AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
-Új AsztrálFény oldal
Kincsesbánya - ezotérikus írások Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.


Vissza a Szellemtudomány témakörhöz

Jézus

Erre a kincsre eddig 15205 alkalommal voltak kíváncsiak.


Drága Jézusom, köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten! Befogadlak, mint Uramat, Megváltómat. Kinyitom előtted életem kapuját, és kérlek, irányítsd úgy az életem, Ahogyan azt Te szeretnéd! Ámen. Jézusról, Jézus életéről nagyon sok írás és film készült, így én azokkal nem is akarok versenyezni, mert értelmetlen lenne, és ugyanúgy értelmetlen lenne leírni mégegyszer azt, amit már mások is megtettek előttem. Én most olyan szellemtani megközelítésben beszélek Jézusról, amilyenben kevesen szoktak, és olyan dolgokat tárok eléd, amit vagy nem is hallottál, vagy csak nagyon ritkán! Nézzük először is a Teremtés és Bukás áttekintésével Jézus szerepét, és közremőködését. Amikor sok – sok milliárd évvel ezelőtt Isten megteremtette az elsőd teremtésből származó teremtményeit, az első teremtménye Jézus volt, és szép sorban jöttek a csodálatos új szellemi teremtmények külön névvel és egyéni feladattal. Ezek a szellemek duál – szellemek voltak, egy adó és egy elfogadó részből álltak, és a szeretet ereje, energiája tartotta őket egyben és a körforgás, mellyel egymás éltették, és közösen, a legnagyobb egyetértésben végezték szellemi munkájukat. Isten szabad akarattal ruházta fel őket, és Isteni törvényekben rendezte segítségként a munkavégzést. Irányt mutatott ezzel. A szellemek egy része szabad akarattól vezérelve eltávolodott az Isteni síkról, és lebukott egy alsóbbrendő létsíkra, ahonnan egy része az Isteni kegyelemtől vezérelve visszatért a kiindulási pontra, az Isteni síkra, de egy része dacolva Istennel szembefordult teremtőjével, és az alsó síkokon maradt. (A teremtés és Bukás pontos történetét a többi előadásomban pontosan, és részletesen meg lehet találni!) Miközben a szellemek távolodtak Teremtőjüktől bukásuk alatt különböző síkokat (szellemtudomány megnevezése szerint napköröket) hoztak létre, míg a cégén a legutolsó napkörben beleszilárdultak az általuk létrehozott sőrő gondolatformákba, az anyagba. Miután a kegyelem kiáradásával a szellemek nagy része visszatért, és egy része ott maradt a lenti napkörben, a közben a bukott szellemi energiák által létrehozott napkörök kiürültek, és ezek a csodálatos paradicsomi síkok ott álltak kihasználatlanul, üresen, újabb teremtményekre várva! Ekkor az Isteni szikra gondolt egyet – miközben fájó szívvel nézve ellenszegült teremtményeit a legutolsó napkörben magára hagyatva – újabb teremtéshez kezdett, és benépesítette a paradicsomi síkot is a másodteremtett szellemekkel, akiknek feladatuk lett volna (illetve ma is az!) az elbukott elsőd szellemek jó útra téríteni, és visszavezetni az Isteni síkra! Itt csak megjegyzésként említem, hogy a másodteremtett szellem felét az Isteni energia másik felét pedig az elsőd teremtett szellemek energiája hozta létre, így hálálta meg a teremtő az elsődöknek a szellemi munkájukat, és adott bizalmat ezzel nekik és minden szellem ezzel felelős is lett a teremtényeiért! (megjegyzésként hozzátenném, hogy van bőven, akik segítenek nekünk a másik világból!) Sajnos, mint ismert a szellemi történelemből és a Bibliából a másodteremtett szellemek harmada elbukott, és lement az utolsó napkörbe, a jelenlegi fizikai síkra kíváncsiságból, minden tiltás ellenére. Igaz, itt azért már közremőködtek a fekete erő minden praktikái, ami Bibliában, mint a kígyó kísértése volt jelképezve. Most egy picit még mélyebbre kell menünk a rendszer megismeréséhez! Isten nagyon sokat gondolkodott azon, hogy milyen forma lenne a legmegfelelőbb eltévedt szellemi báránykái megmentésére, és kitalálta, hogy létrehozza a fizikai síkot, ahol kézzel foghatóan, mint egy iskolába járva az élet és a halál körforgásával különböző élethelyzetekben csiszolódhatunk, tapasztalatokat győjthetünk, és ha elérünk egy megfelelő érettséget, akkor visszatérhetünk az Isteni síkra A fizikai síkon a szellem nem tud megnyilvánulni, így amikor teremtésre került az emberi forma, ami egy emberállati ősformában jött létre, mert ez volt a legmegfelelőbb az eltévedt szellemek számára, akkor a szellem ereje, a Lélek került minden egyes leszületésnél az emberi - fizikai testbe, ami a halál után visszahúzódik az asztrálsíkra, és várja a következő leszületési lehetőséget! Ennyi közünk volt a majomhoz különben összesen, hogy ez a test hasonlított a majom formájára, már gyerekkoromben se értettem, hogy a „Karsay Pisti” majom miért mászott le a fáról, és a Maki majom miért maradt fent! Amikor létrejött a mostani fizikai sík megteremtése, annak a síknak (Kozmosznak) a teremtésében már Jézus is tevékenyen részt vett, ő volt az egyik Fő Teremtő, segített a formák létrehozásában, síkok megteremtésében (fizikai, asztrál, mentál, kauzál stb..), magának az ember megteremtésében! Részt vett a Kozmosz teremtésében, így ő a mai napig is a parancsolója és Ura ezeknek a formáknak, síkoknak! De ő nem szolgának tart minket, mert ő a mi nagybátyánk, és kiáradó szeretetével segíti az eltévedt báránykákat vissza az Isteni síkra! És mit mond erről a Biblia egy rövid sorbanő „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak én általam” Aki megméretett, és átment a vizsgán, az elhagyhatja ezt a síkot, és átmehet a másik napkörbe, a paradicsomi síkra! És most álljunk meg egy pillanatra! Amikor szóba jött, hogy Jézus, mint megváltó, az első teremtett szellem lejött értünk a földre, és vérét áldozta értünk, akkor az emberiség nagy része nincs is tisztában vele, hogy ki is volt ő nekünk valójában, mekkora szerepe volt a teremtésünkben, az életre hívásunkban, és a mostani életterünk létrehozatalában! Eddig már két olyan dolgot megállapíthatunk, amiről keveset lehetett hallani, vagy a köztudatban szinte semmit se: 1. A jelenlegi, fizikai síkon lévő másodteremtett szellemek nagy részének többek közt Jézus volt az egyik Teremtője! 2. A jelenlegi életterünk egyik fő Teremtője maga Jézus volt! És itt idetartoznak a síkok is, amik körülvesznek minket. Jézus már kezdettől fogva készült a fizikai síkra, hogy irányt mutasson eltévedt szellemeinek, akik nem találták a megfelelő célt, és eszközt a felemelkedéshez! Mikor a Földön megjelent, már előtte elkezdte végigjárni a szellemi szférákat, és megtisztítani, átnemesíteni, és várta azt a pillanatot, amikor a megjelenése a legmegfelelőbb volt a Földön, és abban a pillanatban jelent meg, és gyújtotta meg a szellemi szikrával a fáklyát, mely beragyogja a fizikai sík szellemi energiáját a mai napig is. Komoly szellemi előkészítés történt, kiválasztották a megfelelő népcsoportot, szellemi tisztaságra kezdték el nevelni őket, törvényeket adtak nevelési célzattal (Mózesi Törvények). De mielőtt Jézus lejött a Földre, beszéljünk egy kicsit a szellemi szférákról pár mondatban. Előadásaimban már említettem a hét szférát mely körülvesz minket, de nem árt újra megismételni, áttekinteni őket! Szellemi szférák. Annyit még megemlítenék, hogy a szellemtanban a 7 osztódás a mérvadó, életünk is 7 éves ciklusokra osztódik, a szférák is, és a szférákon belől is hét „réteg” van, de ezek nem befolyásolják már annyira a megértését a megismerésben. 1. szféra: purgatóriumi szféra. A föld alatt kezdődik, és 2 km magasságig tar a légkörben. A Kegyelem törvényvilága érvényesül. A lakók jellemzői: Kegyetlenség, erőszak, durvaság zsarnokság érzékiség. Anyag imádása, durvaság, gőgös, dacos lelkek. Ez a viharzóna. Az ellenségek gyakran találkoznak itt, egymás bosszúja elől menekülnek. Testet öltve a gondviselés olyan pályára állítja őket, hogy alkalmat nyerjenek a kiegyenlítődésre (karma) Számukra a megszületés mennyországi állapotot jelent. Több részből, rétegből áll: - gyilkosok - öngyilkosok - rablók, tolvajok (pokol) - Istentagadók, nihilisták, anarchisták - Önzők, fösvények, pénzvágyók - vad népek, pogányok birodalma 2. szféra: Troposzféra középszint. 2-6 km között található. Esőfelhők szférája, purgatóriumi középszint, valamivel finomabb érzésvilágú szellemek szférája. A 2. szféra szelleme sok ütközés folyamán megismerte, hogy önző törekvéseit büntetlenül nem elégítheti ki, mert mindig fájdalom a következmény. A 2. szféra szellemtípusa a hibát még mindig másban keresi, még nem érett meg arra, hogy önmagába tekintsen. A szellemek a törvénytől, mint hatalomtól félnek, de minden igyekezetük arra irányul, hogy a hatalmat kijátsszák. Önzők, kapzsiak, irigyek, ravaszok, testi vágyaiknak hódolók, haragosak, de indulataik rövidebb lejáratúak. Keresik Istent, de csak az általuk kívánatosnak tartott dolgok képezik imádságuk tárgyát. Közöttük sok az idegbeteg, örült, megszállt és más betegségben szenvedő. Le kell válni a fluidoknak a lélekről, ki kell égni, hogy tisztább szellemként tovább emelkedhessenek. Vad ösztönök, de a törvény csak egyszer engedi meg a győzelmet, a legyőzőből legyőzött lesz, és ekkor meglátják az érem másik oldalát is. Mozgalmas az élet, nagyobb a gondolatszabadság is. Nagy a gazdagság utáni kapkodás, jelen van a fekete mágia, a csalások és a lopások itt szintén itthon vannak. A földi világ igen nagy hányadát, mintegy kétharmadát ez a szféra szolgálja, mert ez a legnépesebb. A vallások minden fajtája jelen van. Ebbe a szférába is elküldi Isten misszió szellemeit. 3. szféra: Troposzféra felső szint, 16 km-es magasságig. A purgatórium felső szintje. Meleg otthon, pihenőhely és tanulóhely. Ez már a bárányfelhők, fátyolfelhők szférája. A szellemek tudják, hogy a rossz az rossz, a jó az jó, nem kapkodnak a földi javak és a testi örömök után. Haláluk után csendes pihenőhely, sokszor fedve van előlük hibáik, tévedéseik addig, míg meg nem erősödnek. A szellemek innen még reinkarnációra kényszerülnek. A szférában minden egyszerő, tiszta, nagyobb mővészi szépségeket itt még nem lehet megtalálni. Egyszerő életmód, kevéssel való megelégedés, a szegénység, mint életkeret kezd a szellemeknek kívánatos lenni. Kezdik megtanulni a kötelességeket, és arra törekednek, hogy jó úton járjanak A szféra anyaga még mindig földies, innen kerülnek ki a szerény, dolgos emberek, a jó családapák, az egyszerő, becsületes emberek. A 3. szféra szellemei a testetöltésig terjedő utolsó időszakokban élnek, de ez még itt szükséges vezeklési törvény alatt áll. Csak a jók szellemei és a rendszerint még egy utolsó testetöltés után mennek át szabadon a 4. szférába (győrőjébe) Itt a szellemeknek már természetes az imádkozás, és az, hogy Istent szolgálják. 4. szféra Légkörtan szerint a sztratoszféra kb. 24 km magasságáig terjed a légkörben. A menny előcsarnoka, a szépség a 4. szférában kezdődik. Itt a szellemek egy utolsó próbával teljesen elszakadnak a földi fogalmaktól és belenövekednek az isteni törvénybe. A vallás fogalmai itt megtisztulnak a külső alakiasságtól. Itt a szellem nem azért engedelmeskedik a törvénynek, mert nem akar összetőzésbe kerülni vele, hanem azért mert lelkének meggyőződésévé vált. Ebben a szférában készülődnek a szellemek, hogy belépjenek Isten országába, a békesség honába, ahonnan nincs fájdalma visszatérés, hacsak nem az áldozatkész szeretetben. Itt már nem vonzza a szellemeket a reinkarnáció törvénye, a körforgás törvénye nem létezik többet a számukra. A szellemek önkéntes vállalkozásai innen a testetöltések – szeretet hozzátartozóért, áldozatként, esetleg magasabb fokozat eléréséért, vagy pedig a rosszal szemben megerősödésért. A 4. szféra a föld igazságának a szellemesített hazája. Itt már jelen van a szépség, a jóság, Istenbe vetett hitük itt már tudássá válik. A 4. szféra szellemei a 2. szférának eszményesített, ragyogó állapota. A 4. szféra ragyogást visz a 2. szférába, sok szellem megy a 2.szférába segíteni. Fontos dolog tudni, hogy a 2. szféra szellemei legalább a kétharmad részét teszik ki a földön élő emberiségnek! A 4. szféra szellemeinek testetöltéskor át kell hatolni az előző három szférán, és ezeknek a szféráknak az anyagát magára kell vennie, hogy a föld természetével kapcsolódjék. Sokan gyógyítani, tanítani jönnek le a földre. Innen született le: Memer, Hahnemann, Mathei, Frank Ágoston (növénytan, gyógyító tudományok) 5. szféra: Ózonszféra alsó szint, kb. 45 km magasságig. Sejtelmesen szép szféra, itt minden új színt, új formát nyer, leheletkönnyővé lesz itt minden. A bőnbocsánat szférája, itt tudja meg a szellem, hogy mennyit tudott a tévedéseiből helyrehozni, és mennyit bocsátott meg neki az Úr. Eddig a fájdalom – csalódás, a vér –könny, születés – halál, viszontlátás – búcsúzás, Dicsőség – szégyen, hatalom – nyomorúság egymást váltotta fel, míg végül a szellem az 5. szférában ébred fel. Ebben a szférában van a szellem első halvány visszaemlékezése a paradicsomi állapotokra, ahonnan kiszakadtunk 15 milliárd évvel ezelőtt! Itt a szellem már tudja, hogy az egyéni igazságnak el kell tőnnie Isten igazságában, a szellem igazsága átalakul áldozatos szeretetté. A szellem itt tudja megérteni a bőnbocsánatot, a messze múlt nyitva áll előtte, és veszély nélkül tudja nézni letőnt életeit, ő is megbocsát, feloldozza ellenségeit, és ő maga is a törvény munkásává, irányítójává válik. Ebben a szférában válik a szellem igaziból szellemé! Mivel ez a hely a tanulásnak, pihenésnek és a felfelel fejlődésnek a szférája, és így gyakorlati munka alig van, ennél fogva a szféra lakói, hogy tettekben is tevékenykedhessenek, az alsó szférákban munkálkodnak, mégpedig a 3. szférában fejtenek ki nagyobb tevékenységet, mivel érzésileg inkább ide kapcsolódnak. A szeretetmunkában fáradozók innen nyernek támogatást, ha hitükkel segítséget kérnek. Az 5. szférából született le: Colombus Kristóf, Galilei, Newton, Beethoven, Bach, Mozart, Haydn, Wagner, kik a magasabb zenét, a szférák hangjait a földre hozták. Shakespeare, Milton, Schiller. Itt a szépség tökéletes, mert szellemileg tiszta. A testetöltés innen a földre áldozat! 6. szféra: Ózonszféra felső szint, kb. 85 km magasságig tart. Ismét hangos, ragyogó élet. Diadalmas mennyei élet szférája. Az ózonszféra azért oszlik két részre, mert egy csodálatos kozmikus jelenség két szintre osztja. Az ózonszféra közepén 45 km magasságban minden Földről felhatoló bármilyen hangtünemény, pl. atomrobbanás hangja, visszahajlik a Földre. A 6.szférába a diadalmas mennyei szférába már semmiféle zavaró hangtünemény nem tud felhatolni a Földről. Az igazság ismerete, a szabadság korlátlan hatalma, a szeretet lángolása határtalan cselekvési vággyal tölti el a szellemeket. A tudásvágy, ismeretszomj, cselekvési vágy hatalmas erővel sarkallja őket. Dolgoznak előbb az alsóbb szférákon és később testetöltve, a földi életben jelennek meg mint emberek, mindig a legnehezebb helyeken. Innen született le: Gandhi, Schweitzer Albert, Assisi Szent Ferenc, Teréz Anya, Pater Pio, Parahamansza Jogananda. ők fáklyahordozói egy eljövendő jobb kornak, szenvedéssel, megvetéssel, gúnnyal és kínos halállal. Áldozati bárányok kellenek – nem „Isten haragját” kiengesztelni – hanem a gonosz erejét megtörni! Nagyon sok névtelen szellem születik le, a legtöbben ismeretlenek, akik nem keresik saját dicsőségüket. Tőrnek, szenvednek és inkább vértanú halált halnak, amikor egy nehéz küldetés után visszatérnek szellemi hazájukba a 7. szférába jutnak! Minden népnek, minden nemzetnek voltak és vannak ilyen kimagasló szellemi nagyjai, akik nem keresik a saját dicsőségüket, hasznukat, előnyeiket. Sőt, ha rendelkeznek is földi előnyökkel, minden gondolkodás nélkül odadobják azokat, hogy másoknak hasznára legyenek. A szellemi vezetők szférája 7. szféra: a légkörtan szerinti ionoszféra és exoszféra a Földet körülvevő legmagasabb légkörben. Ebben a világosságban minden látható, ami a Földön történik. Négy mennyei szintre oszlik: - őrangyalok - magasabb őrszellemek - nemzeti géniuszok - és a Föld vezérlő géniusza szféráira. A Föld viszonylatában: Isten országa. Alacsonyabb szellemek számára épp oly láthatatlan, mint a földi emberek számára a szellemek. Itt várják be egymást a duál – szellemek. Ezen a szférán túl már nem lehet széttörten, különváltan élni, csak az örök duállal szellemben egyesülve. (Fontos megjegyzés, hogy ezen a szinten szakadtak szét a szellemek, amikor lejöttek a Földi szférába, és végig kellett járniuk az összes szférát. Nagyon hosszú út volt lefelé, de még hosszabb a felfelel vezető út!) A Földtől számítva a három alsó szféra a föld természetét mutatja, a negyedik átmeneti erők világa a Nap többi bolygóinak légkörébe, az ötödik szféra a Vénusz középső életelvével rokonjellegő, a hatodik szféra átmenet a Vénusz magasabb és a Jupiter alsóbb életelvéhez, a hetedik a Jupiter magasabb légköréhez és a Nap szférájához A 7. szféra nemcsak a földről és a föld szféráiból jövő szellemek, hanem a jupiterszellemek, sőt a napszellemek elosztó és tartózkodóhelye is ez. Ennek a szférának a sugárzása hajtja és köti össze a nap bolygóinak egész szellemi világát, olyan interplanetáris nagy állomás ez, ahol mint semleges területen mindennek, és mindenkinek keresztül kell haladnia, mielőtt a Nap szféráiba jutna. Innen valamennyi bolygóra lehet „útlevelet”, minősítési fluidokat kapni. Itt már nincs a szellemnek éteri teste, nincs külön törvényt követő természete. Itt a szellem saját erőiben, fluidjaiban él, melyekből a saját akaratából olyan alakot formálhat, amilyen a saját ízlésének megfelel. - a duálok találkoznak és egyesülnek. - Családi egyesülések. Itt mindazok a szellemek találkoznak, akiket nem testi, hanem szellemi szeretet főzött össze. - Oktatási hely A magasabb szellemek a napkörökből tanítják itt a szellemeket, akik előkészülnek a 5. napkörbe való belépésre. - Igazak és jók szférája, akik mielőtt a napkörbe lépnének, a földön missziót vállalnak. - Védőszellemek. Ebből a szférából kap mindenki, aki a földön születik, védőszellemet, akinek őt vezetni kell. - Itt vannak azok a szellemek, akik mind embriószellemek csak kis botlást követtek el, akik-e botlásukat a földön rövid inkarnációban gyerekként levezekelhették, ezért ezt a szférát a gyermekek és angyalok szférájának is nevezhetjük. De miért is volt fontos megismerni ezeket a szférákatő Mert amikor „lebuktunk” a „paradicsomi síkról”, akkor a szférákat végigjárva mentünk egyre lejjebb és lejjebb, majd a fizikai sík végtelen besőrősödéséből kiszabadulva és újra az Isteni kegyelem által életre keltve elkezdtük a visszavándorlásunkat évmilliárdok alatt újra a szférákon keresztül az Isteni síkra. De… Itt volt az első teremtésből származó bukott szellemek tömege, élén a vezérrel, aki a markában tartott (és tart a mai napig is) minket. És a harmadik szféra után bezárult a kapu, és senki se léphetett át rajta, a fizikai sík rabságába estünk! Évmilliókon keresztül tartott ez az állapot, Jézus leszületéséig, kereszthaláláig, a Megváltásig. Jézus és a Sátáni erő között egyezség született. Jézus magára vállalta a fizikai világ terhét, alávetette magát a Törvényeknek levetve Isteni védettségét, magára öltve a halandóság öltözetét, minden érzelmet és fájdalmat, kísértést és kínzást vállalva lejött közénk a Földre a Sátán markába, hogy bebizonyítsa neki, hogy akinek a lelke tiszta tud lenni, az méltó rá, hogy átlépjen „Isten országába”! Ezért Jézus tudata is „törlésre” került, és mint egyszerő ácslegény, kétkezi munkás tért magához a fizikai síkon, és vállalta a nagy megmérettetést, mert tudta, hogy lelke tisztasága elegendő lesz a Sátáni Erő legyőzéséhez. És az egyezségben szerepelt, ha Jézus ellen tud állni a Sátáni Erőnek minden körülmények között, akkor Sátán köteles minden lelket, aki a szabad akaratából el akar menni a földről elengedni! Íme egy kedves történet, amit nemrég olvastam: Egy megdöbbentő történet George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog itt történni. A plébános elkezdte a prédikációt: ,,Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem: - Na, mit viszel magaddalő - Csak ezt a három vacak madarat - felelte. - Aztán mit akarsz csinálni velükő - kérdezősködtem. - Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte. - Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom. - De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velükő - Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük. Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam: - Fiam, mennyit kérsz a madarakértő - Nem kellenek magának azok a madarak, atya. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek. - Mennyit akarsz értükő - kérdeztem ismét. A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre és egy pillanat alatt eltőnt. Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.'' Miután Thomas plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett: ,,Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. A Sátán épp az Édenkertből jött és büszkén dicsekedett: - Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek! - Mit fogsz csinálni velükő - kérdezte Jézus. - Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak, és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan győlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni - mondta a Sátán. - Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékbólő - Megölőm őket! - felelte a Sátán. - Mennyit kérsz értükő - érdeklődött tovább Jézus. - Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed őket, ők pedig csak győlölni fognak Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek ők neked! - Mennyit kérsző - kérdezte újból Jézus. A Sátán végignézett Jézuson és megvető gúnnyal mondta: - A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet! Jézus így szólt: - Megegyeztünk! - aztán kifizette az árat...'' Ezzel George Thomas plébános fogta a madárkalitkát és lement a szószékről. Forrás: Marana Tha 2004. március Miután Jézus „megnyerte” a csatát, és vérét áldozta értünk kezdetét vette ezzel a megváltás. Ha csak belegondolunk, hogy mekkora Isteni szikrát hordozott magában, elég, ha eszünkbe jut, hogy pár fáradt vándor sétált a lyukas sarujukban, koszos ruhában a sivatag homokjában, és vezetőjük Jézus volt, és pár év múlva halála után a Föld „szinte kifordult” szellemi szikrájának erejétől a tengelyéből! A emberek nagy része a mai napig nincsen tisztába azzal, hogy Jézus mekkora áldozatot hozott a leszületésével. Rengeteg tanítást adott a számunkra, ami iránymutató lett az emberiség történetében, mert megmutatta a kiutat a fizikai síkon tévelygő báránykái számára. Jézus harmadnap támad fel és jelent meg újra a fizikai síkon. De hol volt addigő A Kegyelem Törvényvilága c. anyagomban részletesen ismertetem az Isteni törvényeket, amelyek mindenkire érvényesek, még Jézus se volt kivétel ez alól, mert azzal, hogy leszületett a földre, alávette magát ugyanazon törvények hatása alá, amelyek mindenkire érvényesek, és a minősítési törvények hatása után jelenhetett meg újra közöttünk. Feltámadásával és az utána következő tanításaival bebizonyította, hogy létezik egy másik világ, amiről eddig beszélt. De mielőtt beszélünk még más dolgokról, térjünk vissza a kereszthalálához! Jézus Krisztus kínszenvedéséről mediális közlés is történt több alkalommal teljesen egyezően, és az egyik ilyen közlésről szeretnék beszélni most. A mediális közlésben a szellemvilág segít minket az akkori történések megismerésében! Jézus Krisztus kínszenvedése: Emmerich Anna Katalin 1774. szeptember 8.-án született a westfáliai Koesfeld melletti Flamske nevő faluban. Tiszta életet élt, apácának állt be. Kezén és testén megjelentek a stigmák jeleli, sokáig titokba tartották, majd komolyan kivizsgálta az egyház, de nem tudtak magyarázatot adni rá. Isten őt választotta eszközéül. Látomásában leírta (1818) Jézus Krisztus keresztre feszítését, mely teljesen egyezik Eszter médium közlésével is. Elmeséli az Utolsó Vacsora pontos történéseit, a Titokteljes Tanításokat és szenteléseket, és elmeséli a teljes megaláztatást, és keresztre feszítést, a teljes szellemi háttérrel, Judástól kezdődően a végkifejletig. Beszél Jézus „pokolra” szállásáról, a feltámadás utáni találkozásokról, jelenésekről. Fontos közlés, hogy Jézus beszédében előre megmondta, hogy az egyház mennyire komoly bőnöket fog elkövetni a nevében (bibliai Antikrisztus), mert mindez az emberi gyarlóság miatt lesz, és milyen széthúzás fog majd történni a nevében. Elmondta Jézus cselekedeteit a vacsoránál, és a vacsora utáni történéseket, a tanításokat, beavatásokat: 1. Létrehozta Jézus az Oltáriszentséget, ami egy régi hagyomány felelevenítése volt: Amikor vendégek jöttek, megkínálták őket kenyérrel, és távozáskor is. Közös kupából ittak a vendégekkel a házigazdák, és ezzel jelezték a barátságukat, a szeretetüket. Jézus ezt kiegészítette egy imával és tanítással, és megkérte a tanítványai egy részét, hogy ezt a hagyományt ápolják az ő halála után is. (ez lett az Egyház alapja) 2. Jézus, amikor beszélt a tanítványokkal egyszerre a másik világgal is folytatott beszélgetést, mintegy átadva az onnan jövő üzeneteket, tanításokat. 3. Beavatást végzett a tanítványok egy részénél, akik ennek révén képesek voltak később gyógyítani, sőt halottat is feltámasztani! 4. Oktatást adott a Szent olajok elkészítéséről, fölkenésről, utolsó kenetről és ezeknek az erkölcsi hátteréről. Elmondta, hogy milyen módon kell és mely testrészeket kell felkenni (csakrák), és elmondta a pontos technikát is. Péternek és Jánosnak valami „lényegeset” és „természetfölöttit” adott, és megkérte őket, hogy a Szentlélek eljövetelekor szenteljék fel a többi Apostolt. Amiket Jézus ekkor cselekedett az Apostolok felkenésénél mély titokban történt, és ezt később is titokként kezelték. 5. Jézus még ezután hosszú tanítást adott, beszélt az hét egyházról, koronákról, angyalokról egyéb mély értelmő képekről, amikkel bizonyos későbbi időket jelölt meg. 6. Elmondta, hogy ahova megy oda nem követhetik, és hogy sok szenvedés lesz a részük, de az ő országában találkozni fognak. Beszélt egy árulóról is, és Péternek itt jósolta meg, hogy megtagadja mielőtt a kakas háromszor fog kukorékolni! 7. Jézus beszélt a Szentlélek eljöveteléről is. Beszél arról, hogy Lucifer a halála után 2000 évvel, és előtte 50-60 évvel újra el lesz oldozva a fogságából, és vissza lesz küldve a földre tanulás céljából! (megjegyzés: Ez az időszak egybeesik a világháborúk idejével) Mel Gibson e közlés alapján készítette a filmet Isteni sugallatra! Ezzel megosztotta a közönséget, és emiatt sokan színt vallottak akarva – akaratlan érzelmeikről embertársaik és Isten előtt! Még annyit hozzátennék ehhez a közléshez, hogy először a Passió c. filmet láttam, és csak utána olvastam a mediális közlést, ami egy komoly könyv alakban jelent meg annyira részletes volt. A film brutalitása engem is meglepet, de ezzel is rávilágított arra az élethelyzetre, hogy mit cselekedtünk MI emberek a Megváltóval, aki lejött közénk a szeretetről tanítani. Nagyon sok ember azért is tiltakozott a film ellen, mert méltatlannak találta, hogy „mi” Jézust kínoztuk, megaláztuk! Amikor elolvastam a szellemi közlést Jézus kínszenvedéséről, bevallom sírtam. A Passió c. film Jézus gyötrelmeinek csak egy részét adta vissza, a valóságban még gonoszabbul bántunk mi emberek el vele, minden akkori törvényt megszegve! Elmondható, hogy Mel Gibson rendezés közben még kicsit vissza is fogta magát! És a rettenetes megaláztatás, kínszenvedés után, még volt annyi ereje, hogy azt suttogja a keresztfáról: „bocsáss meg nekik Uram, nem tudják, hogy mit cselekszenek” Halálával újra szembesültünk olyan tényekkel, amiről megint kevesen tudnak: 1. Szinte sehol nem beszélnek arról az egyszerő tényről, hogy a leszületést vállalva milyen komoly „tét” történt az emberiség történetében. Bebizonyította, hogy a tiszta szellemiség mindig legyőzi a gonosz erejét. 2. Komoly tanításokat adott, nagy része nem került publikálásra az elmúlt évezredekben, most már lassan „kiszivárognak” ezek a tanítások, ez köszönhető a Holt – tengeri tekercsek megtalálásnak. Prof. dr. Edmond Bordeaux Székely munkásságának köszönhető például, hogy a pápai könyvtárban félredobva, elfelejtve megtalálta az esszénus tanításokat, amik lassan könyvek alakjában a tudomásunkra jutnak. (például a Béke Evangéliuma, ami komoly gyógyítási módokat tartalmaz) Visszatérve Jézus fizikai síkon végzett munkájára egy pár dolgok még megemlítenék, amiről szintén kevés helyen lehet hallani: 1. Szó volt a duálokról is, minden szellem duál – szellemnek lett teremtve. Amikor a szellemek „lebuktak” a fizikai síkra, kettéváltak, két szellemi egységé, és ha visszajutnak majd egyszer az Isteni síkra, akkor ott már újra egységes szellemként lesz együtt a szétszakad két, jelenleg önálló szellemi lény. Jézus leszületés előtt ezek a szétszakad duál – felek külön bolygón élték szellemi életüket, és a Megváltás óta van lehetőségük arra, hogy együtt fejlődjenek tovább. 2. Minden szellemi lény rendelkezik különböző „testekkel”, ilyen az éterikus, asztrál, mentál, kauzális test, és még van egy-két „érdekesség” is, ezekről bővebben a Szellem, Erő, Anyag. c. könyvben lehet részletesen olvasni. Ami fontos a számunkra, hogy az asztráltest kb. 1000 év alatt oszlik fel, így Jézus leszületése előtt csak akkor tudtunk leszületni újra a fizikai síkra, amikor az előző asztráltestünk szétoszlott. Jézus ezt megváltoztatta, és közölte velünk, hogy már kevés az idő, és egy mennyei elszámoltatásnak, korszakváltásnak leszünk hamarosan részesei (ezek pontosan le vannak írva a János Jelenésekben, amit Jézus Apokalipszisének is hívunk a szellemtanban). Így Jézus lehetőséget adott, hogy minél több alkalommal leszülethessünk a fizikai síkra, hogy karmánkat feloldjuk, ledolgozzuk! 3. Nem kellett többet megvárni, míg az asztrálköpeny feloszlott. Jó példa a Tamás Evangéliumból az a részlet, amikor a tanítványok megkérdezték, hogy mikor kezdődnek el ezek a változások, és erre Jézus azt felelte, hogy „már régen benne vagytok, csak nem veszitek észre”. Lehetőséget kaptunk a Megváltás óta, hogy nagyon sokszor, feladatainktól függően minél több alkalommal visszaszülethessünk a földre! 4. Most következik egy érdekes dolog! Ugye arról már beszéltem, hogy a fizikai testbe csak a lélek születik le az asztrálsíkról, majd a halálunk után az visszahúzódik az asztrálsíkra. Jézus leszületése, megváltása óta arra is lehetőségünk van, hogy egyszerre több emberi testben is jelen lehessünk a fizikai síkon! Ugyanis a léleknek mindig az a „darabkája” született le eddig, amelyiknek a soros inkarnációban tanulnia kellett. Miután az idő „kevés”, így lehetőséget kaptunk arra, hogy a lélek minden osztott darabkája jelen lehessen a földön. Pár oldallal előrébb meséltem, hogy a szellemtan hetes osztottságáról, így nem meglepő, ha a lélek is egyszerre ha szükséges hét emberi testben van jelen a fizikai síkon! Így egyszerre a szellem a több jelenlevő lélekdarabkával több munkát (karmát) tud elvégezni, és több életfeladatot (dharma) tud vállalni (csak érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy gyakorlatilag duál –felenként egyszerre hét emberi testben tudunk jelen lenni egyidőben, sőt ha az egységes szellemi szempontból nézzük, akkor 14 emberi testben dolgozik ugyanazért a célért ugyanaz a szellem. És lehet, hogy egy nagy családot alkotnak, és ebben benne van az esetleges ellenség is) Ezekről bővebben a honlapom ezoterika részben lévő előadás anyagokból lehet olvasni, megismerni részletesebben a különböző szellemtani területeket. Az anyagok mindenki számára díjmentesen letölthetők. Érdemes a Tamás Evangéliumból egy pár részletet elolvasni, ami fontos a számunkra: Tamás evangélium – részlet Ezek azok a titkos igék, melyeket Jézus, az Élő mondott és Didymosz Júdás Tamás leírt. 1. És ő ezt mondta: Aki ezen igék értelmét megtalálja, nem ízleli meg a halált. 2. Jézus mondta: Aki keres, ne hagyja abba a keresést, míg csak nem talál, és ha találni fog, zavarba jön majd, amikor zavarba jön, csodálkozni fog és a mindenségen uralkodni. 3. Jézus mondta: Ha azok, kik titeket vezetnek, azt mondják nektek: A királyság a mennyben van, úgy az ég madarai megelőznek titeket. Azt mondják nektek: A tengerben van, akkor a halak előznek titeket. A királyság azonban bennetek és rajtatok kívül van. Ha megismeritek magatokat, titeket is megismernek, hogy az élő Atya fiai vagytok. De ha nem ismernek fel titeket, akkor szegénységben vagytok és ti vagytok a szegénység. 6. Tanítványai megkérdezték őt és így szóltak hozzá: Akarod, hogy böjtöljünkő És hogyan imádkozzunk, és hogyan adjunk alamizsnát és milyen étkezési előírásokat tartsunk megő Jézus mondta: Ne hazudjatok, és ne tegyétek, amit győlöltök, mert az ég előtt nincs semmi titokban. Nincs ugyanis semmiféle elrejtett, mely nyilvánvalóvá ne lenne, s nincs semmi rejtett, ami le ne lepleződne. 10. Jézus mondta: Tüzet dobtam a világra; és íme, megőrzöm azt, míg fel nem lobban. 16. Jézus mondta: Az emberek talán azt gondolják, hogy én azért jöttem, hogy békét dobjak a földre. Nem tudják, hogy én azért jöttem, hogy ellenségeskedést vessek a földre, tüzet, kardot és háborút. Mert öten lesznek majd egy házban, három kettő ellen és kettő három ellen lesz, az apa fia ellen, a fiú apja ellen. S egymagukban állnak majd ott (lat: stabunt solitari, gör: ontesz monadzontesz). Itt annyi megjegyzést hozzá szeretnék tenni, hogy kivétel nélkül mindenkinek az „utolsó időben” színt kell vallania, nincs középút, nincs langyos, csak forró és hideg, fehér és fekete. „Aki nincs vele, az ellenem van”! Aki a – szerinte kényelmes – középutat választja, az a „hideget” választotta, és a Krisztusi eszmék ellen van! A legalkalmasabb erre a háború, amikor mindenkiből ki fog törni a belső igazi ÉN-je, és látványosan színt fog vallani, sőt az utolsó időkben még annyi közre fog játszani, hogy a „gonosz” szabadjára lesz engedve, hogy az emberek megtapasztalják azt, hogy milyen volt, amikor a szellemi erő visszatartotta szándékosan! A gonosz elvek szabadjára történő engedése által sokan hiszik majd, hogy most mindent büntetlenül meg lehet csinálni! (Lásd a 6. evangéliumi pontot) 17. Jézus mondta: Én azt adom majd nektek, amit szem nem látott, fül nem hallott, kéz nem tapintott és emberi szívben fel sem merült. 18. A tanítványok azt mondták Jézusnak: Mondd meg nekünk, milyen lesz a végünkő Jézus mondta: A kezdetet már felfedeztétek, hogy a vég után kutattokő Ahol ugyanis kezdet van, ott lesz vég is. Boldog az, aki a kezdetben fog állni, ismeri majd a véget, és halált nem fog ízlelni. 20. A tanítványok megkérdezték Jézust: Mondd meg nekünk, mihez hasonlít a mennyek országaő ő válaszolt nekik: A mennyek országa a mustármaghoz hasonlít. Ez kisebb minden más magnál. De ha olyan földbe esik, melyet megmővelnek, nagy szárat hajt és az ég madarainak védelmet nyújt. 21. Mariham (Mária Magdolna) így szólt Jézushoz: Mihez hasonlítanak tanítványaidő ő ezt mondta: Kicsiny gyermekekhez hasonlítanak, akik egy darab földön laknak, amely nem az övék. Mikor majd jönnek a föld urai, azt mondják: Adjátok át nekünk a földünket! Levetkőznek előttük, hogy otthagyják, és nekik átadják földjüket. Ezért mondom nektek: Ha a ház ura tudja, mikor jön a tolvaj, őrködik, mielőtt megérkezne, és nem fogja megengedni, hogy királysága házába betörjön, és elvigye holmiját. Ti azonban a világ színe előtt őrködtök! Nagy erővel övezzétek csípőtöket, nehogy utat találjon hozzátok a tolvaj, és hozzátok férkőzzön. Mert meg fogják találni a birtokot, amit vártok. Legyen köztetek értő ember! Amikor a gyümölcs megérett, eljön sarlóval a kezében és levágja azt. Akinek füle van a hallásra, hallja meg! 25. Jézus mondta: Szeresd testvéredet, mint saját lelkedet, és őrizd őt, mint a szemed fényét. 28. Jézus mondta: - A világ közepén álltam és kinyilatkoztattam magam nekik testben. Mind részegen találtam őket. Nem találtam egyet sem köztük, aki szomjas lett volna és lelkem elszomorodott az emberek fiain, mert vakok voltak szívükben, és látták, hogy üresen jöttek a világra és azt is keresik, hogy üresen menjenek a világból. Most ugyan részegek ők, de ha majd lerázzák borukat, akkor meg fognak térni mégis. 31. Jézus mondta: Egyetlen prófétát sem fogadnak be falujába. Egy orvos sem tudja meggyógyítani azokat, akik őt ismerik. 41. Jézus mondta: Akinek van a kezében, annak még adnak. Akinek nincsen, attól az a kevés is elvétetik, amije van. Itt gondoljunk a megszerezett, és megkapott tudásra, ami folyamatosan fejlődik lelki, szellemi érettségünk alapján. „Aki kér, annak adatik”! 47. Jézus mondta: Lehetetlen, hogy egy ember két lovat üljön meg és két ijjat feszítsen. És nem lehetséges az, hogy egy szolga két urat szolgáljon. Vagy tiszteli az egyiket, és a másikat megveti. Egy ember sem iszik óbort és rá azonnal újbort kíván inni. Nem öntenek újbort régi tömlőbe, nehogy szétrepedjenek, és nem öntenek óbort új tömlőbe, nehogy megrontsa azt. Nem varrnak régi foltot új ruhára, nehogy szakadás keletkezzék. Itt visszautalnék a 16.-os evangéliumi pontra is, egyszerre nem lehet az anyagnak is, és a szelemnek is szolgálni teljes energiával. „Adjuk meg azt, ami császáré, és azt, ami az Istené”. De jót és rosszat egyszerre szolgálni nem lehet! 51. Tanítványai ezt mondták neki: Mikor, mely napon jön el a holtak nyugalmának napja és mely napon jön el az új világő ő ezt mondta nekik: Amit vártok, eljött, csak ti nem ismertétek föl. Már 2000 évvel ezelőtt benne voltunk a változásokban! Ez az idézet is erre utal, és ezért nevetséges újabb és újabb dátumokat kitalálni, amikor Jézus is azt mondta, hogy a „pontos időt, csak az Atya tudja egyedül”! ő látja fentről, hogy mikorra lett érett az „elvetett emberi lelkekből” álló tábla, és mikor lehet aratni, és mikor lesz a konkoly különválasztva a tiszta szemektől! Addig viszont együtt érik a „tábla”! 58. Jézus mondta: Boldog ember az, aki szenvedett, megtalálta az életét. 62. Jézus mondta: Misztériumaimat azoknak mondom el, akik méltók rá. Amit jobbod tesz, ne tudja azt a balod. 64. Jézus mondta: Egy embernek vendégei voltak. Amikor lakomáját elkészítette, szolgájáért küldött, hogy hívja meg a vendégeket. Elment az elsőhöz és így szólt: Uram meghív téged. Mire ő azt mondta: A kereskedőkkel van dolgom. Hozzám jönnek este és én utasításokat adok nekik. Kimentem magam a lakomáról. Elment a másikhoz is, és így szólt hozzá: Uram meghív téged. Ez azt mondta: Házat vettem és egy napra szükség van rám. Nem lesz időm. Elment egy másikhoz is és így szólt hozzá: Uram meghív téged. Ez azt mondta neki: Barátom esküvőt tart és én rendezem az ünnepi lakomát. Ismét egy másikhoz ment és ezt mondta neki: Uram meghív téged. Ez így válaszolt: Birtokot vettem és megyek beszedni az illetéket. Nem fogok tudni elmenni. Kimentem magam. A szolga jött és mondta urának: Akiket meghívtál a lakomára, kimentették magukat. Az Úr így szólt szolgájához: Menj ki az utcára és hozd be azokat, akiket találsz, hogy részt vegyenek a lakomán. A kereskedők és üzletemberek nem fognak bemenni Atyám helyére. Csak azokat az Igéket magyarázom, amit érdemes, a többi nagy részben magáért beszél. Jézus meghív mindenkit magához kivétel nélkül, minden emberhez szól gondolatokban, tettekben, de sokan visszautasítják világi – azaz anyagi elfoglaltságuk – miatt. Amikor bekövetkeznek a változások, akkor azok, akik az ünnepi lakomán lesznek, bántódás nélkül fogják átvészelni a változásokat, a többiek pedig… 77. Jézus mondta: Én vagyok a fény, mely minden fölött van. Én vagyok a mindenség és a mindenség tőlem jött ki és hozzám tér vissza. Hasítsatok fát, én ott vagyok. Emeljétek meg a követ, ott találtok engem. 80. Jézus mondta: Aki a világot megismerte, testet talált. S aki testet talált, arra a világ nem méltó. 93. Jézus mondta: Ne adjátok a szentet a kutyáknak, nehogy a szemétre dobják. Ne szórjátok a gyöngyöket a sertések elé, nehogy... (eltapossák). 94. Jézus (mondta): Aki keres, talál, aki kopogtat, annak ajtót nyitnak majd. 95. (Jézus mondta): Ha pénzetek van, kamatra ne adjátok, hanem adjátok annak, akitől nem kapjátok vissza. 108. Jézus mondta: Aki számból iszik, olyan lesz, mint én. Én leszek ő, és mindaz, ami elrejtett, kinyilatkoztattatik neki. Aki Jézus igazságát betartja, megéli a gyakorlatban is hétköznapjaiban, és továbbadja segítő szándékkal társainak, szellemi testvéreinek, az olyan tiszta lesz, mint Jézus maga, az első Teremtett szellem! Lábnyom "Egyszer valaki azt álmodta, hogy az Úrral menetelt az úton, miközben életének egyes jelenetei villantak fel előtte az égbolton. Közben két sor lábnyomot látott a homokban egymás mellet haladva sajátját és az Úrét. Amikor az utolsó jelenethez érkezett visszatekintett a lábnyomokra.. És akkor észrevette, hogy az út folyamán sokszor csak egy sor lábnyom volt látható. Arra is felfigyelt, hogy az életének legkeservesebb szakaszainál fordult elő. Bántotta a dolog, és az Úrtól megkérdezte: Uram! Te megígérted, hogyha egyszer elhatározom, hogy követlek Téged, te mindig velem jársz életem útjain. De íme, a legnyomasztóbb esetekben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, hogy éppen akkor hagytál volna el, amikor leginkább szükségem volt Rád. Az Úr így felelt: Drága gyermekem! Én szeretlek téged, és sohasem hagytalak el. A megpróbáltatás idején, amikor úgy szenvedtél, amikor csak egy sor lábnyomot látsz, karjaimba vettelek, és úgy hordoztalak.." A szeretet megszületése bennünk Pál Apostol, Kempis Tamás, Assisi Szent Ferenc imáinak misztériumában. Igyunk ebből az örök életre szökellő, ős tisztaságú forrásból! Engedjük az Evangélium fénylő, életet adó elveit magunkba sugározni! Álljon itt Pál Apostol I.Korintusi leveléből a szeretet kozmikus meghatározása. Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora a hitem, hogy hegyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem — semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat a szegényeknek, vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ. A szeretet türelmes, nem féltékeny, nem cselekszik rosszat. A szeretet nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat. A szeretet együtt örül az igazsággal, mindent eltőr, mindent elvisel. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszőnnek, a tudomány elenyészik, a szeretet soha meg nem szőnik. Most tükör által homályban látunk, akkor majd színről-színre. (Ap.Csel. 13,1-9) Éljük át a szeretet bőnt oldó-bontó hatalmának másik csodálatos himnuszát, Kempis Tamás szeretethimnuszát „Krisztus követése” címő munkájából. Nagy dolog a szeretet. Valóban nagy jó, mely egyedül könnyít minden terhet, és egyaránt elvisel minden egyenetlent. A szeretet futván fut, örül, szalad és fel nem tartóztatható. Mindent elhagy, hogy mindent elnyerjen. A szeretet nem ismer határt, hanem minden módfelett buzgón lángol. A szeretet terhet nem érez, fáradságot nem szenved, többre vállalkozik, mintsem elbírná. A szeretet lehetetlenséget nem ismer, mert azt állítja, hogy mindenhez van ereje. A szeretet vigyáz. Szunnyadván nem alszik, elfáradván meg nem bágyad, szorongattatván meg nem szorul, félvén nem retteg, hanem mint a sebes láng és égő fáklya felverődik, és bátran átmegy mindenen. Végül hallgassuk meg Assisi Szent Ferencet, aki imájában tökéletesen kifejezte az isteni szeretet és a krisztusi béke bennünk való megszületésének és földi életünkben való megvalósulásának legbensőbb lényegét. Uram, tégy engem békéd eszközévé! Add, hogy ahol a győlölet tombol, oda a szeretetet vigyem. Ahol a bőn uralkodik, oda a megbocsátást vigyem. Ahol a viszály szertehúz, oda az egységet vigyem. Ahol a kétség tétovázik, oda a hitet vigyem. Ahol a hamisság kígyózik, oda az igazságot vigyem. Ahol a reménytelenség csüggeszt, oda a bizalmat vigyem. Ahol a szomorúság fojtogat, oda az örömet vigyem. Ahol a sötétség rémít, oda a világosságot vigyem. Uram, tégy engem békéd eszközévé! Mert álljon bárki a világegyetem bármely pontján, ha a krisztusi szeretet elvével azonosul, lénye a világegyetemben kiteljesül. Ha azonban a szeretet elvével ellentétbe kerül, szellemi homályba kerül, önmagát lefokozva összezsugorodik. Önmagam döntök sorsom, örök életem irányvonala fölött azzal, hogy engedem-e magamban megszületni a krisztusi elvet - a szeretet elvét - a cselekvő szeretet elvét. Földi életem célját tévesztette, ha nem tud bennem megszületni Krisztus. Ez Karácsony örökjelentősége. Szent Ágoston nyomán elmondhatjuk Karácsony legmélyebb misztériumát: Mily hatalmas vagy — szeretet! Te hoztad le Istent az égből. Az isteni szeretet emberré lett, hogy a mélyre bukott szellem, az ember, istenné legyen. János evangéliumában Krisztus szavai így szólnak: Istenek vagytok! (Ján. 10,34) És az írás fel nem bomolhatik. (János 10,35) — mondja Krisztus. Hogy a szellem éjszakájából újra istenivé válhassunk: ez Karácsony örök misztériuma. A Jézus név, mint szó kiejtve egybeolvad a legszebb szóval, ami csak létezhet, és ez a szó a SZERETET. Jézus, amikor lejött közénk azt mondta: helybenhagyom a Mózesi parancsolatokat, de egyet még hozzáteszek, a feltétlen szeretet parancsát. Szeressétek egymást! A Hegyibeszéd csodálatos sorai is segítséget adnak, mert gyakorlati megoldásokat kínálnak mostani földi életünkre. A bibliai sorok, amik Jézus beszédének felelevenítésével tükrözik az akkori gondolatait, szavait másról se beszélnek, mint a szeretetről, és a megbocsátásáról! Még a karmába is belenyúlt, és a szemet – szemért, fogat –fogért elvet is a szeretet fényével feloldotta, és közölte, hogy „ha megdobnak kővel, dob vissza kenyérrel”. „Ha megütik az egyik orcád, tartsd oda a másikat is”. A Krisztus impulzus átjárt minden szférát, minden szellemi erőt, ami megnyilvánult itt a Kozmoszban, mert az összes bolygóra ugyanúgy kell gondolni, mert a szellemi szikra ott is érvényesül. A világ összes vallásában megtalálható az örök Krisztusi kijelentés! Szász Ilma könyvében gyönyörő párhuzamot találtam ehhez az írásokhoz, üzenetként elküldöm neked (A nagy vallások végső üzenete): Konfuciusz (Beszélgetések 15, 23) Amit nem kívánsz magadnak, azt ne tedd másnak se. Hillel (Sabbath 31a) Ne tedd mással, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek. Jézus (Mt.7 12., Lk 6 31.) Amit tehát szeretnétek, hogy emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük. Iszlám ( an-Nawawri 40 Hadit 13) Senki sem igaz hívő közületek, amíg nem kívánja testvére számára ugyanazt, amit magának kíván. Dzsainizmus ( Sutrakritanga 1.11.33) Úgy bánjon az ember a világ minden teremtményével, ahogy szeretné, hogy vele bánjanak. Buddhizmus (Samyuta Nikaja V. 353.35-354.2) Ami se nem kellemes, se nem örvendetes számomra, hogy okozhatnám azt valaki másnak. Hinduizmus (Mahabharata XIII. 114.8) Nem volna szabad úgy viselkednünk másokkal szemben, ahogy az nekünk magunknak kellemetlen volna. Ez az erkölcs lényege. Ugye milyen érdekes a párhuzamő Ilyen véletlen lenneő Ha belemélyednénk a vallásokba a tiltás terén, akkor ott is megtalálhatnánk ugyanazt a párhuzamot. Most egy kicsit beszéljünk a sötét erőről is! Amikor eltávolodtunk a Teremtőnktől (Bukás projekt) gondolatainkkal rengeteg negatív dolgot hoztunk létre, ugyanis a gondolatnak teremtő ereje van. A mai napig is így mőködnek a dolgok, és sok sötét energiát termelünk sajnos. Ellenerők, ellentétek világa. (meghatározás: az ellentét fogalma azokat a szellemi erőket foglalja magában, akik az első bukáskor Istennel szembe helyezkedtek tudatosan, és ebben napkörben maradtak, ahol most mi is élünk sötét praktikáikkal minél több szellemet visszatartanak a fejlődéstől, maguk mellé akarnak állítani. őket nevezi a köznyelv Sátáni erőnek, ördögöknek, sötét erőnek, a szellemtan csak egyszerően ellenerőnek) Az ellentét az elvekkel, eszmékkel, vágyakkal, elgondolásokkal befonja a Földre születőket. Befonja emberies gondolatokkal, kiszínezi fantáziájuk előtt a jövőt, a vágyakat, kívánatossá tesz az ember előtt mindent. De ez csak kívülről látszik kívánatosnak, mert amikor az ember azt megkívánva megszerzi, elfogyasztja, akkor röviden rá kell jönnie, hogy kívánatos küldőben mérget adott neki az ellentét. Így van az ember minden bőnnel: kívánatosnak tőnik és így gondolkozik: „ha ezt, vagy azt elveszem, ellopom, megszerzem…ha ezzel vagy azzal együtt hálok…ha ezt vagy azt elolvasom…ha ilyen vagy olyan öltözékben pompázom…ha ilyen hatalommal rendelkezem….ha az emberek engem megsüvegelnek…ha engem dicsérnek…ha ilyen hírnevem van…ha ilyen jómódom van…akkor az milyen nagyszerő dolog. És az ilyen vágyak miatt az ember törvénytelen eszközökhöz nyúl, amiket az ellentét siet a kezére adni, és amiket az ellentét kínál fel neki. „Csak rajta, szerezd meg magadnak, ezért élsz…egyszer élsz…nyugodtan fogyaszd el, nyugodtan edd meg, nyugodtan igyál, nyugodtan dorbézoljál, nyugodtan lustálkodjál…csak annyit dolgozzál amennyi a legszükségesebb….köznek magadból ne sokat adj, ellenben annál követelődzőbb légy…ha kell, tüntess, ha kell kiabálj, ha kell erőszakkal vedd el, de mindenképpen szerezd meg!” Azt ellenben nem mondja az ellentét az embernek, hogyha valami felett rendelkezni akar, azért keményen meg kell dolgoznia, ezért erőket kell felégetnie, azért helyette valamit adnia kell, semmi a Földön nincsen ingyen, minden, amit az ember kaphat, azért árat kell fizetnie. Az ember azt hiszi, hogy amikor az erőiből nem ad, mert a törvényt kijátssza, megmásítja, mert az igazságot hazugsággá változtatja, akkor nem kell fizetni érte. Micsoda óriási tévedés ez! Mert ha előbb nem, utóbb kell fizetnie; mert ha nem kell a földi világban munkával, erőkifejtéssel, szorgalommal, tanulással, értékes dolgok odaadásával fizetnie minden napon, akkor az ellentét eljön érte a halál pillanatában és behajtja rajta mindazt, amit adott neki addig, amíg a Földön volt. Illetve nem azt hajtja be, amit a Földön odaadott, neki, tehát anyagiakat, hírnevet, dicsőséget, jobb módot, előnyt, lehetőségeket, hanem lelkének értékes elemeit! Ebbe az ellentét belekapaszkodik, és a lélek képtelen ideát, ebben a világban ezektől az ellentétes fluidoktól, ellentétes elképzelésektől, gondolatoktól, vágyaktól, szenvedélyektől és téves eszméktől megszabadulni, mert ezek benne vannak, ezekkel az ellentét magához kötötte az érzés –gondolat – és vágyvilágát! Az ellentét, mivel ilyen hatalmas a Földön, azokat is megkeresi, megtalálja, akik őt nem szolgálják híven, akik öt elutasítják, akik nem hajlandók mindazokért a földi anyagi értékekért cserébe halhatatlan szellemüket és lelki erőiket oda adni. Az ilyeneknek rendszerint nagyon megnehezíti az életét és az életkörülményeit, részükre mindig újabb és újabb nehézségeket támaszt. Ezeket az emberlelkeket megszégyeníti, kipellengérezteti; ezeknek nem hagy békét, hogy az emberek köréjük győlhessenek, és egy kissé megmelegedhessenek. És ami a legszomorúbb, hogy az ellentét ezeket, mivel a földi életben ilyen őrállók, az ilyen emberlelkek kemények, elutasítóak voltak a hízelkedésével szemben, legtöbbnyire a halálig gyötri. Van egy pont az őrállók életében, amikor a földi életből átlépnek ide hozzánk, a lelkek világába, amikor az ellentét teljes egészében győzedelmeskedik feleltük. Miként Jézus felett is győzött, és amikor ő a kereszten kilehelte a lelkét, ezért mondotta: „Istenem, miért hagytál el engemő”. Ez az a pont, amikor a lélek, a szellem a teljes megsemmisülést érzi; ez az a pillanat, amikor az ellentétnek teljes hatalma van azok felett a lelkek felett, akik nem hódoltak be neki. Ez az a pillanat, amikor a lélek úgy érzi – mint ahogyan Jézus is úgy érzete – hogy Isten elhagyta őt és teljes diadalt aratott felette a Sátán. Ilyen diadalt aratott az első vértanúk felett, a keresztények felett, azután a későbbiek folyamán az inkvizíció által elpusztultak felett és a történelem folyamán számtalan esetben olyanok felett, akiket az életben már nem tudott megtörni. DE csak egy pillanatig tart az ellentét győzelme. Csak egy pillanatra érezheti a győzelmi mámort minden egyes megtört test felett, minden egyes lélek kivégzése felett, aki az Isten akaratát szolgálta életével, vagy egy nemesebb eszméért fáradozott. Az „ellentét gyilkos volt kezdettől fogva”, az ellentét mindig a jónak, az igaznak, az Istentől valónak elpusztítására tört. (saját megjegyzés: Jó példa erre az, hogy az ellenerő ismeri minden belső gondolatunkat, és azon keresztül próbál meg eltéríteni tiszta szándékainktól. Ismeri belső mély, és féltett titkainkat megkörnyékez, és azok teljesítésével akar eltéríteni tiszta szándékainktól. Például: Olyan kapcsolatokat hoz létre, melyek előnyösek ideig-óráig a számunkra, vagy egy jól fizető munkát. Előadások, tanfolyamok előtt olyan helyzeteket teremt, hogy ne lehessen elmenni. (munka – vagy családi esemény, akár egy baleset!) Valami mindig közbejön valahogy! Felborítja családi életünket, hogy a sok probléma mellett ne tudjunk a kijelölt utunkon haladni a sok gond miatt, és még hosszú a sor a sok praktika és ügyeskedésben! És ekkor még nem is beszéltünk azokról a sötét lelkekről, akik a fizikai síkon maradtak, és szándékosan ártani akarnak a másik, földi testben dolgozó léleknek. (ártó szellemek) ****** Hát nem lehet mondani, hogy olyan békésnek tőnik ez a fizikai világ, ahol minden szellemi erő találkozik, és kölcsönösen hatással vannak egymásra! De fontos azt is megjegyezni, hogy nemcsak a sötét erő (ellenerő) van ránk hatással, hanem meg vagyunk próbálva a tiszta szellemvilág részéről is, mert azokat a tulajdonságainkat, ahol még gyengék vagyunk próbára teszik, és sok esetben ez is a sötét erő mesterkedésének tudjuk be, mert olyan dolog történik velünk, amit nem szerettük volna, pedig a mi érdekünkben történt az! Kicsit ahhoz hasonlíthatnám, mint amikor a szülő nevelési célzattal megbünteti a gyermekét (mondjuk kukoricára térdepelteti) Nagyon fontos azt is tudni, hogy Isten előtt csak olyan szellemek „állhatnak”, akikben már nincsen meg a szikrája se a fizikai világhoz történő vonzódásnak, vágynak, így lehetőségünk van vágyaink kiélésére is. Természetesen a vágyak kiélésénél nemcsak a jót kapjuk meg, hanem „kompletten” az egész vágyhoz tartozó dolgokat is. Példával jelezve, ha vágyok egy jó motorra, akkor ahhoz „hozzátartozik” az esetleges baleset is, és ne csodálkozzak, ha átélek egy halálközeli élményt is a motorért cserébe! Még hosszú a sor, amivel lehetne példákat mondani… de sok mindent a sötét erő mesterkedésének tudunk be, pedig sok minden a mi érdekünkben történik, vagy velejárója a fizikai történő létezésnek. Tehát sok esetben szellemei erő közremőködésével történik olyan dolog velünk, amit betudhatunk az ellenerő mőködésének, de sokszor nem lehet élesen különválasztani ezeket a dolgokat. Ami a fontos a számunkra, hogy mindig a szeretnek kell minden lépésünket kísérnie, és akkor soha nem érhet minket komolyabb baj! Részlet a Hegyibeszédből: „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. A miképpen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” Buddha tanácsa és jövendölése Egy thaiföldi külmissziós lelkész közvetítésével jutott a keresztyén világ tudomására egy értékes kézirat, Krisztus előtt az 5-ik századból. Csiang Mai „Imádat” templomában őriznek egy kéziratot Buddha egyik különös jövendöléséről. Egy koros indiai brahmán megkérdezte Buddhát, hogy miként szabadulhatna meg bőneitől, amelyeknek tudata igen bántja a lelkiismeretét. A „Megvilágosodott” azt felelte neki, hogy semmiképpen sem. Akármennyi törvényt tart meg, bármilyen szent folyóba merül, bőneit lemosni nem bírja. Akkor is benne maradnak a „karmájában” szörnyő bőnei, ha tízszer születik újra. Ezután a brahmán egy mentő istenség felől, a „Mettajáról” érdeklődött. Erre a következőket mondta Buddha: „Jön majd egy Mettaja, akinek két kezén, két lábán és oldalán sebek lesznek. A homlokát tövisek szúrkálták össze. ő lesz az aranyhajós, akivel eljutsz az égbe, és a ’tri-Pra’ (a három-egy Isten) elé kerülsz. Az égben jön egy szellem, aki beköltözik a szívedbe. Ez által győzöd majd le a négy és nyolc égi irányokban lévő összes ellenségedet. Akkor hagyd abba majd a régi utat (azaz a buddhizmust) követni”, akkor ugyanis megbocsáttatnak a bőneid. A kéziratot a Pracha Theiwatcharamas közölte „Isten és Jézus Krisztus buddhista kontextusban” címmel. (Wycliff ”Welt der Schrift”, 2002/2. Südostasien. Arbeit in Thailand und Kambodscha. Der Rat des Buddha.) Ford.: Szebeni Olivér Beteg kislány Egy kislány haldoklott egy olyan betegségben, amiből nyolcéves bátyja valamivel korábban felgyógyult. A doktor így szólt a fiúhoz: - Csak a véred transzfúziója mentheti meg a kishúgod életét. Kész vagy vért adni nekiő A kisfiú szeme tágra nyílt a félelemtől. Habozott egy darabig, aztán azt mondta: - Rendben van doktor bácsi, kész vagyok. Egy órával a transzfúzió végeztével a kisfiú tétovázva megkérdezte: - Mondja doktor bácsi, mikor halok megő A doktor csak ekkor értette meg azt a pillanatnyi félelmet, ami elfogta a fiút: azt gondolta, hogy ha a vérét adja, az életét adja a kishúgáért. A Jézus utáni idők szellemtani irányzatai is már Jézus munkásságára, tanításaira épült fel, az abból vett szellemi szikra volt a meghatározó, de befolyásolta az adott tanítást mindig a kor emberének spirituális értelme. Mani, Rózsakeresztes Krisztián, Rudolf Steiner, és a Szentlélek tanítása. Visszatérve az eredeti gondolatokhoz, azt tudjuk, hogy Jézus nem karácsonykor született. Az „egyház” tette erre a napra a születésének az évfordulóját, de itt nem is a napnak van jelentősége, hanem Jézus megszületésének a fizikai síkra, a Földre, és a Megváltásának, így a karácsonyi misztérium tulajdonképpen az erre történő emlékezés. Most, hogy áttekintettük Jézus lényét, megismertük, hogy milyen „magas” szintről jött le hozzánk, és felismertük tettének súlyát, felelősséggel tartozik mindenki, aki ezt az írást elolvasta, mert ezeknek a „parancsolatoknak” a megszegése már komoly szellemi bőn! De mi is ez a parancsolatő Szeressétek egymást! A világ legszebb parancsa, ami csak létezhet, és ez a szeretet fog minket a legnagyobb magasságokba emelni egyszer! Füle Lajos: Gyermek Farkas üvöltött kinn az éjben, s nagyon, nagyon rég, sok-sok éve eljött a Gyermek Betlehemben mezítelen, mint bármely ember. Fektették szalmás jászolágyba, de csillag volt a koronája, csillag a hővös, messzi égen. ő meg testének börtönében oly egyszerő volt, oly parányi! Nem isteni és nem királyi. És mégis... Eljöttek királyok, s a pásztorok is rátaláltak, mert hittek égi, szent jelekben /oly egyszerő s oly érthetetlen/. Feküdt a Gyermek csendben, mintha nem érdekelte volna mirha, tömjén, arany, a bámuló nép, s nem értve semmi földi szót még, de sejtve már a gúnyt, keresztet, megremegett és sírni kezdett. Miatyánk Miatyánk ki vagy a mennyekben, harcokban, bőnökben, szennyekben, rád tekint árva világod: a te neved megszenteltessék, a te legszebb neved: Békesség! Jöjjön el a te országod. Véres a földünk, háború van, kezed sujtását sejtjük, uram, s mondjuk, de nyögve, szomorúan, add, hogy mondhassuk könnyebben --: Legyen meg a te akaratod! mint angyalok mondják mennyekben. Előtted uram, a hon java, s hulljon a lomb, csak éljen a fa: de vajon a legkisebb lombot nem őrzi-e atyai gondodő nem leng-e az utolsó fürtön is áldva miképpen mennyekben, azonképpen itt a földön iső Megráztál, nem lehet szörnyebben, már most ami fánkon megmaradt őrizd meg őszig a bús gallyat: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és gyermekeinket növeld békére: ha bőn, hogy lábunk ma vérbe csúszik meg: értük az! Bocsásd meg a mi bőneinket, miképpen mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek: a gaz tied, büntetni: mienk csak az, hogy védelmezzük a mieinket! És ne vígy a kísértetbe minket, hogy ártatlanságunk tudatát, mint drága páncélos inget őrizzük meg bár véresen, hogy át ne hasadjon sohasem. Jaj, aki ellenünk mozdul: megvívunk, készen, bármi csatát, de szabadíts meg a gonosztul, mert tiéd az ország, kezedbe tette le sorsát, s te vagy a legnagyobb erősség: ki neveden buzdul, bármennyit küzd és vérez, előbb vagy utóbb övé lesz a hatalom és a dicsőség! (Babits Mihály 1914 Egy bécsi mőintézet által kiadott mőlaphoz készült.)

Ismeretlen Internetes forrásból
2007-05-19


Ennek az írásnak a tetszési indexe: 5   (2 értékelés alapján)
Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!

  

Vissza a Szellemtudomány témakörhöz


AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - Ezoterikus Stúdió
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
6 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
Asztrológiai világkorszakok

Bizonyára mindnyájan hallottak a New Age - mozgalomról, vagyis az "Új Korszak"-ról, s hogy agy a harmadik évezred hajnalán beléptünk a Vízöntő asztrológiai világkorszakba. Nem véletlen az állatövi jegyekkel való hasonlóság, bizony ez a fajta beosztás is a Zodiákussal van kapcsolatban. A Kos jegy 0° -át nevezik az asztrológiában Tavaszpontnak.
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu