AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
-Új AsztrálFény oldal
Kincsesbánya - ezotérikus írások Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.


Vissza a Fiziognómia témakörhöz

Arcolvasás

Erre a kincsre eddig 19452 alkalommal voltak kíváncsiak.


A téglalap alakú arc Ezt az arcot a hossza jellemzi, amely nagyobb a szélességénél, s mivel mindenütt egyforma széles, ebben a négyzetes arcra emlékeztet. Fatörzs vagy Jupiter arcként is ismerik. Típusosan olyan emberek arca ez, akik az életben magas pozíciókat érnek el születésük, vagy pályafutásuk révén. Lényegében az ilyen arc méltóságteljes és kellemes. A homlok magas és széles, meredeken emelkedik az ívelt szemöldök fölött, magasságát - legalábbis a férfiaknál - a hátrahúzódó hajvonal is növeli. A homlokon egy vagy több jól kivehető ránc található. A szem nagy, tiszta és csillogó, érdeklődéssel szemléli a világot. A sarkukat ráncok díszítik, ettől a tekintet még méltóságteljesebb és bölcsebb. Az orr görög vagy római típusú, hosszú, széles, előreálló. A nagy cimpájú fülek a fejre simulnak. A közepes mérető száj szépen formált, de nem telt ajkával nem csökkenti az áll határozottságát. A bőr sima és finom, sápadtságát az orcák pirossága vidítja föl. Ön szerencsés, ha ilyen típusú arca van, mert az ilyen arc derék, becsületes, gyakran nagyra hivatott jellemre utal. Önben megvan a levágott végő fordított háromszög típusú arc minden melegsége és optimizmusa - a gyengéi nélkül. Ön nagy energiával, erős ideálokkal, rendíthetetlen céltudatossággal van megáldva. Nemcsak könnyen szerez barátokat, de hamarosan elnyeri szeretetüket és tiszteletüket is. Ön hisz a becsületes eljárásokban és a törvényességben, s ehhez ragaszkodik mind a saját, mind a mások dolgaiban. Ön igen alkalmas vezetőnek, nem csupán azért, mert vágyik a vezető szerepre, hanem mert tudja, hogyan bánjon a beosztottaival, akiket példamutatással, nem pedig büntetéssel irányít. Önnek meglehetősen erős vallásos hite van, amely normális körülmények között kedvezően befolyásolja az életét, ám kedvezőtlen körülmények között eltorzulhat, olyannyira, hogy Ön isten választottjának képzelheti magát. Az ilyen szerencsétlen fordulat az Ön derőjét rosszindulattá, a magabiztosságát gőggé és - ami a legrosszab - jóindulatát zsarnoksággá változtathatja. Az áll Az áll az akaraterőről beszél, valamint - az ajkakhoz hasonlóan - a szeretni tudásról és a szeretetigényről. Ugyanakkor megmutatja, milyen élet vár Önre a hetedik évtizedében (61. életévétől a 70.-ig). A széles kerek áll a nagylelkőség, az érzelmi melegség, a közvetlenség és a jó humor jele, mindez könnyebben fejeződik ki, ha az áll rövid. A valamivel hosszabb áll már parancsolói hajlamot mutat, ilyen tipikusan a megnyerő főnök álla, aki arra használja érzelmi melegségét, hogy megnyerje, s ezáltal könnyebben irányítsa beosztottjait és ellenfeleit. A széles állkapocs a nagy energia és akaraterő egyik jele, akinek tehát ilyen van, jobbára igen eltökélt, határozott és törekvő ember; többnyire erős a libidója is. Az állkapcsot azonban oldalról is meg kell nézni, mielőtt ítéletet mondunk. Amikor az állkapocs-csont mélyen helyezkedik el a fül alatt, az erős akarat jele. Ha az ilyen mély állkapocs széles is, emberünk nagyon eltökélt és határozott, így könnyen éri el a céljait. Ezért látjuk gyakran az ilyen szögletes arcú embereket vezetői posztokon mind a gazdasági életben, mind a politikában. A szakáll csak az arc két oldalán, az állkapcson, az állon és a felső ajak fölött nő, tehát a férfi életének csupán arra az időszakára vonhatunk le belőle következtetéseket, amelyeket ezek a részek jelölnek, azaz 50 éves korától 82. évig és a kilencvenes évek közepére. Ha a szőrzet közel növekszik a szájhoz, ami mindig veszélyt jelez a negyvenes években. A fülcimpa A fülcimpa nagyon fontos, mert sokat árul el tulajdonosa jelleméről, élettartamáról és sorsáról. Ezért Ön is gondosan vizsgálja meg a sajátját. Régen köztudomású, hogy minden fül éppen megszületni készülő magzatra hasonlít. A cimpa tehát a magzat fejének felel meg, ez magyarázza, hogy a szellemi képességekkel hozzák összefüggésbe. S ezért szúrnak tőt az akupunktúrával gyógyítók a cimpába, ha fejbetegségeket kívánnak kezelni. A legjobb és a legszerencsésebb a nagy, lekerekített és húsos fülcimpa. Ha az Öné ilyen, nemcsak okos és jó képességő, de spirituálisan is fejlett. Állítólag Buddhának akkora fülcimpája volt, hogy a válláig ért. A nagy fülcimpa azt is jelzi, hogy viselője magas pozíciót ér el az életben, persze csak akkor, ha más pozitív vonásai is vannak. Cesare Lombroso például azt tapasztalta, hogy a született bőnözőknek gyakran van igen nagy fülcimpája, csakhogy ez jobbára természetellenesen nagy fülhöz tartozott, amely megbontotta az arc egyensúlyát. A nagy fülcimpa egyben hosszú életet jövendöl. Talán Ön is észrevette már, hogy nagyon idős embereknek nagy fülcimpája van. A fülkarima 1. zónája Az első zóna a fül kezdete a fejnél. Általában ez a legszélesebb és legszembetőnőbb zóna, s ha jól formált, az erős énre és az ezzel járó önbecsülésre utal. Az ilyen ember el akar érni valamit az életben, föl akarja kelteni mások figyelmét. A nyilvánosság előtt szereplőknek általában jól fejlett első zónája van. Akiknél hiányzik ez a zóna, azoknál sajnos hiányzik az önbecsülés is, úgynevezett kisebbrendőségi komplexusuk van, és hasonló a helyzet azoknál is, akiknek az egyik fülén megvan ez a zóna, a másikon nem. A fülkarima 2. zónája A második zóna a fülkarima csúcsán található, s ha jól fejlett, az erőteljes eszmevilágra vagy meggyőződésrendszerre utal. Ha ezekhez gyöngén fejlett első zóna vagy az első zóna teljes hiánya járul, mindez ártalmatlan bolondériák formáját ölti, ám jól fejlett első zónánál meghatározhatja az élet célját és értelmét. Ha a második zóna bepöndörödik, csöves, akkor a meggyőződések téveszméken alapulhatnak, s ha további negatív arcvonásokat találunk, többnyire bigott, szélsőséges emberrel van dolgunk. Ha a második zóna az egyik fülön kevésbé fejlett, mint a másikon, a meggyőződés nem olyan szilárd. A fülkarima 3. zónája A harmadik zónánál kezdődik a fülkarima lefelé induló szakasza. Ha ez a zóna jól formált, emberünkben született érdeklődés él minden fura és titokzatos iránt, kivált az olyan kérdésekben, amelyek az úgynevezett szakembereknek is fejtörést okoznak. Ha tehát valakinek mindkét harmadik zónája jól fejlett, az szívesen olvas ufókról, Atlantiszról, Eldorádóról, az érzékeken túli érzékelésről, az életről a halál után stb., továbbá a tudományos különlegességekről, s ha a második zónái is fejlettek, magának is határozott elképzelései vannak az ilyen dolgokról. Ha még az első zóna is fejlett, az illető valószínőleg maga is részt vesz különleges kutatásokban, expedíciókon. A csöves harmadik zóna gyenge szellemi képességő emberről árulkodik. A fülkarima 4. zónája A negyedik zóna a leghosszabb az ötből, s a fülkarima külső peremén húzódik lefelé, a cimpa felé. Ez a koncentráció és a kitartás erejéről árulkodik, akinek tehát ez a zónája fejlett, az mindig bevégzi a munkáját, nem nyugszik, amíg meg nem oldja az aktuális problémát. Különösen áll ez azokra, akiknél a negyedik zóna megszakítás nélkül köti össze a harmadik zónát az ötödik zónával. Ezek sosem adják föl. Ha ez a zóna az egyik fülön fejlett, a másikon pedig nem, a diszharmónia azt jelzi, hogy az illető, hogy az illető vagy okos gyerek volt, de felnőttként kudarcot vall, vagy - mint például Winston Churchill vagy Albert Einstein esetében - gyerekként a szamárpadra kárhoztatták, s később kivételes képességő felnőtt lett belőle. A homlok A homlok alkotja az arc felső zónáját. A szellemi erőket és a velük kapcsolatos jellemvonásokat képviseli. A vizsgált személy sorsát is a 15. és a 29. életéve között. A homlok alakját nagymértékben a hajvonal határozza meg. Ez húzódhat egyenesen a homlok tetején, ívelhet fölfelé körívet vagy pontot alkotva, de húzódhat lefelé is M alakban. Ezek az eltérő hajvonalak nemcsak a homlok jelentésén változtatnak, de hozzájárulnak az arc általános formájához is. A homlok magassága a szemöldök közti pont és a hajvonal távolsága. Ideális esetben a magasság azonos az orr hosszával és az alsó zóna magasságával. Sosem jó jel, ha a homlok magassága kisebb a másik két zónáénál, mert ez alacsony intellektusra és a szellemi szikra hiányára enged következtetni. A magas homlok viszont magas intellektusról és fürge elméről tanúskodik. Ugyanakkor nem szerencsés, ha a homlok magassága jóval nagyobb a másik két zónáénál. Ez zavaros gondolkodási folyamatról árulkodik és arról, hogy az illető nem jön ki másokkal. Persze nem szabad túlbecsülni a homlok magasságát kopaszodó férfiaknál. A kopaszodás nem változtatja meg a homlok eredeti magasságát, és alapos vizsgálódással a hajvonal mindig fölfedezhető. Általában elmondhatjuk, hogy az ideális homlokmagasság az öt és kilenc centiméter között van. A homlok szélességét úgy kapjuk meg, hogy ahlántéktól halántékig mérjük a távolságot mintegy három centiméternyivel a szemöldök fölött. Bár a homlok szélességét alapjában véve a koponya nagysága határozza meg, útmutatóul annyit, hogy a széles homlok minimum 15 centiméter széles. A homlok szélessége arra enged következtetni, hogy a vizsgált személy nézetei és felfogása mennyire tágasak. Természetesen az eredmény széles homloknál kedvezőbb. A szők homlok úgy alakul ki, hogy a halántékon előrefelé nő a haj. A halánték az a rész, ahol a homlok hátrafelé ível a szemöldökök végétől. Az a jó, ha ezek sarka lekerekített, nem szögletes, mint a lépcsőfok. A lekerekítettség erősíti a homlok összes pozitív vonását, a szögletes sarkak viszont levonnak a homlok jó tulajdonságaiból, a rosszakat pedig tovább erősítik. Fölfelé kerekedő hajvonal A fölfelé kerekedő hajvonal nyitottabb és ötletgazdagabb elmét, erőteljesebb személyiséget sejtet. Az ilyen kerekedő hajvonalú ember ugyanakkor kissé felelőtlen, nehéz vele élni, önző, szeret jól élni, s ettől hajlamos kihasználni másokat és pénzsóvár. A szemöldök fölött domborodó homlok A homlok vízszintesen három régióra oszlik, ezek mindegyike bizonyos szellemi funkciót képvisel. Ha ezek valamelyike tehát hangsúlyosabb, az az illető képesség fejlettebb fokát mutatja. Ha a közvetlenül a szemöldök fölött elhelyezkedő régió a teltebb, az illetőnek a megfigyelőképessége a legkiválóbb. Ha az Ön profilján ez a rész kidomborodik, Önnek nemcsak a látása kiváló, de olyan részleteket is észrevesz, olyan vizuális cselekményekre is reagál, amelyeket az átlagember észre sem vesz. Ezért kiváló eredményeket érhet el minden olyan munkában, ahol ez a képesség hasznosítható, legyen az olyan hétköznapi bár, mint az elkészült termék ellenőrzése a gyárban, mielőtt a megrendelőhöz szállítják, vagy olyan szokatlan, mint a nyomkeresés, a kémkedés vagy a bőnügyi nyomozás. Jó megfigyelőképesség szükséges az olyan kedvtelésekhez, mint a madármegfigyelés, az agyaggalamb-lövészet és a természetmegfigyelés, és persze a fiziognómiához valamint a jellemfejtés többi módszereihez is. A tetején domborodó homlok A homlok vízszintesen három régióra oszlik, ezek mindegyike bizonyos szellemi funkciót képvisel. Ha ezek valamelyike tehát hangsúlyosabb, az az illető képesség fejlettebb fokát mutatja. Ha a homlok legfelső régiója a legerősebb, Önnek igen aktív a képzelete. Igaz, hogy a képzelet sokat segít a kreatív munkában, de néha az embert túlérzékennyé teszi az apróságokkal szemben. Az orr Az orr az arc középső zónájának közepén helyezkedik el, a kínaiak értékítélete szerint a legfontosabb helyen, középen, ahol a régi időkben a császár trónolt, s ahol az égbolton a Sarkcsillag. A középpont az az "irány", ahonnan minden kiindul, majd ahová minden visszatér. Ezért helyezik az asztrológusok az orrot a Skorpió uralma alá, mert a Skorpió a valamennyiünket létrehozó nemi szervek ura is, s a Marsnak adják az uralmat a jobb, Vénusznak a bal orrlyuk fölött. A mitológiában Vénusz volt a szerelem istennője, Mars pedig az ő szeretője. Ám az orr és a nemi szervek között szorosabb az összefüggés, mint pusztán az asztrológiai hagyomány. A nagy orrot, legalábbis a férfiaknál, már régen a normálisnál nagyobb nemi szerv jelének tartották, amíg a kis orr kicsiről árulkodik. Arisztotelész ismerte föl, hogy az orr az arc forrása, s ezt azóta szinte minden jelentős fiziognómus megerősítette. "Az emberi arc minden vonásai közül" - írta dr. Roger Rogerson - "a legkiemelkedőbb orr leplezi le leginkább a jellemet." Azt már megállapítottuk, hogy az orr, azaz a középső zóna magasságának azonosnak kell lenni a homlok és az arc alsó részének a magasságával. Az ilyesfajta azonosság belső egyensúlyra utal, s ezzel olyan tulajdonságokra, mint becsületesség, hőség és igazságosság, melyek nélkül nincs derék ember. Az ilyen kiegyensúlyozott orr tehát egészséges nemiséget, optimista szemléletet, egészséges önértékelést mutat. Ám ezek a tulajdonságok csak akkor teljesen fejlettek, ha az orr jó formájú, ahogyan a többi vonás is. A domború orrnak négy fajtája van. A klasszikus római orr, amelynél a domborodás fölül van; amely a közepén domborodik; az alul domborodó vagy kidudorodó orr, és a végig domborodó karvaly- vagy zsidó orr. A római orr a kiugró orrcsonttól van, ettől a kiálló csontról lóg alá az orr porcos része. Az ilyen orr erősen hasonlít a sas csőrére, ezért nevezik sasorrnak. Az ilyen orr nagy energiát, önbizalmat, szilárdságot és éles elmét jelképez. Támadó orr ez, ezért tapasztaljuk azt, hogy sok híres katonai vezetőnek volt ilyen orra. Bármilyen formájú és szögő orrnál sokat számít a húsosság, amely javíthat a rossz formán, de tönkreteheti a jót. A legjobb orrot egyenletes bőr borítja, nincsenek éles szögei, a hegye lekerekített, megfelelő széles. A húsos, kerek orr növeli a szerencsét, szívélyes modorra, optimizmusra, szép jövedelemre, gyakran üzleti érzékre utal. Akinek az orrlyuka kerek, meglehetősen precíz és pedáns. Azt szereti, ha mindent az ő ízlése szerint csinálnak, szeret kioktatni másokat, hogy mit tegyenek, hogyan viselkedjenek. Ugyanakkor néha friss és érdekes ötletei vannak, így nem válik unalmassá. A mosoly A száj vizsgálatakor fontos a mosoly. Az a mosoly, amelynél kilátszik a fölső fogsor, de a fölső íny nem, jó szívre, becsületes természetre, kellemes sorsra enged következtetni, persze, ha az ajkak és a fogak is kedvező formájúak. A száj A száj csuklós állkapcsunk külső nyílása, arcunk legmozgékonyabb része, a kapurostély, amely beengedi az életünket fönntartó ételt, ital és levegőt; amely harap, ha meg kell magunkat védenünk; amely kimondja gondolatainkat, világgá kacagja örömünket, csókolja azokat, akiket szeretünk. Ezért nem meglepő, hogy a száj sokat árul el az emberről, s nagy gonddal kell vizsgálnunk típusait. Leginkább a száj alakjával és az ajkak nagyságával foglalkozunk, de fordítunk némi figyelmet a fogakra és a nyelvre is, amelyek ugyan többnyire rejtve vannak, mégis hozzájárulnak a száj jelentéséhez. Az 51. életévtől az 59. Évig tart az az időszak, amelyet a száj képvisel. Az ideális száj Az ideális száj közepes mérető, telt, jól formált, egyforma vastagságú, halványvörös ajkakkal. A száj két fele mintegy tükörképe egymásnak. Az ajkak hézag nélkül záródnak, a sarkaik fölfelé ívelnek. Természetes fényük van, de nem nedvesek a nyáltól. A férfi ajkai határozottak, de nem kemények, a nő ajkai lágyak, de nem löttyedtek. Ha Önnek ilyen a szája, akkor szívélyes, gondoskodó, becsületes és eltökélt jellem, határozott célja van. Egyben azt mutatja, hogy a negyvenes éveiben elért sikerei még nagyobb elismeréshez és tisztelethez fognak vezetni az ötvenes éveiben. A szemek Közhely, hogy a szem a lélek tükre, ám kétségtelen, hogy a szem formája, fénye és színe, no meg a mozgása rengeteget árulnak el a belső énről. A szem természetes érzékszerv, vele látunk. A szem gömb alakú, folyadékkal teli kapszula, amely a koponyában helyezkedik el, s amelyet a szemizmok mozgatnak. A fény egy kör alakú nyíláson, a pupillán át jut be, amely nagy, fekete pontnak látszik, ha szemből nézzük. A pupillát pigmenttartalmú, tehát színes győrő veszi körül, az írisz, amely a világ legtöbb emberfajtájánál barna, ám az európaiaknál színe sötétbarnától a halványkékig terjed. A szemgolyó további látható része a szem fehérje, amely ideális esetben valóban fehér. A szemet be lehet csukni, így a szemhéj védelmezi, amelynek rövid, kiálló szőrszálai, a szempillák segítenek ebben. A szem felületét a könny tartja nedvesen, ez a különleges fertőtlenítő folyadék, amelytől a szem csillogóvá válik. A szemnek összhangban kell lennie az arc többi részével. Ne legyen tehát se túlságosan nagy, se kicsi, se kidülledt, se beesett. A két szem viszont legyen azonos szintben és álljon vízszintesen, se lefelé, se fölfelé. Amikor a két szem nyugodtan előrenéz, az íriszt fönt és lent egyaránt takarja kissé a szemhéj, azaz ne látszódjék a szem fehérje. A szem fehérjén ne látszódjanak erek, elszíneződés, foltok. Akinek ilyen, pozitív tulajdonságokkal rendelkező szeme van, az becsületes, megbízható és magabiztos ember, akinek valószínőleg boldog élete lesz, és a legtöbb célját eléri. Az ilyen szem belső derőről beszél, amely a boldogság forrása. A szem egyik legfontosabb tulajdonsága a ragyogás vagy fényesség. Ezt a páratlan, mondhatni mágikus tulajdonságot a fény és a könny egymásra hatása hozza létre a szem felszínén, s nemcsak életet ad a szemnek, de a szem tulajdonosában meglevő belső szikrát is méri. Az eszes, eleven embernek csillogó, eleven a szeme, a fénytelen, tompa tekintet olyan emberről árulkodik, aki fáradt, csüggedt, lelkileg összeomlott. A csillogó, ugyanakkor egyenes és átható tekintetet mondják ellentmondást nem tőrőnek. Akinek ilyen a nézése, arra hatalom és tekintély vár. Akinek viszont nincs ellentmondást nem tőrő tekintete, az sosem lesz legelső, bármilyen ígéretesek is arcának egyéb vonásai. Ha a csillogó szemnek nincs átható tekintete, nem nevezhetjük ellentmondást nem tőrőnek, ám ha tulajdonosának jó, erős és kiegyensúlyozott vonásai vannak, sikereket érhet el a szórakoztatóiparban, a hivatali életben és a tudományos pályákon. A csillogó szem kevésbé szerencsés tulajdonosai nemcsak a szemükön nem tudnak uralkodni, de diszharmonikus, ugyanakkor erőteljes vonásokkal is bírnak. Így aztán hiányzik náluk a türelem és a kitartás, amelyek nélkül nehéz sikert elérni, viszont van energiájuk, és él bennük a vágy, hogy sokra vigyék. A csalódásaik frusztrációt és dühöt ébresztenek bennük, ezek fölborítják az otthonuk harmóniáját, amitől viszont jön a gyomorfekély és a többi, stressz okozta betegség. Akinek csillog a szeme, de nem képes uralkodni a tekintetén, és gyönge, kiegyensúlyozatlan vonásai vannak, ritkán viszi sokra az életben. Az ilyen emberek vagy nem tudják irányítani energiájukat, vagy nem a megfelelő dolgokra fordítják, így a többi embertől csupán megvetést vagy közönyt kapnak, bár néha így is tökéletesen elégedettek az elért eredménnyel. A két szem jövendöli meg sorsunkat a 34. és 39. életévünk között, tehát ha a szem csillogó, nyugodt tekintető, és rendelkezik a fent leírt jó tulajdonságokkal, akkor ez az időszak szerencsés lesz (vagy volt) az Ön életében. Boldog és egészséges lesz, a pályáján is előbbre jut. Ám ha a szemnek negatív vonásai is vannak, ez az időszak már nem lesz annyira szerencsés. Ha a szem fehérje sárgás, vagy folt van rajta például, az betegséget jövendöl, persze a velejáró aggodalommal együtt. A kínaiak szerint a szem fehérjén látható pötty arra is utal, hogy az illető nem tud bánni a pénzzel, és valószínőleg teljesen tönkremegy. Az erek jelenléte a szem fehérjén szintén rossz jel. Mentális nyugtalanságról, zavaros gondolkodásról, esetleg erőszakos hajlamokról árulkodik. A szemtávolság Ha a két szem között egy szemnyi a távolság, az a szemek által képviselt tulajdonságok jó egyensúlyát mutatja. Ha a távolság nagyobb, azzal arányosan csökken a szellemi frissesség. Az egymástól igen távol ülő szemek csekély értelemről, sőt butaságról tanúskodnak. Barna szem A szem színét a melanin nevő festékanyag adja. Minél több a melanin, annál sötétebb lesz a szem, minél kevesebb a melanin, annál világosabb: szürke, zöld vagy kék. Ha az íriszben egyáltalán nincs melanin (ami az albínóknál fordul elő), akkor a szem vörös színő. A barna szemet hagyományosan olyan tulajdonságokkal kötik össze, mint a melegség, a nyíltság, az extrovertáltság és az ingerlékenység. Ezzel azonban óvatosan kell bánni, hiszen nem minden barna szemő emberben - ők alkotják az emberiség döntő többségét - vannak meg ezek a tulajdonságok. A barna szem ugyan utal a jelenlétükre, ám az arc többi részének értékelése után lehet csak ítéletet mondani. Ugyanakkor igaz, hogy a barna szemőek kevésbé érzékenyek a fájdalomra, mint a világosabb szemőek. A mogyoróbarna szem is melegséget jelez, ám nagyobb szellemi frissességet is, mint amekkora a barna szemőekre jellemző. A mogyoróbarna szemőek kevésbé ingerlékenyek, mint a barna szemőek, ezért könnyebben birkóznak meg a váratlan problémákkal. Fölfelé ívelő szem Ideális esetben a szem vízszintesen helyezkedik el, így növeli az arc egyensúlyát, bár önmagában nem rossz jel, ha akár fölfelé, akár lefelé fordul kissé, ám egyéb negatív vonások esetén az ilyesmi azt jelenti, hogy a szem által képviselt tulajdonságokat rossz célokra használják. A keleti embereknél, akiknek a szeme normális körülmények között fölfelé fordul, csak a föltőnően ferde szemőeknél találjuk meg a lejjebb leírt tulajdonságokat. A fölfelé forduló szem a büszke, önhitt ember jele, aki azt hiszi, övé a világ, és minden lehetőségből a legtöbbet akarja kihozni. Extrovertált, energikus, mindig kész kockáztatni. Könnyő elképzelni, hogyha lehetőség adódik, az ilyen embert milyen könnyő bőnre csábítani. Nagy szem Akinek a szeme nagy, bár nem annyira, hogy az fölborítsa az arc egyensúlyát, az merész és kalandvágyó, felelősségteljes és tiszteletet parancsoló. Az ipar, a kereskedelem és a politika vezetőinél gyakori a nagy szem. A nagy szem átlagon felüli mővészi képességeket is jelenthet. A szemöldök A kínaiak szerint a szemöldök az öt létfontosságú vonás egyike, már ez is mutatja a jelentőségét. Arcolvasásunk nem lehet eredményes, ha nem vizsgáljuk a szemöldököt. A két szemöldök von határt az arc felső és középső zónája közé, nem tartoznak egyikhez sem, mégis részei mindkettőnek. Ettől kissé megfoghatatlanok, s ezért nehéz értelmezni őket. A biológusok úgy vélik, a szemöldök azért alakult ki, hogy a homlokról az izzadság ne csorduljon a szembe, ezért hasznos és védelmi szerepet tölt be. Ezért a szemöldöknek megfelelő hosszúságúnak és vastagságúnak kell lennie, hogy betölthesse a feladatát, amiből rögtön következik, hogy a rövid vagy a vékony szemöldök ebből a szempontból hibás, tehát a szemöldök jelképezte tulajdonságokban is hibát mutat. Hasonlóképpen az sem jó, ha a szemöldökök túlzottan vastagok, közel vannak egymáshoz - vagy ami a legrosszabb, középen összenőttek -, mert teljesen elzárják a felső zónától a középsőt. Az ilyen gát arra utal, hogy a fölső zóna által képviselt szellemi tulajdonságok elszakadtak a középső zóna hordozta emberibb tulajdonságoktól, azaz az illetőnek nincs lelkiismerete. Az erős ént a szemöldök árulja el. A szemöldök azt az embert jelképezi, aki előre akar törni, jelet akar hagyni a világban, s ebben senki és semmi nem akadályozhatja. Akikből vezető válik, gyakran viselnek erős szemöldököt. A szemöldök mutatja az ember érzelmi típusát és azt is, mekkora a megértés a feje meg a szíve között. Mutatja tehát, hogyan jön ki másokkal, kivált a körülötte lévőkkel. A füllel és a homlokkal együtt árulkodik az intellektuális képességekről is. Ami pedig a jövőt illeti, a 30. és a 33. életévek közti időszakról mesél. Ideális esetben a szemöldök egyensúlyban van az arc többi részével. Ezért nem túlságosan kicsi, nem is nagy. Az a legjobb, amikor szelíden ívelő félkört alkot a szem fölött, a szem belső sarkánál a legvastagabb, s a vége felé fokozatosan vékonyodik. A színének egyeznie kell a haj színével, mert ha sötétebb vagy világosabb, megbontja az arc harmóniáját. A szálainak a szemöldök tengelye mentén kell feküdniük kifelé fordulva az arc középvonalától. A szemöldök legyen határozott, nem szaggatott, vagy foltokból álló. Az orcavonalak, a bőr és az anyajegyek Ahogyan az arc öregszik, egyre több vonal vagy ránc jelenik meg rajta, s ezekről joggal tartják, hogy tükrözik a jellem változásait, a növekvő bölcsességet, az élettapasztalatokat. A legfontosabb közülük a két orcavonal, vagy ahogyan a kínaiak nevezik, fa ling. Az orrcimpák felső részénél kezdődnek, és ideális formájukban szelíden ívelnek alá a szájon túl az áll két oldaláig. Az a jó, ha egyenlő hosszúak, mélyek és nem szakadozottak. Az ilyen orcavonalak hosszú életet, szerény sikert, némi tekintélyt és tisztelet elnyerését jósolják. Az ilyen szerény eredmények talán azért a legszerencsésebbek, mert nem váltják ki mások irigységét és féltékenységét, nem befolyásolják károsan az egészséget, nem zavarják a családi boldogságot. Ezért az ilyen orcavonalak boldogságot és elégedettséget jövendölnek, és az 55. vagy az 56. évben vagy előlépést, vagy új életszakasz kezdetét, korai nyugdíjba vonulás után. Igaz ugyanakkor, hogy férfiaknál sokkal gyakoribbak az erőteljes orcavonalak, mint nőknél. Sok nőnél 30 éves kor előtt nyomukat sem mutatják. Ez részben a férfi és a női arc közötti fizikai különbség miatt van - a női arcon több a bőr alatti zsír -, de főként annak a tükröződése, hogy a legutóbbi időkig nem sok nő dolgozott az otthonán kívül, ezért nem fejlődtek ki az arcukon a külvilágban elért sikereket mutató vonalak. Ám ha egy nő arra született, hogy fontos és befolyásos ember váljék belőle, megtaláljuk az arcán ezeket a vonalakat. A bőrszín A bőrszín nemcsak az arc szépségét növeli vagy csökkenti, de sokat elárul tulajdonosának egészségéről és vérmérsékletéről is. A bőrszín nagyban függ a bőr minőségétől. Általában véve a finom, puha bőr nemcsak szebb, hanem szerencsésebb jelentéstartalmú is a vastag, durva bőrnél. A nők bőre lágyabb szokott lenni a férfiakénál. A legjobb: a rózsás bőr mert életteli, vidám, derős és meleg, önzetlen jellemre és jó egészségre enged következtetni. Anyajegy Az arcon anyajegy előfordulhat mindenféle alakban, méretben, színben és számban. A legfontosabb tulajdonságuk mégis a fényességük. A fényes, fekete vagy vörös anyajegy szerencsés, ezért fokozza annak az arcrésznek a pozitívumait, ahol megjelenik. A fénytelen anyajegy ellenben, kivált ha szürke vagy barna, csökkenti az adott pont kedvező jelentését. Ha valakinek az arcán egyáltalán nincs anyajegy, hiányzik belőle a belső szikra, és életét nem segítik majd szerencsés véletlenek, ugyanakkor sok fénytelen anyajegy belső konfliktusra utal, az illető nem tud napirendre térni önnön korlátai és az életében elkerülhetetlenül fölmerülő nehézségei fölött. Az anyajegy jelentése mindig arra az életkorra vonatkozik, amelynek a tartományában megjelenik. A homlokon például a tízes évek közepét és a húszas éveket vehetjük számításba, az orron a negyvenes éveket. Ideális esetben az anyajegy kerek, ekkor szerencsét hoz. A kerek anyajegy hangsúlyozza a kérdéses pont jó tulajdonságait, de a helyzetétől függően sajátos jelentése is van. A formátlan anyajegy kedvezőtlen, olyan embernél jellemző, akiben ellentétes vágyak küzdenek. A hosszúkás anyajegyek sokszor anyagi nyereséget jelentenek, de olyat, amelyért meg kell dolgozni. Nem jó, ha az anyajegy túlságosan nagy vagy kicsi. Akkor tekinthető nagynak, ha az átmérőjük meghaladja a 30 millimétert. A nagy anyajegy durvaságot jelez és az azáltal az arcrész által képviselt tulajdonság túltengését, ahol az anyajegy található. A túlságosan parányi anyajegyek viszont azt fejezik ki, hogy az adott tulajdonságok és vonások nem kellően fejlettek. Kis anyajegyek az arc bizonyos pontjain korlátolt életszemléletet árulnak el. Az ajkon lévő anyajegyeket alaposan meg kell vizsgálni. Az ajkak érzéki testrészek, ezért a rajtuk lévő anyajegy mindig melegségre, szenvedélyre, állati élvezetekre való hajlamot jelez. Ha az ajkain kerek, szerencsés anyajegy van, Ön nyílt, szeretetteljes, és kimutatja érzelmeit. Az orcáján van anyajegy, ezért Önre az intellektuális érdeklődés jellemző, és kissé visszahúzódó. Ezért hozzák lázba eszmék és mindennemő intellektuális kihívás. Mivel nem képes kellő melegséggel reagálni másokra, gyakran érzi magát magányosnak és elszigeteltnek. Az anyagiak általában nem érdeklik. A szellemi kincsek fontosabbak Önnek. A jobb szemöldök mellett van jó anyajegye, ez igen szerencsés. Jelentős sikert jósol sok évi küzdelem után, amelynek kulcsa eltökéltsége, hogy soha nem adja föl, bármilyen nagy legyen is a kockázat.

Ismeretlen Internetes forrásból
2007-05-21


Ennek az írásnak a tetszési indexe: 3.5   (6 értékelés alapján)
Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!

  

Vissza a Fiziognómia témakörhöz


AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - Ezoterikus Stúdió
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
7 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
A szenvedés

Az életteher alól senki sem vonhatja ki magát, akár szegény, akár gazdag. Isten nem tesz több terhet a vállunkra, mint amennyit elbírunk, de annyit viszont feltétlenül odapakol nekünk amennyit szükségesnek talál!
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu