AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
Tarot - spirituális válaszok
Kincsesbánya - ezotérikus írások Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.


Vissza a  témakörhöz

Duáltörvény 1.

Erre a kincsre eddig 6159 alkalommal voltak kíváncsiak.


Az ember egész életét, mégpedig nemcsak a földi, hanem az örök életét is determináló két legfőbb kapcsolat: az Istennel és a saját lelki másával való összeköttetése. Első pillanatra talán különösnek tőnhetik fel ennek a két viszonylatnak fontosság tekintetében közvetlenül egymás mellé állítása, de ha a dolog lényegébe mélyebben beletekintünk, ki fog tőnni, hogy csakugyan ezen a két szálon függ az emberlélek a bőnök sötét tengere fölött s egyformán szükséges, hogy mind a két szálba minden erejével belekapaszkodjék, ha meg akar menekülni az elmerüléstől: a kárhozattól. Vizsgáljuk meg tehát ezt a kérdést közelebbről. A "Szellem, erő, anyag" az ősbukás tárgyalásánál megállapítja, hogy a két fő bőn, amely a szellemet a mennyei tisztaság állapotából, tehát a Mennyből eltávolította: a gőg és az érzékiség. A gőg az Atyától szakította el, az érzékiség pedig a lelki másától távolította el. Ebből természetszerően következik, hogy mennyei Atyjához csak akkor térhet vissza, ha megtisztult a gőgtől, lelke másával pedig csak akkor olvadhat össze, ha megtisztult az érzékiségtől. A gőgtől való megtisztulás útja a szenvedések és megaláztatások rengetegén vezet keresztül, s akkor ér véget, amikor a szellem már minden gátlás nélkül felhasználható az Atya akaratának végrehajtására, tehát akkor, amikor már annyira szereti Atyját, hogy Iránta való szeretetből és hőségből mindent képes elviselni anélkül, hogy tudná, miért érik őt a csapások és szenvedések, szóval amikor már megérett az áldozathozatalra. De milyen végtelen hosszú az út idáig! Ameddig a lélek még éretlen - tehát ameddig még benne az Istentől elválasztó fő bőn: a gőg, erős - addig minden legkisebb vélt, vagy valódi sérelemre üt-vág maga körül, s ezzel csak továbbhalmozza az élete útján szenvedést termő okokat. A folyton fokozódó szenvedések őrlő munkája azután lassanként annyira megpuhítja a szellemét beburkoló vastag rétegét, hogy azon az Isten kegyelmének első sugara behatolhat, vagyis a megtérés misztikus csodája bekövetkezik. A szellem szeme ekkor megnyílik, s egészen másvalakivé válik, mint aki azelőtt volt: "újjászületik Krisztusban", az-az megszületik Isten kegyelmének csodavilágában, amelyben bár addig is benne élt, de süket és vak, sőt halott volt annak csodáival szemben. Most már fogékony Isten kegyelmének megnyilatkozásaival szemben, s minél többet tapasztal belőlük, annál fogékonyabbá válik irántuk, s ezzel párhuzamosan annál inkább elárasztja a lelkét a teremtő Atya iránti hála és odaadás érzése. Végre felismeri, hogy minden, ami létének keretét képezi, sőt maga a lét is Isten kimondhatatlan szeretetének folyománya, s akkor szeretné egészen átadni magát ennek a végtelen szeretetnek, s lélekben így kiált fel: "Atyám, mit adhatok én Neked a te végtelen jóságodértő Hiszen nekem semmim sincs, amit nem Te adtál volna! Az életemet is Te adtad: fogadd ezt el tőlem s tégy vele, amit akarsz; Te rendelkezzél egészen felettem!" Mikor a szellem Isten végtelenségének és a saját semmiségének felismerésében idáig jutott, akkor ezt a tudását tettekben is meg kell pecsételnie. Ekkor leküldi őt az Atya egy áldozatos életbe, amelyben éretlen lelkektől eredő gyötrelmek közepette, a szenvedések tüzében, vagy a szentnek tartott Igazságért az életének feláldozásával kell bizonyságot tennie arról, hogy igenis Istent szereti mindenekfelett, jobban, mint a saját életét, mert nem zúgolódik, nem lázadozik, nem vádol, pedig tudja, hogy ártatlanul szenved; de ha Isten ezt kívánja tőle, legyen meg az ő szent akarata. Az az ő múltban tett önmaga felajánlása ebben az ő próbaéletében úgy hat, mint egy poszthipnotikus szuggesztió, amelynek hatóereje ebben a próbaéletben teljesedik ki. Ekkor gyógyult ki a lélek a gőgből; ekkor nyerte vissza a tényleges összeköttetést az Atyával, ekkor épült ki és tisztult meg az az egyik szál, mely őt a Mennyel összeköti. Tegyük vizsgálat tárgyává a másik összeköttetést: a duálkapcsolatot is. Az egész természeti világban jelen van ez a duálizmus: nemcsak az élőlények világában a kétnemőségben, de az anyag és az erők világában is mint adó és elfogadó, mint pozitív és negatív jellegő erő megnyilvánulás. Mindez pedig a duálok kettéválásának produktuma. Hiszen maga az anyagvilág a bukás következménye, mert az anyag a bukott szellemiség gondolat- és érzésvilágának megdermedt konglomerátuma; természetes ennélfogva, hogy a szétvált duálszellemek által produkált anyag is magában rejti a duálfelek alaptulajdonságát: az adó és elfogadó természetet. Minderről azonban itt a mélyben, az anyagban, a bőnben semmit sem tud az emberszellem, hanem süketen és vakon jár-kel a csodák között, s balgán igyekszik magának megszerezni mindent, ami öröm és gyönyör. Ebben a vak habzsolásban a szerelmet - a duális kapcsolatnak ezt az elsalakosodott emlékét - szintén úgy tekinti, mint az anyagi javakat: csak minél többet megszerezni belőle, csak minél többet kapni, s minél kevesebbet adni érte! Ezzel a felfogással azután mindig jobban és jobban kimélyíti a paráznaság mocsarát, elsalakosítja az érzésvilágát, s a sok-sok bőnnel, amit elkövet, megtölti a következmények törvényét, amelyek azután egyszerre zúdulnak reá s elöntik szenvedéssel, csalódással, gyötrelemmel. Ezek a szenvedések, csalódások és gyötrelmek hovatovább annyira körülfogják, hogy semerre sem talál kivezető utat, s hosszú, hosszú idők elteltével félelmet, majd utálatot s undort ébresztenek benne azokkal a bőnökkel szemben, amelyek ilyen fájdalmakat szültek, s ekkor a lelkében halk vágy kezd ébredezni egy ismeretlen valaki után, aki tiszta, aki hő, akivel való kapcsolatban a lelke megnyugodhatnék. Ez az első halvány, tétova kis érzésmegmozdulás a duálérzésre való ködös, fájdalmas, tudatalatti visszaemlékezés. Ettől kezdve ez az újszülött kis érzés nem engedi magát többé megölni; élni és erősödni akar, hogy majdan egykor boldogsággal árassza el a lelket. Ennek az érzésnek a megszületése a duáltörvényben való megtérés kezdete; akiben ez megszületett, az még mindig követ ugyan el bőnöket ezzel a szent érzéssel szemben, de minden félrelépés, minden vétség ez ellen éppen úgy lelkiismeret-furdalással jár, mint egyéb bőnök elkövetése a megtért lélek életében, úgy hogy ettől fogva nincs nyugta, csak akkor, ha hőséggel és tisztasággal kitart amellett, akit végzete élettársául rendelt, vagy amellett a szentnek elfogadott Eszme mellett, amelynek szolgálatában társtalan életet vállalt magára. Azonban a duáltörvényben is csak akkor éri el az érettséget, amikor benne próbát állott, s egy élettel tett bizonyságot amellett, hogy minden kínálkozó földi örömöknél többre és nagyobbra értékeli a lelkében élő ideált, és ha semmit nem tud is a duáltörvényről és ha nem is tudja, miért és kiért, de mégis hőséggel kitart olyan házastárs mellett is, aki erre semmiképp sem érdemes, akitől szeretet helyett csak csalódásban és szenvedésben van része; kitart még akkor is, ha más oldalról olyan csábításoknak és kísértéseknek van is kitéve, amelyek kielégületlenül maradt szellemi érzésében kárpótlással és örömök özönével kecsegtetik. Akiben lelkében ez a felébredt ideális, tiszta érzés ennyire erős, az megérett a duális kapcsolatra, s azt az Isten megajándékozza azzal a legnagyobb áldásával, hogy összevezérli a lelke másával, s ezáltal megnyitja előtte annak a boldogságnak csodavilágát, amilyet "szem nem látott, fül nem hallott és szív nem érzett". Mert a szentírásban lefektetett isteni kijelentések, mint minden vonatkozásban, úgy ebben a vonatkozásban is szentek és igazak: "Ha abban, ami nem a tiétek, hőek nem voltatok, kicsoda bízná reátok azt, ami a tiétekő" Aki minden körülmények között hő és igaz tud lenni azzal szemben, aki nem az ő lelke mása, arra már rá lehet bízni azt, aki az övé, hogy mindkettőjüknek mondhatatlan örömökben legyen részük, amilyenekről testi ember még csak nem is álmodhat. Mert Isten minden gyermekének csak boldogságot akar adni, de azt csak akkor adhatja a léleknek, ha annak a boldogság érzésére szolgáló lelki érzékszervei már kifejlődtek. Ezért kell kifejlődnie a lélekben az Isten iránti alázatosságnak és lelki tisztaságnak, mert Krisztus Urunk kijelentése szerint: "A tisztaszívőek meglátják az Istent" - és a tiszta duálérzésnek, amelynek birtokában a lelkek ". . . olyanok lesznek, mint az Istennek angyalai a mennyben". Az embernek Istennel, az ő Teremtőjével való kapcsolatról szól a szentírás, és ennek a kapcsolatnak minden határon túli fontosságát tárgyalják azok az erkölcsbölcseleti mővek, amelyek egész könyvtárakat tölthetnének meg, a másik óriási fontosságú kapcsolatról: a duális kapcsolatról azonban rendszeresen egyetlen mő sem emlékezik meg. Ennek nagyon egyszerő oka a fentebb tárgyaltakból nyilvánvaló: a duális kapcsolatról, mint szellemi-lelki törvényről nem is tud az emberiség, mert csak házasságról tud, amit szentnek ismer el, és érzékiségről, amit bőnnek bélyegez. De ezen nem is lehet csodálkozni, mert hiszen a duáltörvényről tulajdonképpen nem is tudhat addig, ameddig a fejlődés rendjén azt a bizonyos színvonalat el nem éri - mégpedig nem kulturális, még csak nem is értelmi, hanem érzelmi színvonalat - mert mindaddig nem is jelentkezik nála az a különös, megmagyarázhatatlan, minden földiségtől mentes szellemi szomjúságérzet valami mennyei természető kapcsolat után, ami nem házasság, nem szerelem, annál kevésbé szexualitás, hanem a léleknek mindezeken messze túllevő, előttünk csak sejtelemszerő állapota, amelyben sem a kényszerérzetnek nincs semmi nyoma - ami a házasságok túlnyomó részének jellemzője - sem az az alacsonyrendőség, ami az érzéki vágyat jellemzi; tehát addig éppúgy nem tudhatja, hogy mi az a duáltörvény, mint ahogy a vakon születettnek sem lehet fogalma a színek világáról. Tehát nem csoda, hogy az emberiség általában halvány fogalommal sem bír a duáltörvényről; hogyan is bírna, amikor még a szellem továbbéléséről sem tud, sőt nem is akar tudni, s a letagadhatatlan bizonyítékok dacára a legtöbb esetben megmosolyogja azt, aki erről beszélni mer, annak ellenére, hogy a szentírás minden oldalán ezt olvashatja és a templomban ezt hallgatja! Pedig a duáltörvény óriási horderejének megismerése csak azután következik, amikor már nemcsak elhitte, hanem meggyőződésévé is tette azt a megdönthetetlen igazságot, hogy az ember halhatatlan szelleme tovább él, és inkarnációk sorozatain keresztül tisztul, fejlődik, tökéletesedik, míg végül megérik arra, hogy összekapcsolódhasson a saját lelki másával, a saját szellemi felével, vagyis belenő a duáltörvénybe. A Könyvek Könyve: a szentírás - amely minden szellemi törvényt magában foglal - legfeljebb az ember nem érti meg azokat, mert hiányzik hozzá a transzcendentális érzéke - a duáltörvényről is világosan szól; ezt példázza abban a gyönyörő allegóriában, amelyben Krisztust vőlegénynek, a Benne hívők szellemi közösségét pedig menyasszonynak nevezi. Ezt példázza az Énekek Énekében is, bár erősen emberies színekben, abban az isteni gondolatban, hogy az Isten Fia a vőlegény, az egyház pedig a menyasszony. Valóban ez a tisztán szellemi fogalom közeliti meg legjobban a duálkapcsolat lényegét. Mert a duálérzés - bár a Földön csak a kétnemőeket összekötő érzelem alakjában ad magáról életjelt - mégis valami egészen más, mint amit az emberek szerelemnek neveznek. Hiszen ezt a szót már annyira diszkreditálták, annyira hétköznapivá tették, vele annyi mindent betakartak, hogy az emberi társadalomban egészen elkopott, elfakult, jelentőségét vesztett fogalommá süllyedt. Korunk érzelmi élet tekintetében mély dekadenciában él, a gyászos múltú materializmus romjai sok mindent elfedtek, a létért való küzdelem a lélek erőit mindinkább lefoglalja magának, s ebben a homályban mindjobban eltőnnek a finomabb árnyalatok és körvonalak, s csak a rikító színek hatnak; az ádáz küzdelemben pedig elhalkulnak a lélek hangjai. Azonban isteni törvény, hogy amikor a sötétség a legnagyobb, Isten akkor küldi a Földre a legnagyobb világosságot; amikor a legnagyobb az elanyagiasodás, akkor szólalnak meg a szellemi hangok. Isten gondviselő szeretete rendezte ezt így be, hogy ahol és amikor legnagyobb a szükség, ott és akkor jelenik meg az Isten segítsége, mert ő a ki nem mondott szót is meghallja, s az ő fülében a néma sóvárgás is hangos segélykiáltás; ő a megnyilatkozó lelki igényekre feleletül azonnal elküldi kegyelmének valamilyen formában való megnyilatkozását. Ilyen kegyelmi ajándéknak tartom kedves Vezetőnknek ezt a könyvét is éppen most, amikor az emberi társadalomban hallgatólagosan mindinkább kezd tért hódítani az a felfogás, hogy a nőnek is éppen úgy minden szabad, mint a férfinak, ahelyett, hogy az a felfogás kezdene érvényesülni, hogy a férfinak éppen úgy nem szabad semmi, ami az isteni törvénnyel össze nem egyeztethető, mint a nőnek. A nőietlen nők és férfiatlan férfiak elszomorító látása szinte törvényszerően ébreszti fel a jobbak lelkében a tiszta élet után való vágyat. Nem aszkézist kell ez alatt érteni! Óh nem! Hanem érteni kell ez alatt a nő és a férfi összeköttetésében a három fő lelki kelléknek: az igazi szeretetnek, a teljes hőségnek (nemcsak a cselekedetekben, hanem még az érzésekben és a gondolatokban is!) és az ebből természetszerőleg folyó erkölcsi tisztaságnak érvényesülését. Ezzel el is érkeztünk a duálérzés megértésének küszöbéig. Nehéz az átlagember számára erről az érzésről hozzáférhető fogalmat körvonalazni, aki ezt a házassággal, a szerelemmel, vagy éppen az érzéki vonzalommal téveszti össze. Mert az egyik sem a három közül, bár mind a háromnak van hozzá valami köze. A házasságnak annyiban, mert ezt az Isten a duális szent kapcsolat külső megpecsételéséül rendelte el; a szerelemnek, mert ez ennek a mennyei érzésnek a mélyre bukott emberi lélekben való homályos áttükröződése, az érzéki vonzalomnak pedig annyiban, mert ez ennek a szellemi kapcsolatnak a test természettörvényében való érvényesülése. A tiszta duálszeretet azonban mindezeknél több, magasabb, szentebb. A tiszta duálérzésben van valami abból a hódolatból, amit a Szőzanya iránt érzünk; van valami a középkor lovagjainak fehér nőtiszteletéből, s van valami abból a tiszteletadásból, amellyel a római császárok előtt járó liktorok meghajtották a római impérium hatalmát jelképező vesszőnyalábot, ha terhes asszonnyal találkoztak, még ha az a legalsóbb néprétegből való nő volt is. Mindezeket az elemeket pedig egybefoglalja és átszövi az a rózsaszínő érzés, ami a vőlegény és menyasszony lelkét köti össze, amikor egymás látásának még a reménye is édes boldogságot jelent számukra. Ezek az érzések együttvéve - minden testi vonatkozástól mentesen - közelítik meg azt az örömérzést, ami a két lélekfelet összekapcsolja, amely örömteljes kapcsolat egymásért mindenre képesekké teszi őket, s amelyben a lelkük legjavát tudják adni nemcsak egymásnak, hanem annak a célnak is, amit az életük feladatává tettek, vagy tett az isteni Akarat. Ezért mondja kedves Vezetőnk ebben a könyvben, hogy a szellem csak azután képes teljes értékő munkát végezni, ha már a duálfelével találkozott, mert amíg a két fél külön-külön vergődik az élet országútján, addig kielégítetlen lelkével mindkettő csak tökéletlen, töredék munkát végezhet. Ennek az érzésnek a kibontakozása azonban hosszú-hosszú fejlődés eredménye, elérése pedig azonos az üdvösség elérésével. Ez a könyv ennek a kibontakozásnak - tehát egyúttal az üdvösség elérésének is - az útját mutatja meg, s arra tanít, hogyan lehet ezt a hosszú utat megrövidíteni, tehát hogyan lehet a gyötrelmek és szenvedések e helyéről és állapotából mihamarabb a megbékélés és kiegyenlítődés boldog állapotába eljutni aszkézis, önkínzás és rideg paragrafusok erőszakolása nélkül, egyszerően azáltal, ha az első és mindenekfelett fontos kapcsolat: az Istennel való összeköttetés ápolása mellett a duális kapcsolat érdekében is megtesz az ember mindent, amit ennek a törvénye előír. Nem fontos, hogy ezt a könyvet sokan nem értik meg, sőt lesznek, akik semmit sem értenek meg belőle, mert ez is csak azoknak íródott, akiknek szellemi szemei és fülei már nyitva vannak eddig nem látott és nem hallott csodák és igazságok felfogására. Akik ma még mindezeken mosolyognak, azok is eljutnak egykor odáig, hogy vágyakozni kezdenek valami jobb után, mint az eddig legfőbb jónak tartott anyagi örömök, s akkor az isteni kegyelem nekik is megnyilatkozik majd a számukra legérthetőbb formában, s akkor majd ők is mélyen sajnálni fogják az elmulasztott alkalmakat - mint ahogyan mi fájlaljuk, hogy sokkal-sokkal régebben meg nem tértünk. Tehát akik az útra még rá sem léptek, azoknak nem szól ez a könyv. Csak azoknak szól, akik a megmentésre ki vannak jelölve. Kedves Vezetőnk, mint minden tárgynál, amelyet számunkra megmagyaráz, minden szempontot és minden vonatkozást gondosan kidolgoz, itt is kiterjed a duálérzésnek mindazokkal az érzésekkel való összefüggésére, amelyek az emberek világát mozgatják, tehát rámutat az ezzel a törvénnyel való visszaélés súlyos következményeire is. Éppen az a Névtelen szellem egyik legfőbb érdeme és legvonzóbb tulajdonsága, hogy a legelvontabb eszméket is annyira közel tudja hozni az emberi felfogáshoz, hogy akiben csak egy kis jóakarat és javulási szándék van is, kénytelen belátni minden transzcendális képesség nélkül is, egyszerően az emberi értelmén keresztül, hogy csak önmagának tesz rosszat, ha szembehelyezkedik az isteni és erkölcsi törvénnyel, mert ezzel nemcsak eljövendő szellemvilági életét rontja meg, de még itt a Földön is előbb-utóbb utoléri a nem kívánatos következmények sorozata, s akkor még itt sem élvezheti azokat az emberi örömöket, amelyekért az isteni törvényeket kijátszani törekedett. Úgy hogy k. Vezetőnk szinte rákényszeríti az embert az értelmén keresztül is annak belátására, hogy csakugyan az Isten törvényei alapján álló egyszerő becsületesség a leghatásosabb előrevivő tényező, s az ilyen elvvel leélt élet termi a legértékesebb eredményeket, úgy hogy - egészen hétköznapi nyelven szólva - nem érdemes rossznak lenni vagy rosszat tenni. Könnyő belátni, hogy ha az emberek mindezt általában ismernék, s ennélfogva ezt az igazságot elfogadni kényszerülnének, micsoda fellendülése következnék be a társadalmi erkölcsnek s vele együtt az általános boldogulásnak, sőt még az általános emberi jólétnek is! Kedves Vezetőnknek ez a mőve - éppen úgy, mint a többi mővei - sem készült rendszeresen, önálló mőnek; ez is úgy jött létre, mint a többi mőveinek nagy része: kérésemre és kérdéseimre válaszképpen mélyenjáró tanításokat adott, s én ezeket összegyőjtve, amennyire lehetett, rendszerbe foglaltam. Így az ebbe a tárgykörbe tartozó fejtegetéseket - mondhatnám kinyilatkoztatásokat - öt éve győjtöm. K. Vezetőnk a saját kijelentése szerint ezt a tárgyat még nem merítette ki, úgy hogy ha a jó Isten engedi, ennek a mőnek még folytatását is várhatjuk. Az eddig nyert tanítások könyv alakban minél előbbi közrebocsátását azonban nagyon fontosnak ítéltem, mert a duáltörvényről olyan téves eszmék és felfogások tapasztalhatók, hogy azok helyesbítése égetően sürgős. Hogy ez a téma tulajdonképpen nem is tárgyalható teljesen önálló rendszerességgel, az természetes is, mert a szellem és a lélek törvényei nem különíthetők el egymástól, mivel ezek a szellem és a lélek tartalmára: az erényekre és bőnökre vonatkoznak, ezek pedig mind összefüggenek egymással, s külön-külön nem tárgyalhatók. Így a duáltörvény alá tartozó eszmék, érzések és fogalmak, erények és bőnök az ő eddigi mőveiben itt-ott már előfordulnak, s ha rövidebben is, de részben tárgyalva vannak. Ebben a mőben azonban mindazok össze vannak foglalva, kibővítve és amennyire lehetett, rendszerbe szedve, és olyan oldalakról megvilágítva, amelyek ennek a törvénynek óriási fontosságát a javulni kívánó emberlélek előtt kézenfekvővé teszik. Ebből a szempontból különösen figyelemre méltó ebben a mőben a női lélek beállítottsága, amely teljesen újszerő, de amelynek igazságát minden józanul és erkölcsösen gondolkozó férfinak is feltétlenül igaznak kell elfogadnia, s be kell látnia, hogy a feleség és anya kezében a férj iránti áldozatkészségen s a gyermekek lelkének nevelésén keresztül a jövendő emberiség boldogságának kulcsa van letéve, de még ennél is sokkal több: a férfilelkek kibontakozásának, érzésviláguk gazdagodásának s ezáltal üdvösségük kérdésének kulcsa is. Budapest, 1942. július hó Pátkai Pál

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-18


Ennek az írásnak a tetszési indexe: 4.4   (5 értékelés alapján)
Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!

  

Vissza a  témakörhöz


AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - ezoterikus parapszichológia
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
6 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
Eleve elrendelés vagy szabad akarat

Újabban kicsit elvonatkoztatok az ezoterika tradicionális, azaz "szaba akarat" vonalától, és kezdem vizsgálgatni annak a lehetőségét, hogy talán az "eleve elrendeltetés" elve kezd kibontakozni az utóbbi évtizedek eseményeiből. Eddik rugalmas voltam, nem törtem pálcát egyik alapelv felett sem. Azt mondtam - és vallottam - hogy a kettő megfér egymás mellett...
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu