismétlődnek - oly módon befolyásolják az életérzést, hogy egy bizonyos időponttól a kedélyállapot megmagyarázhatatlanul lehangolódik, amit egyedül azzal magyarázhatunk meg, ha visszatekintve megtudjuk, milyen korábbi időkből származó élmények vetik rá fényüket vagy árnyékukat a későbbi életre; mert ezek azok, amelyek most tartós kedélyállapot-változásban fejeződnek ki. Különösen erősen hatnak azok az események, amelyek nem hagyták közömbösen a gyermeket, és már akkor jelentős benyomást tettek rá. - Így tehát azt mondhatjuk: ha a később elfelejtett benyomásokban különösen nagy szerepe volt az indulatoknak, érzelmeknek és érzéseknek, akkor ezek az indulatok és érzésáradatok különösen hatásosak a hasonló élmények fellépésekor. Emlékezzenek most vissza arra, amit korábban már többször elmondtam: hogy milyen az élet a kamaloka-időszakban. Miután az ember második holttestként levetette étertestét, visszafelé átéli egész megelőző életét, végigmegy az összes őt ért élményen; de nem úgy, hogy ezek közömbösen hagynák. Éppen a kamaloka-időszakban, amikor az embernek még megvan a régi asztrálteste, idézik elő az átéltek a legmélyebb érzelmi élményeket. - Tegyük fel például, hogy valaki hetvenéves korában meghal, és élete átélésében visszajut a negyvenedik évéig, amikor valakinek egy pofont adott. Akkor azt a fájdalmat éli át, amit a másiknak okozott. Ez egyfajta önvádat idéz elő, amely mint egy vágy marad meg, és ezt a vágyat az ember magával viszi következő életébe, hogy későbbi életében kiegyenlítse. Érthető, hogy mivel a halál és a születés közötti időben vannak ilyen asztrális élményeink, mindaz, amit cselekedetként éltünk meg, csak annál biztosabban és mélyebben hatja át belső lényünket, részt vesz az új testiség felépítésében. Ha tehát már a közönséges életben is annyira erősen megindíthatnak bennünket bizonyos élmények - különösen, ha érzelmi benyomásokról van szó -, hogy ezek kedélyváltozást okozhatnak bennünk, akkor beláthatjuk, hogy a kamaloka-élet sokkal erőteljesebb benyomásai olyan mélyre hatnak, hogy az új inkarnációban mélyen behatolnak egészen a fizikai test felépítéséig. Itt felfokozva látunk egy olyan jelenséget, amelyet a figyelmes szemlélő már a születés és halál közötti életben is megtalálhat. Azok a képzetek, amelyeknek a tudat nem állít gátat, inkább vezethetnek rendellenességekhez a lélekben: okozhatnak neuraszténiát, idegbetegségszerő jelenségeket, esetleg elmebetegségeket is. Ezek a jelenségek a korábbi és későbbi események okozati összefüggéseiként jelennek meg előttünk, és erről adnak szemléletes képet. Ha ezt a fogalmat tovább akarjuk mélyíteni, akkor azt mondhatjuk: azok a cselekedetek, amelyeket az életben véghezviszünk, a halál utáni életben hatalmas indulattá transzformálódnak, és ez az indulat, amelyet most nem gyengít semmilyen fizikai képzet és cseppet sem gátol a szokásos tudat - mert az agyra itt nincs szükség -, és amelyet most a tudatnak egy másik, mélyebbre ható formája él át, ez az indulat teszi, hogy korábbi életünk cselekedetei és egész korábbi lényünk megjelenik új életünk szerkezetében és felépítésében. Ebből tehát megérthetjük, hogy az az ember, aki az egyik megtestesülésében nagyon önzően gondolkozott, érzett és cselekedett, amikor halála után maga előtt látja önző gondolkozásának, érzésének és cselekedeteinek következményeit, nagy érzésekkel telik meg korábbi cselekvéseivel szemben. Valóban így van ez. Olyan hajlamok keletkeznek benne, amelyek saját lénye ellen irányulnak. És ha ezek a hajlamok a korábbi élet önző voltából származnak, az új életben egy önmagában gyenge felépítésben nyilvánulnak meg. A „gyenge felépítést” itt az ember lényege és nem a külső benyomás szerint értjük. Ezért tisztában kell lennünk azzal, hogy egy gyenge alkatot karmikusan a korábbi élet egoista cselekedeteire vezethetünk vissza. Menjünk tovább. Tegyük fel, hogy egy ember, egyik életében különösen hajlamos volt a hazudozásra. Ez egy olyan hajlam, amely a lélek mélyebb szerkezetéből fakad. Mert ha az ember egyedül arra hagyatkozna, ami életében a legeslegtudatosabb, akkor tulajdonképpen nem hazudna, csak a tudattalanból feljövő indulatok és érzelmek vezetik hazugsághoz. Itt már egy mélyebben rejlő dologról van szó. Ha egy ember hazug volt, akkor a hazugságból eredő cselekedetei a halál utáni életben rendkívül heves indulatokat fognak saját magával szemben ébreszteni, amiből egy határozott hajlam alakul ki a hazugsággal szemben. Így az ember későbbi életébe nemcsak gyengébb szervezetet visz magával, hanem - ezt mutatja a szellemtudomány - egy olyan szervezetet, amely, mondhatni, hibásan van felépítve, melynek finomabb szerveződésébe a belső szervek szabálytalanul épülnek be. Valami nincs igazán összehangolva benne. És ezt a korábbi hazudozásra való hajlam okozza. - De honnan ered maga a hazudozásra való hajlamő Hiszen az ember hajlama a hazugságra már maga olyasmi, ami nincs egészen rendjén. Itt még messzebbre kell visszanyúlnunk. A szellemtudomány azt mutatja, hogy az előző megtestesülés csapongó, odaadást és szeretetet nem ismerő, felszínes élete a következő megtestesüléskor hazugságra való hajlamban fejeződik ki; a hazugságra való hajlam viszont az azt követő inkarnációban a helytelenül felépített szervekben mutatkozik meg. - Így három egymás utáni inkarnációt követhetünk karmikus hatásaiban: felszínesség és kicsapongás az elsőben, hazugságra való hajlam a másodikban és fizikai betegségre való diszpozíció a harmadik megtestesülésben. Láthatjuk tehát, hogyan dolgozik a karma az egészségen és a betegségen. - Mindaz, amit itt elmondtunk, úgy fogalmazódott meg, hogy magukat a tényeket emeltük ki a szellemtudományos kutatásból. Nem elméleteket kell felállítani, hanem a megfigyelt eseteket kell a szellemtudomány módszerével vizsgálat alá venni. Először tehát a legköznapibb tényre utaltunk - a növények étertestének gyógyító erejére. Azután rámutattunk, hogy az asztráltest bekapcsolódásával hogyan csökken az állatok esetén az étertest hatékonysága; később pedig azt láttuk, hogy miután megjelenik az én, amely az egyén életét a jó és a rossz, az igaz és a hamis között kibontakoztatja, az asztráltest, amely az állatvilágban való felemelkedés során csak akadályozta a gyógyító erőket, most valami új hatással jelentkezik az emberben: az egyéni életből eredő karmikus befolyással az ember betegségére. A növénynél a betegségnek még nincsenek belső okai, mert a betegség a külvilágból ered, és az étertest gyógyító erői gyöngítetlenül mőködnek. Az alacsonyabb rendő állatoknál az étertest olyan gyógyító erővel rendelkezik, hogy még végtagok pótlására is képes; de minél magasabbra megyünk, az asztráltest annál inkább alakítja az étertestet, s ezáltal korlátozza az étertest gyógyító erőit. De mivel az állatok nem reinkarnálódnak, náluk az, ami az étertestben van, nem függ össze semmiféle morális, intellektuális vagy egyéni tulajdonsággal, hanem csak az általános típussal. Az embernél viszont mindaz, amit az én a születés és a halál között megél, áthatja az étertestet. Miért jelentkeznek a gyermekkor élményei csak a fent említett könnyebb kedélybetegségekbenő Azért, mert sok olyan dolog okát, melyek neuraszténiához, neurózishoz, hisztériához és hasonlókhoz vezetnek, egyazon életen belül találjuk, a súlyosabb betegségek okait azonban egy előző életben kell keresnünk, mert mindaz, amit az ember morálisan és intellektuálisan megélt, csak az újjászületéshez vezető átmenet idejében tud igazán beplántálódni az étertestbe. Az ember éterteste egy életen belül általában nem tudja befogadni a mélyebb, morális hatásokat, bár egyes kivételes eseteket - mégpedig nagyon jelentős kivételeket - még meg fogunk ismerni. Ez tehát az összefüggés egyik megtestesülésünk jó vagy rossz, morális és intellektuális élete és következő inkarnációink egészsége és betegsége között.

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-18


Ennek az írásnak a tetszési indexe: 1   (1 értékelés alapján)
Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!

  

Vissza a  témakörhöz


AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - ezoterikus parapszichológia
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés
AsztrálFény Asztrológia


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
1 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
Tibeti reinkarnációk

Azok, akik úrrá lettek a karma törvényén és elérték a megvilágosodást, választhatják azt, hogy életük után visszatérnek az emberi létbe, hogy másokat segítsenek. Tibetben a tizenharmadik századra nyúlik vissza az újjászületettek vagy tulkuk felismerése, amely mind a mai napig élő hagyomány.
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu