Rajzos személyiségteszt...

A rajzos tesztek szívesen használtak a pszichológusok körében, mivel a rajzot készítő ember -általában- kevés tudatos kapcsolatot ismer a rajz elemeivel és így szándékosan nem nagyon tudja megmásítani a rajzában kifejezett jellemvonásait. A rajzban önkéntelenül is árulkodik belső világáról, akár szándéka ellenére is. Ettől függetlenül azonban tudni kell, hogy az ember személyisége sokkal bonyolultabb annál, mintsem, hogy egy-két rajz alapján teljes képet lehetne alkotni róla. Így a jellemzés is, ami rajzok alapján készül, csupán útmutatásul szolgálhat a jellem irányában, de közel sem teljes feltárása a bensőnek. A benne foglaltak jelezhetnek bizonyos tulajdonságokat, megerősíthetnek, vagy éppen ellenkezőleg bizonytalaná tehetnek egy-egy eddig gondolt jellemvonást, de mindenképpen elgondolkoztathatnak.

Ha elkészíted az -alábbi feltételeknek megfelelő- rajzokat és eljuttatod hozzám,
én elkészítem a - belőle kiolvasható- jellemzésedet és elküldöm Neked.

A jellemzés elkészítésének az ára, 5000 Ft!

Kérlek figyelmesen olvasd el az alábbiakat!

Csak a minden pontnak pontosan megfelelő küldeményed után kaphatod meg a jellemzést.

 

  I. rajz:

1. Fogj egy A4-es (irógéppapír) papírlapot és tedd le magad elé az asztalra.
2. Fogj a kezedbe egy (grafit) ceruzát.
3. Írd fel a lapra:

  • Neved:
  • Születési dátumod: (év.hó.nap)
  • Email címed: (jól olvashatóan)
  • A pontos dátumot és időt: (év.hó.nap. óra:perc)(ekkor kezded el a rajz készítését)
  • 3. Fordítsd meg a lapot és rajzolj a papírra egy "nem létező állatot".
    Egy olyan élőlényt kell rajzolnod, ami még nem létezik. Most fog megszületni, miután Te megalkotod, lerajzolod. A feladat lehet, hogy látszólag meghökkentő és nehéz, de hamarosan rá fogsz jönni, nem lehetetlen.
    4. Fordítsd meg a lapot és írd fel az ottlévők után:
  • Mi az amit lerajzoltál? (neve, fajtája)
  • Hol él és mivel táplálkozik?
  • A pontos dátumot és időt: (év.hó.nap. óra:perc)(ekkor fejezted be a rajz készítését)
  • Rajzolás közben használtál-e radírt és ha igen kb. hányszor?

  • Ezzel az első rajz kész.


      II. rajz:

    1. Fogj egy A4-es (irógéppapír) papírlapot és tedd le magad elé az asztalra.
    2. Fogj a kezedbe egy (grafit) ceruzát.
    3. Írd fel a lapra:

  • Neved:
  • Születési dátumod: (év.hó.nap)
  • Email címed: (jól olvashatóan)
  • A pontos dátumot és időt: (év.hó.nap. óra:perc)(ekkor kezded el a rajz készítését)
  • 3. Fordítsd meg a lapot és írd fel a bal felső sarokba:
    ház
    kerítés
    kapu
    út
    nap
    fa
    kígyó
    4. Készítsd el a rajzot, ami tartalmazza az elöbb felírt 7 elemet.
    5. Fordítsd meg a lapot és írd fel az ottlévők után:
  • A pontos dátumot és időt: (év.hó.nap. óra:perc)/ekkor fejezted be a rajz készítését)
  • Rajzolás közben használtál-e radírt és ha igen kb. hányszor?

  • Ezzel a második rajz is kész.



    A rajzodat tedd bele egy borítékba, és küld el postai úton, a következő címre:

     Budavári László
      Budapest
      Nádasdy u. 125/B I/3.
      1194

    Az nem árt ha írsz egy emailt is, melyben értesítesz arról, hogy elküldted a rajzokat.
    patics@asztralfeny.hu

    Ha a rajz megérkezett, emailben értesítelek, és a pénz megérkezése utáni 1 héten belül küldöm a jellemzést is.

  • Az elemzés díját, az 5000 Ft-ot, küld el postai úton a fenti címre - a pénz megérkezését követő egy héten belül
        küldöm az elemzést, e-mailben.

    Ha bármi kérdésed, gondod van, írj: patics@asztralfeny.hu



  • Vissza a tesztválasztási lehetőségek lapjára

    AsztrálFény - ezoterikus parapszichológia
    © Budavári László 1998
    Minden jog fenntartva!